168697. lajstromszámú szabadalom • Új röntgenkontrasztanyagok és eljárás azok előállítására
168697 A fentiekből következik, hogy a bárium-titanát alkalmazása jelentékeny mértékben bővíti az orvos vizsgálati lehetőségeit, mégpedig egyrészt azáltal, hogy sokkal pontosabb képet kap, másrészt pedig azáltal, hogy sie'tség nélkül vizsgálhatja a pépet gyorsan átbocsátó olyan szerveket, illetve helyeket is, mint például a nyelőcsőlégcső találkozás. Végül kitűnt, hogy a bárium-titanát a fentiekben ismertetett jó tapadóképességén felül még egy teljesen váratlan további előnnyel is rendelkezik. Megállapítottuk ugyanis, hogy a bárium-szulfát helyettesítése bárium-titanáttal meggyorsítja a pép áthaladását az emésztőrendszeren, mégpedig olyan mértékig, hogy az emésztőcsatorna teljes vizsgálata másfél óra alatt elvégezhető. Bárium-szulfáttal a teljes vizsgálat 8 órát is megkövetelhet. A bárium-titanátot folyadék szuszpenzió, rendesen vizes és tömény szuszpenzió alakjában használjuk, amely azonban tetszés szerint hígítható. A szuszpenzióhoz előnyösen stabilizálószert is adunk. Stabilizálószerként alkalmazható a metil- vagy etil-cellulóz, a gumiarábikum, a zselatin vagy az agár-agar. Megállapítottuk továbbá, hogy kitűnő tapadóképessége következtében a bárium-titanát az emésztőszerv röntgenvizsgálatok során a bárium-szulfáthoz képest lényegesen, mintegy háromszor kisebb mennyiségekben alkalmazható. A klinikai vizsgálatokat olyan bárium-titanát szuszpenziókkal végeztük, amelyek elkészítése során 2—4 térfogat bárium-titanátot kevertünk 2—20 térfogat, 2% gumiarábikumot tartalmazó vízzel. Az alábbi alkalmazási példák szemléltetően mutatják be a találmány szerinti új, bárium-titanátos kontrasztanyag hatékonyságát. A garat röntgenvizsgálata (pharyngographia) bárium-titanáttal Kontrasztanyagként poralakú bárium-titanátot alkalmaztunk, amelyet 2%-os, vizes gumiarábikum-oldattal hígítottunk. Az oldatot minden egyes vizsgálat előtt frissen készítettük, a következő arányokkal: 2 kávéskanálnyi bárium-titanát; kb. 1,5 kávéskanálnyi 2%-os gumiarábikum-oldat. A pépet a kávéskanállal keverve homogenizáltuk. A vizsgálat a következőképpen folyik le: Általában egyetlen kávéskanálnyi pépet adunk a vizsgálandó személynek, aki egyetlen egyszer nyel. Csak ritkán kényszerül az orvos arra, hogy a beteggel az elkészített oldat maradékát is lenyelesse, azaz legfeljebb 3 kávéskanálnyit. A maradvány egyébként igen erősen tapad a pép elkészítésére alkalmazott edényhez. Az eredmények gyakorlatilag mindig kiválóak, akkor is, ha erős a nyálképződés, ha a légcső-nyelőcső találkozási helye normális, daganatos, vagy azon sugárkezelést követően hámsérülés áll fenn, vagy éppen rosszul együttműködő beteggel van az orvosnak dolga, aki nem tartja be a nyelést tiltó utasítását. A szervek szerkezetének egész rendszere szinte minden esetben értékelhető: a nyelvgyök, a gégefő, az árkok, a nyálkahártya redők, a körtealakú üregek, sőt még a nyaki nyelőcsőrész is, amelyek vizsgálati nehézségei közismertek. Ezek az eredmények a találmány szerinti készítmény azon tulajdonságának következményei, hogy összehasonlíthatatlanul kiválóan tapad a nyálkahártyához, amelynek eredményeként tökéletes és tartós bevonat alakul ki. Az orvos számára ezért általában teljes mér-5 tékben rendelkezésre áll az az idő, amely alatt elkészítheti a különböző felvételeket és elvégezheti a teljes vizsgálathoz szükséges különböző, a szervek működésére vonatkozó megfigyeléseket vagy méréseket is. Az első felvételek előhívása után nem ritkán új 10 felvételek is készíthetők, hiszen a bárium-titanát körülbelül tízpercnyi ideig „tapad" meg a nyálkahártyán. Ennek jelentősége nem szorul bővebb magyarázatra. A vizsgálat megbízható és azonos eredményekkel könnyen reprodukálható. 15 A soha előre nem látható esetleges félrenyelések esetében is csak kivételesen volt észlelhető a légutak elárasztása, hiszen az alkalmazott pép mennyisége csekély és a hamis útra került pép a légcső falára tapad, anélkül, hogy túljutna a középső légcsőszakaszon és anélkül, 20 hogy eljutna a tüdő alveolusaiba, Iéghólyagocskáiba. A gyomor röntgenvizsgálata bárium-titanáttal Egybevetettük a bárium-szulfáttal feltöltött gyomor 25 képét a bárium-titanáttal feltöltött gyomoréval. Az előbbi a nagyfeszültségű röntgensugarak által rosszul átvilágított sűrű átlátszatlanságot mutató közepes röntgenfelvétel, amely csupán a gyomor körvonalait illetően nyújt felvilágosítást, míg az utóbbi tökéletesen tájékoz-30 tat a gyomor nyálkahártyájának teljes reliefjéről. Annak érdekében, hogy az orvos kezébe tökéletesen ártalmatlan eszközt adhassunk, vizsgálatainkat kiterjesztettük a kontrasztanyagnak a gyomor savas közegében esetlegesen bekövetkezhető bomlása megakadá-35 lyozásának vizsgálatára is. Végül célul tűztük ki, hogy a fenti előnyös tulajdonságokkal rendelkező kontrasztanyagok nagyobb választékban állhassanak az orvos rendelkezésére. Ismeretes ugyanis, hogy a báriumsó alapú termékek 40 esetleges toxicitása az oldható báríumionok jelenlétének a következménye. A találmányunk szerinti bárium-titanát készítmény nem tartalmaz toxikus oldható báriumionokat és ezért igazolt és bizonyított tény, hogy a termék mentes minden 45 toxicitástól. Ugyanakkor azonban az is ismeretes, hogy az alkáliföldfém-titanátokat, mint amilyen a bárium-titanát is, a savas közegek lassan megtámadják, megbontják, éshogy ez a támadás annál gyorsabb, minél savanyúbb a 50 közeg. Ezért egyes esetekben a gyomornedv savbősége ezt a támadást meggyorsíthatja. Ezért célul tűztük ki olyan röntgenkontrasztanyagok kidolgozását is, amelyek az ilyen gyomornedvek közegében való esetlegesen rendellenesen huzamosabb idejű 55 tartózkodás során sem hajlamosak báriumionok szabaddá tételére, felszabadítására. Megállapítottuk, hogy a kívánt cél teljes mértékben elérhető, ha a bárium-titanáthoz bizonyos arányban oldható, nem toxikus szulfátot adunk, amiáltal teljes 60 bizonyossággal elkerülhető, hogy a gyomornedvben jelenlevő sósav megtámadja a bárium-titanátot és abból báriumiont szabadítson fel. Ilyen módon ugyanis, ha a bárium-titanát oldható báriumionok szabaddá válása közben elbomlik, ez 65 utóbbiak a jelenlevő szulfátionok hatására oldhatatlan 3