165834. lajstromszámú szabadalom • Készülék differenciál-termoanalizisek végrehajtásához

7 165834 8 ban, egymástól elválasztottan elrendezve. A 10 próba­testtartók tégelyekként vannak kiképezve, és jó hő­vezető anyagból készülnek. A tégelyek fenekének közepén 13 mélyedés van kiképezve, amelybe a hozzátartozó köpenyes 9 termoelem úgy nyúlik be, hogy a mélyedéssel érintkezik. A tégelyekként kikép­zett 10 próbatesttartókat a tégely kerülete mentén egyenletesen elrendezett három 12 kerámiarúd a 6 -mérőblokktól olyan távolságban tartja, hogy ezáltal megfelelő mértékű hőszigetelés jön létre. Annak érdekében, hogy a mérőblokk furatának fenekéhez képest jó hőszigetelést biztosítsunk, a köpenyes 9 termoelemeket egyben a 10 próbatesttartók távtartó elemeiként használjuk fel. Az ilyen módon kialakított mérőrendszerrel a viszonylag rossz hőérintkezés kö­vetkeztében olyan reakciógörbéket lehet felvenni, amelyeknek kicsi a feloldóképességük és nagy az érzékenységük. A találmány szerint a hőérintkezést a próbatestek és a 6 mérőblokk között betétek és a 15 karmantyúk behelyezésével tudjuk változtatni; azál­tal, hogy változtatjuk a karmantyú érintkezési felüle­tének nagyságát egyrészt a tégely belső falán, másrészt a mérőblokk felületén, ezáltal befolyásolni tudjuk a hőérintkezést a teljes intervallumban a csekély feloldóképesség és a nagy érzékenység, illetve a nagy feloldóképesség és a csekély érzékenység között, úgyhogy ezáltal a feloldóképességnek az érzékenységhez való viszonyát meg tudjuk választani. A zavarmentes hőátadást a 6 mérőblokkról a behelyezett 15 karmantyún keresztül a tégelyként kialakított mindenkori 10 próbatesttartóra 11 fém­dugó segíti elő, amellyel a próbatestanyag és az inersanyag a DTA során le van fedve. A 15 karman­tyúnak a 6 mérőblokk felületére felfekvő karimáját ez a fémdugó beszorítja, és így a szükséges érintkezés kényszerűen biztosítva van. A találmány szerinti mérőrendszer továbbá úgy van kialakítva, hogy a mérési problémától (vagyis a szükséges felhevítési sebességtől, illetve szükséges hőmérséklettartománytól) függően tetszés szerint akár hőszigetelő köpeny, akár különböző jellegű hűtőköpenyek alkalmazhatók; például olyan DTA-nél, amelynek hőmérséklettartománya a normál szo­bahőmérséklet felett van, egy szigetelő köpenyt alkal­mazhatunk, olyan DTA esetén pedig, amelynek hőmérséklettartománya a normál szobahőmérséklet alatti értékeket is magában foglal, a problémának meg­felelően megválasztott hűtőköpenyek kerülnek alkal­mazásra. Ehhez a találmány szerint két különböző hűtőköpenykivitelt javasolunk. A 4. ábrán látható 16 hűtőköpeny nyugvó hűtőközegként van kialakítva. A 16 hűtőköpeny felül nyitott, fazékszerű, nemesacél­ból készült 17 edényből áll, amely előnyösen alumí­niumból készült 18 tartályban helyezkedik el. A 18 tartály a környezet felé jó hőszigetelést biztosító 19 hőszigetelő anyaggal, például polisztirolhabbal van kitöltve, továbbá ugyanilyen anyagból készíthető 20 5 fedéllel van lefedve. Ez a 20 fedél két 21 furattal van ellátva, hogy a keletkező hűtőközeg-gőzök el tudja­nak távozni.. Annak érdekében, hogy valamely analízis során lehetővé tegyük a hűtőközeg utántöltését anél­kül, hogy a mérőblokkban a hőháztartást lényegesen 10 zavarnánk, a 20 fedelet kétrészesen alakítjuk ki. A 6 mérőblokk a 22 üregben van elrendezve. Az 5. ábra egy további kiviteli alakot mutat. A 23 hűtőköpeny itt is fazékszerű kettősfalú edényből áll, amely a mérőblokk elhelyezésére szolgáló 22 üregtől 15 eltekintve teljesen zárt. A 23 hűtőköpenyt a hőszige­telés biztosítására 24 fémtartály veszi körül, amely­ben megfelelő 25 szigetelő köpeny van elhelyezve. A folyékony 26 hűtőközeget a 27 betöltőcsonkon keresztül szivattyúzzuk a 23 hűtőköpenybe. A szi-20 vattyúszerkezet (amelyet nem ábrázoltunk) célsze­rűen úgy van kialakítva, hogy a hűtőköpeny a DTA során mindig hűtőközeggel van megtöltve. A többlet hűtőközeg és annak gőzei a 28 elvezetőcsonkon keresztül egy (nem ábrázolt) felfogóedénybe jutnak. 25 Szabadalmi igénypontok 1. Készülék differenciál-termoanalízis végrehajtásá-30 ra, két próbatesttartó alkalmazásával, amelyek egy mérőblokk megfelelő furataiban a mérőblokk falaitól távközzel elválasztva helyezkednek el, azzal jellemez­ve, hogy a mérőblokk (6) és a próbatesttartók (10) közé változtatható nagyságú érintkezési felületekkel 35 rendelkező karmantyúk (15) vannak oly módon behelyezve, hogy a karmantyúk pereme a mérőblokk felülete és a mérőblokkba behelyezett fém dugó (11) közé van szorítva, a karmantyú (15) csőrésze pedig a tégelyként kiképzett próbatesttartó (10) belső falára 40 fekszik fel. 2. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a próbatestanyag és inersanyag hőmérsékletét mérő köpenyes termoelemei (9) van­nak, amelyeket kerámiacsövek (14) szigetelnek el a 45 mérőblokktól (6). 3. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a mérőblokk palástfelületén spirális alakú mélyedés van kialakítva és a palástfelü­let eloxálva van, továbbá a spirális alakú mélyedésbe 50 szigeteléstől mentes fűtőszál (7) van közvetlenül a mérőblokk (6) eloxált palástfelületére tekercselve, míg a feltekercselt fűtőszállal (7) ellátott mérőblokk­ra ugyancsak eloxált alumínium cső (8) van rátolva. 4 db rajz, 5 ábra A kiadásért felel a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 75-3082 - Dabasi Nyomda, Budapest - Dabas Felelős vezető': Földes György igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom