169912. lajstromszámú szabadalom • Síküveg előállító berendezés elektromos fűtőszerv

3 169912 4 fűtőszervek is alkalmazhatók az olvasztott fémfür­döben. Az alkalmazott fűtőszerveket folyamatos üze­meltetésben kell tartani éspedig igen magas hőmér­sékleti viszonyok ellenére is, nevezetesen akár a 5 fürdő feletti térben, vagy magában az olvasztott fémben. Ennek figyelembevételével találmányunk fő célkitűzése olyan villamos fűtőszerkezet létesí­tése, mely tömör kialakítású és ellenálló a környe­zetben levő igen magas hővel szemben az úsztatott 10 üveg előállítására szolgáló berendezésben. Ezek a fűtőszervek tetőben elhelyezett fűtőszervekként al­kalmazhatók, ebben az esetben lefelé sugárzó hőt bocsátanak ki az üveg felületére, kialakíthatók a fűtőszervek az olvasztott fémfürdő felületén az 15 üveg haladási pályája mellett, vagy pedig olyan fűtőszervekként is, melyek bemerülnek az olvasz­tott fémfürdőbe és alkalmasak meghatározott he­lyeken az áramló olvasztott fém bizonyos helyei­nek vagy áramlásának fűtésére. 20 A találmány szerint a síküveg gyártására alkal­mas berendezésben alkalmazható elektromos fűtő­szervek szén-fűtőelemeket foglalnak magukba, me­lyek egy hosszúkás alakú, szénből készült tokban, szigetelő tulajdonságú tartókban vannak elhelyezve 25 és elektromos csatlakozók nyúlnak keresztül a to­kon, illetve nyúlnak ebbe a tokba. Előnyösen a szénből készült tok le van zárva. A találmány egy előnyös kiviteli alakja esetében a tok fenékrésze és oldalai egyetlen darabból van- 30 nak kimunkálva, a tok lezárása egy grafitfedél segítségével történik, fűtőelemként pedig grafitból készült rudakat használunk, melyek elektromosan szigetelő felületeken vannak a tokban elhelyezve. Az egy darabból • készült fenék és oldalak kiala- 35 kítása egy grafittömbben kívánt mélységű üreg ki­munkálásával történhet, amikor is a megmunkálás során meghagytuk a tok kívánt fenékvastagságát. Előnyösen az elektromos csatlakozószervek tűz- 40 álló fémből készült nyúlványok, melyek nem lép­nek reakcióba a szénnel, erre a célra példaképpen molibdén használható, mely a grafitrudakhoz van rögzítve és mindegyike egy elektromosan szigetelő ágyazásban van elhelyezve, mely ágyazás a tok 45 fedelébe van bedolgozva. Az alkalmazott fűtő egy- vagy háromfázisú fűtő lehet, előnyösen egy háromfázisú áramforráshoz való csatlakoztatáshoz a fűtőelemek három pár­huzamos elhelyezésű grafitrudat foglalnak magukba, 50 melyek egyik végükön össze vannak fogva, min­denegyes rúd egy, a végéhez rögzített molibdén csatlakozóval van felszerelve. A grafitrudakat előnyösen monolit grafitlapból munkáljuk meg, mely elektromosan szigetelő illesz- 55 téken a tok fenékrészén van elhelyezve. A találmány szerinti egyik kiviteli alak esetében az úsztatott üveg gyártására szolgáló berendezésnél az üvegszalag tartására alkalmas fémfürdőben el­helyezhető fűtőszerv úgy van kialakítva, hogy a 60 tok oldalfalai lefelé nyúlóan vannak kiképezve, és így az oldalfalak az olvasztott fémfürdőt tar­talmazó tartályszerkezet fenékrészére illeszkednek. A tok fenékrészének alsó felületén bordák vannak kiképezve, ezek a tok oldalfalaival párhuzamos 65 elhelyezésűek és elősegítik a hőcserét a fémfür­dőben levő, a tok alatt áramló olvasztott fémmel. A lefelé irányuló nyúlványok a tok fenékrészé­nek négy sarkán kialakított lábak is lehetnek. A találmány egy kiviteli alakja esetében, melynél a fűtőszerv az olvasztott fémfürdőben egy irányított áramlás fűtésére szolgál, a tok hosszabb oldalfalai lefelé nyúlnak, ily módon alagútfalakat alkotnak, melyek a tartály fenekére illeszkednek. Az ilyen módon kialakított alagúton (csatornán) keresztül irányított olvasztott fém áramlás, miután végig­haladt a tok alatt, fűtött fémáramlásként lép ki az alagút (csatorna) túlsó végén. A találmány egy további kiviteli alakja esetében, amikor' az oldalfalakon elhelyezett fűtőszerveket kívánunk alkalmazni, melyek a tartályszerkezet ol­dalfalai mentén vannak felszerelve, a szénből ké­szült tok négyszög keresztmetszetű, és a fenék, valamint a fedélrész rövidebb mint a felfelé álló oldalfalak, a grafitrudak pedig hosszanti négyszög­keresztmetszetűek, és egymás fölött vannak a tok­ban elhelyezve. Az ilyen jellegű oldalfal-szerkezet egy előnyös változata esetében a legalsó grafitrúd elektromosan szigetelő illesztékre van felszerelve a tok fenekén, keresztmetszetének egy hosszabb ol­dalával a fenékrésszel párhuzamosan, a további két rúd pedig azonos vonalban e fölött az alsó rúd fölött van elhelyezve, hosszabb keresztmetszetű ol­dalukkal felfelé beállítva. Bár a találmány szerinti fűtőszerv egyesével el­helyezhető a tartályszerkezet bármely pontján, a találmány célkitűzésének megfelelően egy pár elekt­romos fűtőszerkezetet alkalmazunk az úsztatott üveg gyártására alkalmas berendezésben. Ez a be­rendezés az olvasztott fémfürdőt magában foglaló hosszanti tartályszerkezetet foglal magában, az ol­vasztott fémfürdőn az üvegszalagot mozgatjuk, a tartályszerkezet szélesebb mint az az üvegszalag, amely elhagyja az olvasztott fémfürdő egy meg­határozott szakaszát. A fűtőszervek úgy vannak elhelyezve az olvasztott fémfürdő meghatározott szakaszaiban, hogy a tartályszerkezet ellentétes ol­dalait foglalják el. Ennek a kialakításnak egy spe­ciális alkalmazása esetén, abban a szakaszban, ahol az üvegszalagot Vékonyítjuk, amikor az áthalad az olvasztott fémfürdő egy olyan szakaszán, melyben az üveg viszkozitása olyan, hogy az üveg vékonyí­tása még lehetséges, előnyösen az olvasztott fém keresztirányú áramlását létesítjük és ennek segít­ségével az üveget tartó fémfürdő felületének hő­mérsékleti homogenitását biztosítjuk. Az említett keresztirányú áramlások létesítésére lineáris induk­ciós motorokat használunk és ezek a motorok egy-egy pár találmány szerinti elektromos fűtő­szerwel kapcsolódhatnak. A találmány e célkitűzésének megvalósítására a fűtőszervek hosszabb oldalfalai párhuzamosan he­lyezkednek el a tartály oldalfalaival és az áramlás irányát tekintve minden egyes fűtőszerv előtt, egy-egy lineáris indukciós motor van beszerelve a tartályszerkezetbe, az olvasztott fém felülete fölött, mely beállítása következtében befelé fejt ki hatást az üvegszalag mozgási pályájára és az olvasztott

Next

/
Oldalképek
Tartalom