170939. lajstromszámú szabadalom • Berendezés térbeli acélvázak előállítására

7 170939 8 . készíteni. Ezért a 4a pozicionáló idomon négy darab 11 vezérlő bütyök van elhelyezve. A 4 és 4a pozicionáló idom 6 küllői, illetve küllőpárjai a célszerűen 13 csőtengelyként kiala­kított agyhoz vannak rögzítve. Maga a 13 csőten­gely pl. lánchajtás útján az 1 gyártósablonok vala­melyikét, célszerűen a III hegesztő egységhez leg­közelebb esőt meghajtó 14 hajtóművel van össze­köttetésben. A berendezés II mozgató egysége végzi a 2 fővasbetétek hosszirányú mozgatását. Ez olymódon történik, hogy a 2 fővasbetétek a 15 kényszerpálya mentén haladó mozgásra képes 16 vonókocsiba vannak befogva, a 16 vonókocsit pedig a 17 vonó­lánc útján a 12 vontatómű egyenletesen húzza az 1 hossztengely irányában. Miközben a 12 vontató­mű a 16 vonókocsiban rögzített 2 fővasbetéteket egyenletes vagy változó sebességgel húzza, az I gyártósablon forgása következtében a 18 huzal­dobról ugyancsak egyenletesen csévélődik lefelé a 3 kengyelezést alkotó 9 acélhuzal. Az 1. és 2. ábrán egyaránt látható, hogy a 18 huzal dobról lecsévélődő 9 acélhuzal először a 19 huzalvezetőn halad keresztül, majd a 20 egyengető görgőkön, amelyek a 9 huzal esetleges nem kívá­natos lokális alakváltozásait tudják kiküszöbölni. Az egyengetés kívánt mértékének megfelelően a 20 egyengető görgők közül legalább a 9 huzal egyik oldala felé eső görgők helyzete kismértékben sza­bályozható. Az üymódon kiegyengetett 9 acélhuzal a 21 vezető görgők között, majd a 22 terelő görgő mentén elhaladva jut az I gyártósablont alkotó 4 pozícionáló idomba beerősített 2 fővasbetétekhez. A 22 terelő görgő helyzete széles határok között változtatható a gyártandó betonacélváz kereszt­metszeti méreteihez való alkalmazkodás érdekében. A III hegesztő egység részeit képezi a 23 he­gesztő gép továbbá a 24 álló elektróda és az egy vagy több 25 görgős elektróda. A 24 álló elektróda a 23 hegesztő egységgel állandó összeköttetésben van, és általa a 4a pozicionáló idom a 23 hegesztő gép egyik pólusával van összekötve. A 23 hegesztő gép másik pólusára van kötve az egy vagy több 25 görgős elektróda, amelyen ke­resztül az ábrán csak szimbolikusan jelölt IV ve­zérlő egység hatására akkor zárul a pontvarratot kialakító hegesztő áramkör, amikor a 4 pozicionáló idom körbefordulása során a 2 fővasbetétek a 25 görgős elektródákhoz érnek. A hegesztő áramkör­nek a 25 görgős elektróda 26 elektródagörgőin keresztül való záródása éppen all vezérlő büty­kök által adott impulzus hatására történik. A 25 görgős elektróda 26 görgője a gyártandó betonacélvázhoz azáltal szorul hozzá, hogy a 27 rugó a 28 himbára olyan erőt fejt ki, hogy az a 29 csukló körül elfordulva állandóan nekinyomódik a gyártandó betonacélváznak. A 25 görgős elektró­da helyzetének megszabására a 30 beállító orsó, valamint az elektródanyomást szabályozó 27 rugó szolgál. A II mozgató egység sajátossága, hogy a 16 vonókocsi és ezáltal a 2 fővasbetétek hosszirányú mozgásának sebességét változtatni lehet. Hasonló­képpen változtatni lehet az I gyártósablonok körül­fordulási sebességét, továbbá a 3 kengyelezést alko­tó 9 acélhuzal fölcsévélődésének menetemelkedését. A IV vezérlő egység összeköttetésben van egy­részt a 2 fővasbetétek hosszirányú vontatását végző II mozgató egységgel, a 9 acélhuzalt fölcsévélő és annak menetemelkedését szabályozó szervekkel, továbbá a III hegesztő egységgel, amelynek beállít­ható hegesztési paraméterei éppen a IV vezérlő egységen keresztül hozhatók optimális módon össz­hangban a 2 fővasbetétek hosszirányú mozgatá­sával, tehát, az egész gyártandó acélváz „előtolá­sává", másrészt mind a 2 fővasbetétek, mind a 3 kengyelezést alkotó 9 acélhuzal méretadataival. A találmány szerinti berendezés lapos idom, háromszög, négyszög vagy sokszögkeresztmetszetű és a keresztmetszet méreteit nagymértékben meg­haladó hosszméretű térbeli betonacélvázak gyártá­sára alkalmazható célszerűen. A berendezés jelleg­zetessége, hogy a gyártandó termék alakjához és méreteihez alkalmazkodva nagymértékben variál­ható (a mozgató berendezés átállításával, a gyár­tósablont alkotó pozicionáló tárcsák számának vál­toztatásával, a menetemelkedés módosításával stb). Megoldható az is, hogy két-két 2 fővasbetét között a 3 kengyelezést ne egyenes mentén, hanem körívben vagy törtvonalban vezessük. Ilyen esetek­ben természetesen a 8 támasztó elemek speciális elhelyezésére és adott esetben kialakítására van szükség. Nincs akadálya annak sem, hogy a 2 fővasbeté­tek egymástól számottevő módon eltérő átmérővel rendelkezzenek. Ilyen esetben természetesen más­más hegesztési paraméterek tartoznak a 3 kengye­lezésnek a különböző átmérőjű 2 fővasbetétekkel való találkozásainál. Ilyen esetben a IV vezérlő egységet célszerűen valamilyen programadóval vagy programkapcsolóval kell ellátni. A berendezés teljesítőképességének növelése az elektródák számának szaporításával érhető el. Ez lehetőséget nyújt arra is, hogy a 2 fővasbetétek köré a 3 kengyelezést több bekezdésű spirál mód­jára csévéljük föl. A berendezés segítségével a legkülönbözőbb ala­kú és méretű monolit és előregyártott pillérek, oszlopok, gerendák, csővázak, sőt panelok és fal­elemek és más vasbeton szerkezetek betonacélvázai is előállíthatók. Szabadalmi igénypontok: 1. Berendezés térbeli acélvázak előállítására, fő­leg keresztmetszeti méreteiket lényegesen meghala­dó hosszúságú vasbeton és feszített beton tartók, pl. gerendák, pillérek, cölöpök stb. acélbetét vázai­nak összeállítására, ahol az acélbetét váz a létre­hozandó tartók hossztengelyével lényegében meg­egyező irányú fővasbetéteket és ezeket a térbeli acélbetét váz két vagy több oldala mentén keresz­tező kengyelezést tartalmaz, a fővasbetétek és a kengyelezés elemei a kereszteződési pontokban egy­máshoz vannak rögzítve, a berendezésnek továbbá a létrehozandó tetszőleges keresztmetszetű acélváz fővasbetéteit befogadó és azokkal együtt történő körbefordulásra alkalmas gyártósablonja, a létre­hozandó acélváz fővasbetéteit hosszirányban továb-10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom