166392. lajstromszámú szabadalom • Több első fokozattal kombinált kétfokozatú hűtőberendezés

9 166392 10 ló kialakítású és ehhez hasonlóan működik, a D jelű szerkezet működését csupán röviden ismertetjük. A 3 kompresszor az alacsony nyomású hűtőgázt nagy­nyomású meleg hűtőgázzá komprimálja és ezt kenő­olaj szennyezéssel együtt 5 olajleválasztóba nyomja, ahol az olajszennyezést eltávolítjuk és a kompresszorba vezetjük, a meleg gázt pedig keresztüláramoltatjuk a 8 leválasztó hőcserélőben levő, meleg gázzal fűtött 7 hő­cserélőn. Ezután a valamivel hidegebbé vált, nagynyo­mású hűtőgáz 13 lecsapatóba jut, ahol hőmérséklete eléggé csökken ahhoz, hogy a gáz folyadékállapotba kerüljön. A folyékonnyá vált hűtőközeget a gázálla­potú hűtőközegrésztől itt elválasztjuk és a 17 folyadék­leválasztóba áramoltatjuk. A folyékony hűtőközeg a 17 folyadékleválasztóból 19 hűtőközeg-előhűtő te­kercsbe kerül, majd innen a 21 mérőadagoló-berendezé­sen és 45 folyadékbeömlőn keresztül a 23 elpárologta­tóba áramlik. Az elpárologtatóba bocsátott folyadék mennyiségét 21 mérőadagoló-berendezés révén szabá­lyozzuk, magát a berendezést pedig 47 termosztátos szabályozóelem vagy az 51 folyadékszinttel együtt vál­tozó helyzetű úszó révén vezérelhetjük. A 25 folyadék, illetve folyékony hűtőközeg a 108, 109 hűtőelemekből és 19 hűtőközeg-előhűtőből származó hő révén párolog­tatható és az eredményként kapott hűtőgázt az elpá­rologtatóból 49 gázkiömlőn keresztül szívjuk el és hideg, alacsony nyomású gáz alakjában vezetjük vissza a 3 kompresszorhoz. Ezután a hűtési ciklus elölről kezdhető. A második fokozatú, hűtőfolyadékot áramoltató szerkezetben két cirkuláltató szerkezetrészt tüntettünk fel. Ezeket A és B betűvel jelöltük. Ezek egymással pár­huzamosak, kivéve azt a részt, amelyben a leolvasztást végző 42 fűtőedény van. Két párhuzamos körfolyamot csupán szemléltetés céljából rajzoltunk. A találmány szerinti hűtőberendezésben bármilyen sok ilyen kör­folyam lehet. E körfolyamok bármelyikében levő fo­lyadék az első fokozatú hűtőszerkezetekkel kapcsolat­ban előzőleg ismertetett elpárologtatók közül egy vagy több révén hűthető. E körfolyamatok közül egyben vagy többen levő folyadék választás szerint áramoltat­ható keresztül a leolvasztást végző közös hőcserélőn, annak érdekében, hogy a folyadék hőmérsékletét 0 C° fölé emeljük és ezáltal a kiválasztott szerkezet csőkígyóit leolvasszuk. Részletesen az A kör, illetve körfolyam működését ismertetjük, azonban nyilvánvaló, hogy a többi pár­huzamos kör, illetve körfolyam is ugyanolyan módon működik, mint az A körfolyam. Ezután a B körfolya­mot röviden ismertetjük, abból a célból, hogy bemutas­suk ennek A körfolyammal való kölcsönhatását. Az A körfolyam esetén a 28 keringtető szivattyú a hűtőfolyadékot a 88 csővezetékből kapja és a folya­dékot nagyobb nyomáson a 90 csővezetékbe nyomja, amely a hűtőfolyadékot 30 elosztótartályba vagy nyo­máskiegyenlítő térbe vezeti. A 30 elosztótartálynak vagy nyomáskiegyenlítő térnek több kiömlője van, azonban a rajzon kiömlőként csupán a 102 és 104 csővezetéket tüntettük fel, amelyben termosztát révén vezérelt 32, illetve 33 mérőadagoló-berendezés van. A hűtőfolyadék ezekből a mérőadagoló-berendezésekből a 34 és 35 cső­kígyós hűtőelemekbe áramlik, attól függően, hogy eze­ket a hűtőelemeket milyen hőmérsékletű környezeti levegő veszi körül. A csőkígyós hűtőelemekből a hűtő­folyadék 36 elosztótartályba vagy nyomáskiegyenlítő térbe, majd innen 92 csővezetéken keresztül 38 váltó­szelepbe áramlik. A 38 váltószelep úgy működtethető, hogy ez normál hűtési művelethez a 92 és 96 csővezetékek között, le-5 olvasztáshoz pedig a 92 és 94 csővezetékek között tud kapcsolatot létrehozni. Ha feltételezzük, hogy az a kívánság, hogy az A szer­kezetrészt a 34 és 35 csőkígyós hűtőelemek hűtése cél­jából hűtési ciklusban működtessük, a 38 váltószelepet 10 olyan helyzetbe fordítjuk, amelyben folyadékos kap­csolatot hoz létre a 92 és 96 csővezetékek között. A 39 váltószelep olyan helyzetbe fordítható, amelyben kap­csolatot tud létrehozni a 96 és 110 csővezeték, vagy a 96 és 111 csővezeték, vagy — harmadik helyzetében — 15 a 96 csővezeték, valamint egyidejűleg a 110 és 111 cső­vezetékek között. A 39 váltószelep állását attól függően választjuk meg, hogy az első fokozatú C szerkezetrész vagy az első fokozatú D szerkezetrész van-e működésben, vagy esetleg mindkettő. Ha a két első fokozatú szer-20 kezetrésznél több szerkezetrészt használunk, a 39 váltó­szelephez hasonló további váltószelepet vagy váltósze­lepeket használhatunk annak biztosítására, hogy létre­hozzuk a hűtőfolyadéknak valamennyi kívánt elpá­rologtatón, illetve elpárologtató csoporton való keresz-25 tülaramlását. A hűtőfolyadék ezután a hűtőfolyadékot hűtő 40 és/vagy 108 hűtőelemen keresztül a 98 és 88 csővezetékekbe jut, majd innen vissza a 28 szivattyú beömlőjéhez. Mindaz a levegő, amely a folyadékban elnyelt állapotban lehet, a 106 expanziós tartályban gyű-30 lik össze. Ha a 34 és 35 csőkígyós hűtőelemeket leolvasztani kívánjuk, a 38 váltószelepet úgy állítjuk be, hogy a 92 és 94 csővezetékek között hozzon létre kapcsolatot. Ekkor a sóoldat vagy más folyadék a 94 és 112 cső-35 vezetékeken keresztül a 8 leolvasztó hőcserélő hűtő­folyadékot felmelegítő 42 fűtőedényébe, majd innen a 100 csővezetéken át a 88 csővezetékbe és a 28 szivattyú beömlőjébe áramlik. A 96 csővezeték felé záró állapot­ban levő 38 váltószelep hatására a 8 leolvasztó hőcse-40 rélő révén 0 C° fölé melegített sóoldat csupán a 34 és 35 csőkígyós hűtőelemeken áramlik keresztül és így ezeket leolvasztja. A csőkígyós hűtőelemek leolvasztása után a 38 váltószelepet olyan helyzetbe állítjuk, amelyben ez összeköttetést létesít a 92 és 96 csővezetékek között 45 és így a körben áramoltató szerkezet normál hűtési ciklusra áll vissza. A hűtőfolyadékot körben áramoltató B körfolyam, illetve szerkezetrész és az esetleges többi ilyen szerkezet­rész hasonló az A körfolyamhoz, illetve szerkezetrészhez 50 és ez használható vagy nem használható a 70 és 71 csat­lakozások közötti közös körben, amely közös kör a 8 le­olvasztó hőcserélőt is tartalmazza. A 68 váltószelep a 38 váltószeleppel, a 69 váltószelep pedig az ismerteit 39 vál­tószeleppel azonos módon üzemeltethető. A B körfolyam 55 52 szivattyúja a hűtőfolyadékot az 54 elosztótartályba vagy nyomáskiegyenlítő térbe, 56 és 58 mérőadagoló­berendezésekbe, valamint a 60 és 62 csőkígyós hűtő­elemekbe szivattyúzza. A hűtőfolyadék ezután a 64 elosztótartályon vagy nyomáskiegyenlítő téren és 113 60 csővezetéken keresztül a 68 váltószelephez áramlik. A 68 váltószelep révén határozzuk meg, hogy a hűtőfolyadék a 8 leolvasztó hőcserélőn vagy a hűtőkígyókon áramol­jon-e keresztül. A 69 váltószelep segítségével határozzuk meg, hogy a folyadék hűtésére a 41 hűtőelemet, 109 65 hűtőelemet, vagy esetleg mindkettőt használjuk-e. A fo-5

Next

/
Oldalképek
Tartalom