166668. lajstromszámú szabadalom • Eljárás korrózió-állóság és korróziós védőhatás gyors meghatározására

3 166668 4 minden, a vizsgálat idejének csökkentésére vonatkozó erőfeszítés ellenére a vizsgálatok még mindig napokig, hetekig tartanak. Ezek hátrányos tulajdonságok, amelyeket egyéb körülmények még tovább rontanak. Rontja a vizsgálati eredmények hitelét például az is, hogy az elváltozások értékelése jelenleg szemrevételezés alapján történik. Ez a körülmény a vizsgálatot végző személytől is függővé teszi az eredményt, mert a korrózió mértékét, kiterjedését, jellegét szemrevételezéssel csak szubjektív módon lehet értékelni. Számos elektrokémiai módszert is kidolgoztak a különböző fémek és fémes bevonatok korrózióállóságának vizsgálatára. Ezek legtöbbje jól reprodukálható, megbízható eredményt ad elsősorban arra vonatkozóan, hogy adott elektrolitokban milyen korrózióállóság várható a fémtől vagy fémes bevonattól. Arra a sokkal gyakoribb kérdésre, hogy légköri hatásokkal szemben mennyire lesz ellenálló a vizsgált gyártmány, csak közvetetten tudnak választ adni. A találmány szerinti eljárással fenti hiányosságokat kívánjuk kiküszöbölni, amennyiben olyan vizsgálati módszer kidolgozását tűztük ki célul, amellyel néhány órán belül elérhető a kitéti vizsgálattal korrelációba hozható, reprodukálható eredmény és amellyel az igénybevett felület elváltozásáról hű, színes reprodukció, az egyes bevonatrétegekről és az alapfémről külön-külön a tényleges leromlást híven tükröző rétegmásolat készíthető és végül amellyel a vizsgálati minta korrózióállósága műszeresen értékelhető. A találmány alapgondolata az, hogy a vizsgálathoz korrodáló anyagként az egyes esetekben alkalmazott agresszív sók és savak mellett atomos oxigént alkalmazunk, amit a vizsgálandó minta felületén állítunk elő, miközben pedig akadályozzuk egyrészt az oxigén-atomok molekulákká egyesülését, másrészt a gáz eltávozását buborékok alakjában a vizsgálati minta felületéről. Erre azért van szükség, mert az oxigénatomok spontán molekulává egyesülésével elvész az az előny, amelyet az atomos oxigén kisebb aktiválási energiája révén az oxidációs reakcióknál nyerünk, másrészt ha a keletkező oxigén buborékok formájában akadálytalanul eltávozhat a vizsgálati minta felületéről, akkor nem oxidálja a fémet. A találmány szerinti eljárás ötvözetlen és ötvözött acélok, továbbá egyéb fémek és ötvözetek, valamint ezekre felhordott fémes-, nemfémes szervetlen és szerves bevonatok korrózióállóságának és korróziós védőhatásának gyors meghatározására szolgál, ahol a gyorsított vizsgálathoz a gyártmány vagy a gyártmánnyal azonos fémből, illetve azonos védőbevonattal készített minták felületén elektromos áram segítségével elektrolitból vízbontás révén atomos oxigént fejlesztünk és ennek felületről való eltávozását, illetve oxigén molekulává alakulását a vizsgált felülettel szoros érintkezésben tartott, a bontásra kerülő vizet tároló, szemipermeábílis hártya segítségével akadályozzuk meg, majd a fejlesztett oxigén által okozott korróziós elváltozásokat meghatározzuk. Előnyös, ha a szemipermeábílis hártyát vizsgálat előtt vizes elektrolitban — célszerűen H202-oldatban — áztatjuk. A gyakorlatban célszerű megoldásnak mutatkozik az, ahol a két elektróda — vagyis az anódnak kapcsolt vizsgálati minta és a ráhelyezett katód — közé kerülő, áramvezetővé tett hártyát több rétegből állítjuk össze. Utóbbi esetben előnyösen úgy járunk el, ha az áramvezetővé tett hártyarendszert különböző per-5 meábilitású rétegekből állítjuk elő. Az elektrokémiai vizsgálatot célszerűen a vízbontáshoz szükséges, vagy annál nagyobb feszültségen végezzük. Az eljárás egy további foganatosításí módját az 10 jellemzi, hogy a vizsgálati felület korróziós elváltozásának mértékét a meghatározáskor közvetlen a vizsgált felületen, vagy a vizsgált felülettel közvetlen érintkezésben tartott szemipermeábílis hártyán műszer segítségével — célszerűen fotoelektromos 15 műszerrel — mérjük. Egy további foganatosításí módnál a korrózióállóság meghatározását a különböző alapfémekből, ill. fémbevonatokból keletkezett ionok hatására színváltozást mutató indikátorral, vagy egyszerű eszközök-20 kel gyorsan kimutatható reakcióterméket adó vegyszer oldatával impregnált szemipermeábílis hártyákból — célszerűen celofánlemezekből — készített ún. rétegmásolatok segítségével végezzük. A találmány szerinti eljárás kivitelezése a gyakor-25 latban oly módon történik, hogy egy minimum 6 voltos egyenáramforrás — pl. ólomakkumulátor — pozitív sarkára a vizsgálandó mintát negatív sarkára pedig Pt, Cu vagy egyéb fémlemezt kapcsolunk. Az anódnak kapcsolt vizsgálati mintára, amelyet előző-30 leg oldószerrel, majd ezt követően pl. bécsi mésszel tökéletesen zsírtalanítottunk, több — legalább két — rétegben megfelelő méretű, előzőleg 3 óráig áramvezető vizes oldatban áztatott és a vizsgálati mintára helyezés előtt desztillált vízzel leöblített szemiper-35 meábilis hártyát — célszerűen celofánt vagy zselatint — helyezzük oly módon, hogy a hártyák széle egy síkba essen. A szemipermeábílis hártyát azért kell telíteni elektrolittal, hogy egyrészt elektrolitot biztosítsunk 40 a két elektróda között, másrészt hogy a szemipermeábílis hártya kellően rugalmas legyen és kitöltse az elektródák mikroegyenetlenségeit és végül, hogy a szemipermeábílis hártya vezetővé váljon. Ezután a fölösleges desztillált vizet el kell távo-45 lítani, a légbuborékokat a szemipermeábilis hártya rétegei közül ki kell szorítani, majd a célszerűen vízszintesen elhelyezett mintán levő szemipermeábílis hártyára központosán rá kell helyezni a vele azonos, vagy közel azonos méretű és alakú negatív 50 elektródot. Az így összeállított rendszert megfelelő nehezékkel legalább 0,5 kp/dm2

nyomás alá kell helyezni és utána 55 + 2 C hőmérsékletű, 95—100% relatív nedvesséatartalmú térbe kell behelyezni. A fentiek szerint előkészített vizsgálati mintát egy am-55 permérő közbeiktatásával a víz bontási feszültségénél nagyobb feszültség alá helyezzük és regisztráló készülékkel írjuk az áthaladó áram erősségét. Az áram hatására a szemipermeábilis hártya micellái között levő víz hidrogénre és oxigénre bomlik. 60 Micellák alatt a nagymolekulájú anyagok molekulaláncai között levő tereit kell érteni. Az anód, vagyis a vizsgálati minta felületén keletkező atomos oxigén eltávozását és molekulává egyesülését a szemipermeábilis hártya szövete akadályozza és ezért elég 65 idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az oxigénatomok 2