170857. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 4-oxo-2-imidazolidinlidén-karbamid-származékok előállítására

3 170857 4 ismert, a hatóanyag kristályainak aprítása elősegíti a hatóanyag abszorpcióját a szervezetben. A találmány szerinti eljárással előállított (I) általános képletű vegyületek szekréciógátló hatással rendelkeznek. E vegyületek szekréciógátló hatását Sprague-Dawley törzsbeli nőstény patkányokon vizsgáltuk. A patkányokat a hatóanyag beadása előtt 24 órára kikötöttük. A patkányokat külön-külön ketrecekben tartottuk; az állatok a kikötés ideje alatt tetszés szerinti mennyiségű vizet fogyaszthattak. A hatóanyag beadásának napján lemértük az állatok testsúlyát, és a kísérletekhez azokat az állatokat választottuk ki, amelyek testsúlya legföljebb + 20 g-mal tért el egymástól. A sebészeti beavatkozást enyhe éteres narkózisban végeztük. Amint az állat érzéketlenné vált, kis csípőfogóval eltávolítottuk az állatok fogait. Az állatok hasfalát a középvonalon kb. 1,5 cm hosszban bemetszettük, és kiemeltük az állatok gyomrát és beleit. Ha az állat gyomra táplálékot vagy ürülékanyagot tartalmaz, az állat a kísérlethez nem használható fel. A gyomor fundális részén 4—0 Mersilene típusú sebészeti fonal felhasználásával erszényvarratot alakítottunk ki, ügyelve arra, hogy ne szúrjuk át a kezelt területre eső véredényeket. A varrat közepén a gyomrot kissé kimetszettük, a gyomorba az egyik oldalán peremmel ellátott vinilpolimer-csőből készült kanült helyeztünk, és az erszényvarratot szorosan a karimára feszítettük. Közvetlenül ezután a vizsgálandó vegyületet intraduodenálisan, 0,5 ml oldat/100 g testsúly mennyiségben beadtuk az állatoknak. Az állatoknak rendszerint 2,5—40 mg/testsúly kg mennyiségű hatóanyagot adtunk be. A kontroli-állatok^ nak csak hordozóanyagot (rendszerint 0,5%-os vizes metilcellulóz-oldatot) adtunk. A hatóanyag beadása után a hasfalat a bőrrel együtt 3—4 db 18 mm-es sebészeti kapoccsal lezártuk, és a kanülhöz gyűjtőcsövet illesztettünk. A patkányokat ezután egyenként ketrecekbe helyeztük. A ketrec aljának teljes hosszában egy vágatotalakítottunk ki, és ebbe illesztettük a kanült; ekkor a kanul szabadon függ, és az állat a lehetőségekhez képest szabadon mozoghat. Az állatokat 30 percig stabilizálódni hagytuk, majd a gyűjtőcsövet eltávolítottuk, és a gyomornedv felfogása érdekében tiszta csövet illesztettünk a kanülre^ A gyomornedvet 1 órán át fogtuk fel. A kísérlet végén a kanült kiemeltük, és az állatokat leöltük. Az összegyűjtött gyomornedvet centrifugacsőbe helyeztük, és az üledék eltávolítása céljából centrifugáltuk. Meghatároztuk az üledékfázis térfogatát, majd a folyadékfázis 1 ml-es mintáját 10 ml desztillált vizet tartalmazó lombikba töltöttük, és 0,01 n nátriumhidroxidoldattal 7-es pH-ig titráltuk. A következő adatokat jegyeztük fel: gyomornedv térfogata ( — gyomornedv teljes térfogata — üledéktérfogat), titrálható savtartalom (mg-egyenérték/1) = a 7-es pH eléréséig elfogyott 0,01 n NaOH-oldat mennyisége, teljes savtermelés = titrálható savtartalom x térfogat. Az eredményekből kiszámítottuk a kontrollokhoz viszonyított %-os gátlást. A fenti kísérletben az (I) általános képletű vegyületek túlnyomó többsége — elsősorban azok a vegyületek, amelyekben Ar triszubsztituált fenil-csoporttól eltérő jelentésű —jó szekréciógátló hatást fejt ki. Megállapítottuk továbbá, hogy az (I) általános képletű vegyületek központi idegrendszeri depresszív hatással is rendelkeznek. E hatást a következő kísérletekkel vizsgáltuk: „A" kísérlet: A vegyületek szorongásgátló hatását a D. L. Margules és L. Stein (Psychopharmacologia 13, 5 74—80 (1968)] által módosított Geiler-módszerrel [Psychosomatic Medicine, kiadó: J. H. Nadine és J. H. Moyer (Lea and Febiger, Philadelphia), 267. oldal (1962)] határoztuk meg. A hatóanyagot intraperitoneális injekció formájában, rendszerint 5—25 mg/testsúly 10 kg dózisban adtuk be patkányoknak, és a vegyületek szorongásgátló hatását 5 egymást követő napon át naponta mértük. E kísérletben azt vizsgáltuk, hogy a patkányok élelemszerzés céljából milyen arányban nyomnak meg egy rudat. A hatóanyagok aktivitását orális 15 adagolás esetén is meghatároztuk, ekkor a vegyületeket szintén körülbelül 5—25 mg/testsúly kg-os dózisban adagoltuk. Az élelemszerzést egyes esetekben büntetéssel (áramütés) kapcsoltuk össze, és megvizsgáltuk, hogy a hatóanyaggal kezelt állatok élelemszerzése hogyan vál-20 tozik a kontrollokéhoz viszonyítva. Éhes patkányokat arra tanítottunk be, hogy élelemszerzés céljából egy rudat nyomjanak meg; ekkor az állatok ketrecébe átlagban 2 percenként egyszer egy tejjel töltött merítőt nyújtottunk be. 12 perces szoktatási periódus után 3 percre 25 egy figyelmeztető hangjelzést kapcsoltunk be, amely egyúttal azt is jelentette, hogy a rúd megnyomása ettől kezdve már büntetéssel jár (ekkor az állatnak változatlanul benyújtottuk a tejjel töltött merítőt, ugyanakkor azonban az állatot a ketrec alsó rácsán keresztül áram-30 ütés is érte). Az áramütés tartama 0,2 milliszekundum, intenzitása pedig 0,5—3,5 milliamper volt. A patkányok viselkedését 4—6 periódusban vizsgáltuk; ekkor az állatokat váltakozva érte, illetve nem érte áramütés. A kontroli-kísérletekben az állatoknak mindennap 35 intraperitoneális injekció formájában sóoldatot adtunk be. Minden egyes állattal a nap azonos szakaszában, egy és ugyanazon ketrecben végeztük a kísérleteket, és feljegyeztük az észlelt reakciókat. A táplálékadagolást és a büntetést automatikus berendezés végzi. A vizsgált 40 hatóanyag aktivitásának értékelésekor összehasonlítjuk a placébóval, illetve hatóanyaggal kezelt állatoknál észlelt rúd-érintések számát. „B" kísérlet: A vegyületek izomernyesztő hatásának tanulmányozása céljából a G. Chen és B. Bohner 45 {Exptl. Ther. 117, 142 (1956)] által módosított Orloffmódszerrel [Proc. Soc. Exp. Biol. Med. 70, 254 (1949)] vizsgáltuk, hogy a hatóanyag hogyan befolyásolja a sztrichninnel keltett rohamokat. Meghatároztuk a hatóanyagoknak a sztrichnin által okozott roham-küszöbre 50 kifejtett hatását. E kísérlet szerint a vegyületek egéren körülbelül 25—500 mg/testsúly kg-os dózisban sztrichninellenes hatást fejtenek ki. „C" kísérleté E kísérletben az egerek viselkedését S. Irwin módszerével (Gordon Research Conference on 55 Medicinal Chemistry, 1959, 133. oldal) vizsgáltuk. E kísérletben 10—300 mg/testsúly kg mennyiségű hatóanyag intraperitoneális beadása után egereken ataxiát, motoros aktivitás-csökkenést és az egyensúlyozó reflex kioltását észleltük. 60 Néhány (I) általános képletű vegyület farmakológiai adatait az 1. táblázatban foglaljuk össze. Megjegyzések az 1. táblázathoz: * 1,0 ml 0,5%-os Metrazol-oldat (dózis: 250 mg/kg 65 i. v.) 0,05 ml/10 másodperc sebességű beadagolását 2