166050. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és szerkezet olvasztható anyag képlékeny, víznek és az olvasztott anyagnak ellenálló műanyagfóliából készült tartályokba való csomagolására, valamint ehhez való tartály

3 166050 4 szakaszt lehúzni, hogy a tömlőalakú tartálynak ezt a végét a töltőcsővéggel össze lehessen kötni. A tartály továbbá a tekercsről csak ezután, a töltési folyamat előrehaladásától függően tekercselődik le. Ekkor természetesen fennáll az a lehetőség is, hogy a tartályt egyik végéről feltekerjük, a másik végétől kezdve pedig feltöltjük, vagypedig a töltést kö­zéptől kezdve foganatosítjuk, amikor is a tartályt mindkét végétől kezdve közép felé feltekerjük. A tekercset a letekerés alatt körülbelül a tartály hosszirányában vezetjük. Dyen vezetés például meg­akadályozhatja, hogy külső befolyások hatása alatt, például szelek vagy a vízfürdőben levő áramlások, a tartály oldalt eltolódjék stb. Egyébként a tekercset a vízfürdőn úszva lehet elhelyezni. Az is lehetséges, hogy a tekercset vezetőeszközzel szállítjuk. Az előzőleg feltekert tartálynál általában úgy járunk el, hogy a tartályt a töltési folyamat kezdete előtt vagy kezdetén csak csekély mér­tékben töltjük meg levegővel. Ez lényegében meg­akadályozza, hogy a tartály egymással szemben fekvő falszakaszai a töltési folyamat kezdetén egymáson feküdjenek. A töltési folyamat kezdetén a tartályba beeresztett levegő, amely tehát először például a tartály 2-4 m-es szakaszát tölti ki, az olvasztható anyag, tehát a töltőanyag által előre­haladó töltési fokkal mindig tovább a tartály belsejébe nyomul, úgy hogy a levegő a tömlöalakú tartálynak tekercsről való letekeredését okozza, amikor is a tekercs és a már tartályban levő töltőanyag között ez a légpárna van jelen és ez minden esetben a tartály helyes és kielégítő alakját, különösen kiterjedését biztosítja. Amikor a tekercs egészen letekeredett, a levegő a tartály egyik végén levő nyíláson át eltávozik. Előnyös az elrendezést úgy foganatosítani, hogy a tartály szabad végén, tehát azon a végén, amelyet először a tekercsről letekerünk, teljesen nyitott legyen, tehát sem lezárva, sem összeszűkítve ne legyen. Természetesen elegendő lehet, ha a tartályt a végén elzárjuk, és a falban csak apró lyukakkal látjuk el, amelyeken át a levegő aztán mind lassabban távozik. Hogy a lehetséges kialakítások közül melyiket választjuk, az a mindenkori adottságoktól, különösen a töltőanyag viszkozitásától függ. így a lyukak oly kicsinyek lehetnek, hogy azok, noha a levegő átfolyását lehetővé teszik, olvadékot mégsem engednek át. Egyébként célszerű a légvezetésre való helyeket úgy megválasztani, hogy azok közül legalábbis egy rész csak az olvadékkal való töltési folyamat utolsó fázisában legyenek elzárva. Az előbb említett megoldások a nyílások elrendezésére és kialakítására vonatkozóan lényegében az eljárás összes itt leírt kialakítási formáinál érvényesek. A találmány alkalmazásával egyidejűleg több tartály feltöltése is lehetséges. Ezek a tartályok célszerűen közös vízfürdőben egymás mellett fek­szenek. Az előbb leírt eljárás foganatosítására való szerkezet szükségessé teszi vízfürdő jelenlétét, amely egy vagy több töltőcsővég alatt van elren­dezve. Ez a vízfürdő körülbelül vízszintes síkban, á töltőcsővéghez vagy csővégekhez képest oldalt he­lyezkedik el. Utóbbiak célszerűen a tartály kitágí­tására való levegőt odavezető vezetékkel vannak ellátva. A tömlőalakú tartály rögzítésére való állítószerkezetre nincs szükség, mivel a tartályt a vízfürdő hordozza. 5 A szerkezetnek ennél a kivitelénél, amelynél a tartály a töltési folyamat alatt letekeredik, cél­szerű, ha a feltekert szakasznak tartószerkezete van. Ezt a tartószerkezetet mint úszót lehet kialakítani, vagy hasonlón rögzíteni. Az úszó 10 habanyagból vagy más alkalmas anyagból állhat. Fennáll továbbá legalábbis egy hosszan futó vezeték lehetősége is. Ez például arra szolgál, hogy a töltési folyamat alatt a tekercsről letekeredő tartály vezesse. A vezeték a tartály hosszirányában 15 futó drótból, kötélből, sínből vagy hasonlóból állhat, amellyel a tartószerkezet például kerék vagy hasonló útján van összekötve. Itt az elrendezést úgy is föl lehet fogni, hogy a célszerűen folya­dékfürdő felett elrendezett vezeték a tartószer-20 kezetet is hordozza. A találmány szerinti eljárást minimális munka­ráfordítással lehet kivitelezni, főképpen akkor, amikor több tartályt közös vízfürdő alkalmazásával töltünk. Ebben az esetben a tulajdonképpeni 25 töltési folyamat gyakorlatilag önműködően követ­kezik be. A találmány szerinti eljárás foganatosításával töltött tartályok néhány tonna, illetve köbméter anyagot, például bitument tartalmazhatnak. Cél-30 szerű ezeket a tartályokat, miután az anyag megdermedt és szilárd lett, egységcsomagokra osz­tani, amelyek mindegyike például 30 kilogrammot, tehát egy személy által kezelhető mennyiséget tartalmaz. Ez a szétosztás egyszerű módon, vágó-35 szerkezet segítségével történhet, amely célszerűen a vízfürdő egyik végén úgy van elrendezve, hogy a megtöltött tartály a vízfürdőből azonnal a vágó­szerkezetre kerüljön. Az így kialakított tartály alakja előnyös. Ezeket mindkét homlokoldalon, 40 amelyeken osztályozó vágásokat vezetünk, sik fe­lületek határolják. Az így keletkezett csomagok továbbá jól máglyázhatók (felrakhatok). Végül a csomagolásra való ráfordítás is viszonylag csekély. A rajzokon a talámány három kiviteli példá-45 jának vázlata látható, részben a kivitelezés több egymás után következő fázisában. Az első la-ld ábrák szerinti kiviteli példánál az eljárás foganatosítására használt szerkezet lénye­gében hosszant elterülő 10 csatornából áll, amely 50 11 vízzel van megtöltve, és 12 készenléti tartályból áll a töltőanyag számára. Ez a 10 csatorna egyik végén van elrendezve, és 13 töltőanyaggal van ellátva. Utóbbihoz 14 cső van hozzárendelve, amelyen át sűrített levegőt lehet odavezetni. 55 Először az olvadékkal megtöltendő 15 fólia­tömlőt letekerjük és teljes hosszában a 10 csator­nában levő 11 vízre fektetjük. A 15 tömlőnek egyik, az ábra szerinti bal 16 végét a töltőcsővégre és a 14 hozzávezetőcsőre húzzuk. Ekkor a tömlőt 60 az lb ábra szerint sűrített levegővel felfújjuk. A tömlő jobb, lezárt 17 vége kis 19 nyílással van ellátva, amelyen át a levegő a tömlőből eltávozhat. Természetesen több ilyen nyílás létezése is lehet­séges. A nyílások nagysága úgy van megválasztva, 65 hogy minden esetre egy kis túlnyomás van a 15 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom