166250. lajstromszámú szabadalom • Segédberendezés rúd- és csőhuzógépek részére

166250 lftási műveletet szuperponáljunk, hogy ezáltal a plasz­tikus tartomány számára axiális irányban lassú lecsen­gést biztosítsunk, úgy, hogy minden egyes kereszt­metszet, miközben axiális irányban áthalad a plaszti­kus zónán, legalább egy plasztikus hajlításnak és egy kisebb, részben plasztikus ellenhajlításnak legyen kité­ve. Ezáltal a húzott anyag egyenességet kívánjuk elérni, ami által a további feldolgozás számára auto­matizálásra alkalmas hosszú munkadarabokat kapha­tunk. Kitűzött célunk elérésére és az előbb említett hátrányok elkerülésére a találmány szerint azt javasol­juk, hogy a húzószerszám elé egy vezetőelemet helyezzünk és a húzószerszám kifutótartományát a húzás irányában enyhén bővítjük, továbbá a húzószer­szám után önmagában ismert módon a húzásirányra keresztirányban excentrikusan beállítható és saját tengely körüli forgás nélkül, a húzási tengely körül keringő egyengető szerszámot helyezzünk el. A találmány tárgyának egy további jellemzője szerint javasoljuk, hogy az egyengető szerszám után a húzószerszámmal koncentrikusan elrendezett vezető elemet rendezzünk el. Ez a berendezés különleges ráfordítás nélkül előál­lítható, emellett egyszerű és tömör szerkezetű és vele — amint a kísérletek igazolták — hosszú munkadara­bokat olyan egyenességgel lehet húzni, hogy ezek a munkadarabok minden további nélkül, automati­kusan következő megmunkálási folyamatban felhasz­nálhatók. A találmány szerinti berendezést két példakénti kiviteli alak kapcsán, rajz alapján ismertetjük részle­tesebben. Az 1. ábra a találmány szerinti húzó és egyengető szerszám elrendezésének hosszmetszetét mutatja, olyan megoldásnál, amelynél nem alkalmaztunk utána elrendezett vezetőelemet. A 2. ábra ugyancsak hosszmetszetben szemlélteti a húzószerszám, az egyengető szerszám és az utánuk elrendezett vezetőelem elrendezését a találmány sze­rinti berendezésnél. A szerszámtömbön rögzítetten elrendezett 1 ház­testhez 2 tartó csavarozással van erősítve'. Ebben a 2 tartóban van 4 húzószerszám és 3 vezetőelem elhe­lyezve. Vezetőelemként vezetőpersely, előhúzószer­szám (1. ábra), görgőcsoport (2. ábra), vagy húzó­kövek alkalmazhatók. A 4 húzószerszámnak kúpos 4a redukálórésze van és a szokásos hengeres kivezető tartomány helyett olyan 4b kivezető tartománya van, amely a húzás irányában enyhén bővül, és lehetőleg az optimális hajlási vonalhoz illeszkedik. Bármelyik vezetőeszközt alkalmazzuk is, mindig az a lényeges, hogy a vezetőeszköz és a húzószerszám között meg­akadályozzuk a húzott anyag tengelyének elferdü­lését. A húzószerszám után kapcsolt 5 egyengetőszer­szám gyűrűként van kialakítva, és csúszócsapágyaknál használatos szerkezeti anyagból, például alumínium­bronzból, vagy nagy kopásállóságú szerkezeti anyag­ból készül; az 5 egyengetőszerszámot 6 gömbcsuk­lóban ágyazzuk. A gömbcsuklót 7 excenter perselybe préseljük, amely viszont a húzási tengellyel koncent­rikusan ágyazott és excentrikus 8a furattal ellátott 8 meghajtó perselyre támaszkodik. A 9 csavarok segít­ségével folyamatosan lehet az excentricitást áfiít­hatóan rögzíteni. A 8 meghajtó persely a 10 csap­ágyon át az 1 háztestre támaszkodik. Ha a 8 meghajtó perselyt például ékszíjjal meghajtjuk, akkor az 5 egyengető szerszám középpontja körpályán mozog a húzási középpont körül; ennek a körpályának a sugara annál nagyobb, mennél nagyobb a 7 excenter persely beállított excentricitása. Miután all húzó­kocsifogó a 12 munkadarab 12a húzóhorgát meg­fogta, a húzási folyamat indul, és miután az 5 egyengető szerszám felfeküdt a 12 munkadarab külső köpenyén, megkezdődik az egyengetési folyamat is olymódon, hogy az 5 egyengető szerszám körülfutva ? hajlítja a húzott anyagot; ez a hajlítás a húzott anyag plasztikus tartományában hat. Az egyengető három­szöget a 3 vezetőelem, a 4 húzószerszám és az 5 egyengetőszerszám alkotja. A húzott anyagnak az előbb ismertetett berende­„ zéssel elért egyenességet még tovább javíthatjuk, ha az egyengető hatást a plasztikus zónában nem befolyá­soljuk azáltal, hogy all húzókocsifogó a húzófolya­mat alatt távolodik az 5 egyengetőszerszámtól. A 2. ábrán szemléltetjük, hogyan lehet az egyengetési _ hatásra gyakorolt ezen befolyást kiküszöbölni. Az 5 egyengetőszerszám után például a húzószerszámmal koncentrikusan elrendezett 13 vezetőgyűrűt helye­zünk el, amely egy további 14 gömbcsuklóban van ágyazva, amelynek külső gyűrűje 15 perselyre támasz­kodik. Ez a 15 persely az 1 háztesthez van csavarozva. A 6 és 14 gombcsuklóknak az a feladatuk, hogy lehetséges ingamozgásuk következtében mindenkor illeszkedjenek a munkadarab hajlítási vonalához és ezáltal megakadályozzák a felületi sérüléseket. 40 SZABADALMI IGÉNYPONTOK 1. Segédberendezés rúdhúzó vagy csőhúzógéphez, amelynek segítségével a húzott anyag a húzási folya-45 mat alatt egyengethető, azzal jellemezve, hogy a húzószerszám (4) előtt vezetőelem (3) van elhelyezve, míg a húzószerszám (4) kimenő tartománya (4b) a húzás irányában bővülőén van kialakítva, továbbá, hogy a húzószerszám után önmagában ismert módon 5r) a húzás irányára keresztirányban excentrikusan beál­lítható és saját tengely körüli forgás nélkül a húzóten­gely körül keringő egyengető szerszám (5) van elren­dezve. 2. Az 1. igénypont szerinti segédberendezés kivi-55 teli alakja, azzal jellemezve, hogy az egyengetőszer­szám (5) után a húzószerszámmal (4) koncentrikusan elrendezett vezetőelem (13) van elhelyezve. 2 db rajz, 2 ábra A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 760102, OTH, Budapest

Next

/
Oldalképek
Tartalom