168247. lajstromszámú szabadalom • Tömlőcsatlakozó és tömlőfej különösen vízgazdálkodási berendezésekhez, gépi öntözőberendezésekhez és másokhoz

3 168247 4 ködnek ugyan, de maga a berendezés ma mégis sok problémát okoz, mivel a szilárd csővezetékek telepítése rendkívül munkaerőigényes. A vezeték egyes elemei jelentős súlyt képviselnek, azok átszerelése, szállítása, embereknek és eszközöknek a 5 — legtöbbször frissen megöntözött — talajon való mozgását igényli. Ezzel nem egy esetben jelentős kár keletkezik az öntözött kultúrákban, az emberek és a szállítóeszközök mozgása rontja a kialakított morzsás talajszerkezetet, (tömöríti a talajt) 10 valamint a fém vezetékek beszerzési költsége is rendkívül magas. A stabil és mobil rendszer előnyeinek egyesítése érdekében alakították ki az ún. félstabil vízhasznosítási rendszereket, amelyeknél a fővezetékeket 15 (gerincvezetéket) az ágvezetékek csatlakozására alkalmas hidránsokkal ellátva földalatti azbesztcement csővel oldják meg, míg az ágvezetékek a mobil rendszernél ismertetett gyorskapcsolású csővezetékből állnak. Ez a rendszer vitathatatlanul 20 csökkenti a munkaerőigényt a mobil rendszerhez képest, létesítési költsége is a két rendszeré között van, nem szünteti meg azonban a mobil rendszer azon hátrányát, hogy az ágvezetékek mozgása még mindig sok munkaerőt von el más műveletektől, és 25 a taposási károk is felmerülnek. Történtek kísérletek az ágvezetékek gépesített mozgatására különösen esőszerű öntözőberendezéseknél, ahol kerekekre szerelt ágvezetékek kézi vontatásával, vagy traktorra szerelt ágvezetékek 30 elvontatásával oldják meg a szétbontás nélküli áttelepítést. Ezek a rendszerek kevesebb kézierőt igényelnek, viszont nagyon megnövelik a létesítési költségeket, és a talajszerkezetben okozott kárt is. Mindezekhez hozzájárul még az a körülmény, 35 hogy a mezőgazdaság vízigényei állandóan növekszenek, és ezzel együtt a gépi vízhasznosítási berendezések fővezetékeinek átmérője is állandóan növekszik. Amíg az első mobil gépi öntözőberendezéseknél 80-120 mm átmérőjű vezetékeket alkal- 40 máztak, ma már a 300, sőt 500 mm átmérőjű fővezetékekre is szükség lenne. Ez az átmérőnövekedés tovább növeli a fémcsövek és a hozzájuk tartozó szerelvények egységsúlyát, az átmérőnövekedéssel viszont az egyes darabok olyan ne- 45 hezek lesznek, hogy meghaladják a „hordozhatósági súlyhatár"-t. A nagy egységsúly miatt a berendezés telepítésének munkaerő-, és szállítóeszközigénye olyan nagy lesz, hogy az alkalmazhatóságát ez már szinte teljesen kizárja. 50 Mindezek, valamint a műanyagok elterjedése kézenfekvővé tenné bizonyos arányban a szilárd csövek és a földcsatornák helyett hajlékonyfalú tömlők gyártását. A tömlők alkalmazása a vízgazdálkodásban várhatóan nagy előnyökkel járna. 55 Ezek közül a legfontosabbak: — csökken a vezetékek fajlagos súlya, — a vezetékelemek szállítása közben kisterjedelműre összehajthatok vagy felcsavarhatók, 60 — a vezeték nyomvonalával akadálytalanul követhető a terepalakulatok kedvező vonala, — irány töréshez nem igényel idomdarabokat, — üzemen kívül a tárolási helyigénye közel 10:1 arányban csökkenthető. 65 Mindezek ellenére a vízgazdálkodásban nagy átmérőjű tömlőket a legutóbbi időkig csak alárendelten alkalmaztak. A hajlékony tömlők használata más területeken már régóta ismeretes. A tömlővégek oldható módon való csatlakoztatására viszont csak el-elvétve találunk példát. A nehézségeket úgy próbálták áthidalni, hogy a szilárd csövek csatlakozóit rövid csőcsonkkal készítették, és a csőcsonkok szilárd csőszakasszal való folytatása helyett, tömlőszakaszt toldták hozzájuk, illetve iktattak két csatlakozó-peremes csőszakasz közé. Egy csőcsonk és egy tömlő végét természetesen itt most már nem a szilárd csöveknél ismert megoldásokkal toldták össze, hanem úgy, hogy a tömlővégét a csőcsonkra húzták, és arra fémhuzallal, FSK szalaggal, csavarmenetes ABA szalaggal, vagy más hasonlóval oldhatatlan vagy lassan oldható módon odarögzítették. Ezeknél a megoldásoknál a csőcsonkok szerepe némiképpen változik ugyan, de a csatlakozó peremeik csatlakoztatása továbbra is ugyan úgy történik mint azelőtt. Mivel az ilyen szilárd csőcsatlakozó és a tömlővég összetoldása állandó jellegű, a csatlakozó fel tekerésekor is a tömlővel marad. Egy pl. 300-500 mm átmérője sziláid csatlakozó a tömlőtekercsen viszont olyan nagy egyenetlenséget képez, hogy erre a tekercsre újabb tömlőszakaszok feltekerése már szinte lehetetlen. Ez a kombinált csatlakozási -mód

— az említett hiányosságok miatt — a vízgazdálkodás területén szükséges nagy átmérőjű tömlőkhöz nem alkalmazható. Tényleges tömlőcsatlakozón azt a speciális csatlakozót értjük, amely a célnak megfelelően a (teljesen) képlékeny tömlővégeket is biztonságosan képes megfogni és kiereszteni úgy, hogy ez a befogási és kieresztési művelet-elem vele tetszés szerint megismételhető. A kis átmérőjű félmerev csővégeknél a hollandi anyás csatlakozókkal az előzőekben leírtakat részben kielégítik, amelynél a tömlő végét erre a célra kiképzett csavar-anyával fogják hozzá a csatlakoztatandó részhez. Ezek a csatlakozók például motorokban levő félmerev, 10-20 mm átmérőjű és az igen ritkán megbontott vezetékek csatlakoztatásánál megfelelnek, de a vízgazdálkodásban szükséges átmérők mellett a többségében merevség nélküli, szinte gyűrhető puhaságú tömlőknél, már sem a súlyúk, sem a terjedelmük, sem a kezelhetőségük miatt nem alkalmazhatók. A kisüzemi öntözésnél többnyire egyetlen tömlőszakaszt használnak, amelynek egyik végét egyszerűen spárgával, vagy más hasonlóval kötnek, pl. a csőátereszhez, a másik végét pedig visszahajtással vagy úgynevezett szorítózárral zárják le. A 2—3 hektáros kisbirtok nyomásnélküli, gravitációs üzemeltetésénél ezek az egyszerű házi módszerek is megfelelnek. Mivel sem a képlékeny műanyagtömlők nem bírták, sem a kis üzemek nem igényelték a nagyobb teherbírású felszerelést, a korszerűbb csatlakozók kialakítása ilyen körülmények között érhetően elmaradt. Később a közép- és nagyüzemek igényére már úgynevezett műszáltömlő is készült. Sok próbálkozás történt ezeknek a műszál tömlőknek egy 2