170963. lajstromszámú szabadalom • Szinkron üzemű digitális kapcsolóberendezés
5 170963 6 fővonalhoz csatlakozik, vagy pedig, mint a jelen kiviteli alak esetén, a 14 demultiplexerrel van összekötve. A 18 kódérzékelő tulajdonképpen a kódok jelenlétét vagy hiányát érzékeli az egyes bemeneteken, és mindaddig összekötve marad az 5 éppen figyelt bemenettel, amíg a 17 vezérlőegység elegendő számú adat-bitet nem kap ahhoz, hogy képes legyen meghatározni az említett bemenethez csatlakozó mellékállomás állapotát. Digitális jelek használata esetén ez a meghatározás csak igen 10 rövid időt vesz igénybe, és ezért egyetlen 18 kódérzékelő time sharing üzemben az összes bemenetet figyelni tudja. így nincs szükség több kódérzékelőre, vagyis lényegesen egyszerűbb lesz a rendszer felépítése. Egy alkalmas kódérzékelőt 15 ismertetünk a 62 412/73 számú közzétett ausztrál szabadalmi bejelentésünkben. Ha a 18 kódérzékelő elvégezte valamely mellékállomás vonalának megfigyelését, akkor a megfigyelt állapotot kódolt formában jelzi a 17 20 vezérlőegységnek. A jelzés első két bitje a tulajdonképpeni állapotra vonatkozik (vagyis, hogy a vonal végén levő készülék hallgatója le van-e téve, fel van-e emelve vagy éppen kódküldés van), négy bit pedig a küldött kódszám bináris alakját 25 adja meg. A 17 vezérlőegység az említett első két bit és az illető mellékállomás 15 memórián belüli tárolórekeszének tartalma alapján dönti el, hogy szükség van-e egy megfelelő állapotváltoztatást előidéző program elindítására. 30 A 2. ábrán az 1. ábra kapcsán már bemutatott rendszer részletesebb tömbvázlatát láthatjuk. Ezen az ábrán 21 bemenetek és 22 kimenetek szerepelnek. A 11 multiplexernek harminckét bemenete van, amelyek közül huszonháromra a 35 mellékállomások vannak bekötve, hat bemenet a külső távbeszélő rendszerhez (városi hálózathoz) való csatlakozásra szolgál, két bemenet e később ismertetendő szolgálati hangjelek számára van fenntartva, végül pedig van még nullázó vagy 40 visszaállító bemenet, amely például egy közös riasztásra vagy egy később kifejtendő egyéb célra használható. A 22 kimenetek közül huszonhárom szintén a mellékállomásokhoz, hat a külső hálózathoz, egy 45 pedig 18 kódérzékelőhöz csatlakozik, végül van még egy visszaállító kimenet, egy kimenet pedig nincs felhasználva. A 14 demultiplexerben mind a harminckét kimenethez tartozik egy D-típusú flip-flop. A 13 50 fővonal a flip-flopok közös D-bemenetéhez csatlakozik, és az órajelbemenetekre vezetett óraimpulzusok hatására az egyes flip-flopokba egymásután beíródnak a 13 fővonalon megjelenő adatok. A 14 demultiplexer címezését a 16 számláló végzi, 55 amely sorrendben végiglép az összes kimeneti címeken. Ennél a kiviteli alaknál a távbeszélő készülékekből 46 000 bit/sec sebességű deltamodulált adatok érkeznek, tehát a 13 fővonalon továbbított adatok 2,048 MHz (32 x 64 kHz) frek- 60 venciának felelnek meg, vagyis mind az óraimpulzusok ismétlődésének, mind pedig a 16 számláló léptetésének 2,048 MHz frekvenciával kell történni. A 12 távbeszélő-készülékek beépített A/D átalakítóval vannak ellátva, amelyek a beszédjeleket 65 digitális jelekké alakítják, a kódszámokat pedig egy hagyományos nyomógomb-mátrix gerjeszti közvetlenül digitális bit-sorozatok alakjában. Egy 19 hangbetápláló segítségével néhány hangjelzést lehet beadni közvetlenül a 13 fővonalba. Ezen hangjelzések közé tartozik a csengetési hang, a „nem hívható" hang, a csendes (silent) hang« a speciális kezelői csengetés, és szükség esetén a kiválasztott mellékállomás visszahívó jele. A foglaltsági hang, valamint a tárcsázási hang beadása viszont all multiplexer két bemeneténél történik. A PABX távbeszélő rendszerben alkalmazott hangjeleket nem hagyományos módszerrel, vagyis analóg gerjesztés és digitális átkódolás útján állítjuk elő, hanem célszerűen minden hangnak közvetlenül a digitális helyettesítő jelét képezzük. Ezek a digitális helyettesítőjelek a 64 kHz szubharmónikusainak kombinációiból állnak, és a digitális delta-dekódolón áthaladva valódi hangjelekké alakulnak. A bemeneti oldalon a hangjeleket helyettesítő digitális jelek a 19 hangbetápláló egységen keresztül csatlakoznak a 11 multiplexerre. A szóbanforgó kiviteli alak egyik lényeges vonása, hogy minimális adattároló kapacitást igényel. Ezt a továbbiak során részletesen ki fogjuk fejteni. A minimális adattároló kapacitás nemcsak azt jelenti, hogy a kisszámú tárolórekeszbe kell adatokat beírni, hanem a kapuzással, az adatátvitellel és a címezéssel szemben támasztott követelmények is mérsékeltebbek. A 15 memória egy harminckét szavas tároló, amelynek minden szava három részből, mégpedig a 2. ábrán feltüntetett Mj, Mj és MM részekből áll. Az Mj részt öt bit alkotja, és a harminckét bemenetű 11 multiplexer egyik bemenetének címét foglalja magában. Annak érdekében, hogy egy külső hálózathoz csatlakozó hívás tartása alatt egy kereső hívás lehetősége is biztosítva legyen, nyilvánvaló, hogy egy további cím tárolására is szükség van. Ez a követelmény normálisan további öt bit tárolóhelyet jelentene. Ennél a kiviteli alaknál azonban a járulékos információ tárolását már három bit tárolóhely felhasználásával is meg lehet oldani a következő módon. A hat külső összekötő bemenetet olyan címmel látjuk el, hogy a hozzájuk tartozó bináris számok mindegyike két közös bitet tartalmazzon, pl. a 01101, 01110, 01111, 11100, 11101 és 11110 számokból álló sorozatot választva. Láthatjuk, hogy a második és a harmadik helyi értékek minden címnél azonosak. Az Mj részből kiolvasott bitek a 20 logikai egységbe kerülnek. Végeredményben a külső hálózathoz történő összeköttetések megjelölése végett az Mj részben elegendő hat különböző 3-bites címet, vagyis a 001, 010, 011, 100, 101 és a 110 számokat tárolni. Figyelembe kell venni azonban, hogy az Mj részből érkező adatok mindaddig nem jelölik ki a külső összeköttetési bemenet címét, amíg az említett két azonos bit is be nem jut a 20 logikai egységbe. Ezt a két bitet a címmódosításra szolgáló MM tartalmazza. Az M M részben levő két bit jelzi a 20 logikai egységnek, hogy az Mx rész vagy az 3
