165422. lajstromszámú szabadalom • Huzalzománcozó berendezés készhuzal kihúzó és csévélő egysége
165422 zés kialakítása, amellyel a fenti hátrányok kiküszöbölhetők, és a csévélés egyenletes sebességgel, szakadás és szállazulás nélkül, egyszerűen elvégezhető. A kitűzött feladatot a találmány szerinti berendezéssel úgy oldjuk meg, hogy közös kihúzócsévélő elemet alkalmazunk, és a berendezés terelőgörgőhöz erősített, résekkel ellátott jeladó tárcsából és jelformálóból álló résoptikával van ellátva, ahol a terelőgörgő és a hozzá erősített jeladó tárcsa együttes mozgatásához szükséges kerületi húzóerő legfeljebb 5 gramm. A jelformáló differenciálerősítőn keresztül van a közös kihúzó-csévélő elem meghajtómotorjához kapcsolva. A találmány alapja az a felismerés, hogy a huzalzománcozásnál a huzalban ébredő húzóerő közel azonos a kihúzótárcsa előtt és után. Ennek megfelelően a kihúzóegység elhagyható, ha a csévélő egység fordulatszámát az állandó huzalsebesség biztosításának megfelelően szabályozni tudjuk. így a berendezés lényegesen egyszerűbb, a csévélés pedig pontos és biztonságos. A kihúzást és a csévélést ugyanaz az egység végzi, megfelelő szabályozással. Csévélésnél a szálfeszesség betartása igen fontos követelmény. Hogy a konkrét értéke ennek mennyi, az a gyakorlati huzalzománcozó szakemberek körében is vitatott. Régi típusú gépeken a kihúzótárcsa előtti szálfeszesség mértéke egyértelműen meghatározható úgy, hogy a szálfeszességnek a maximális értéket kell elérni, de nem engedhető meg a huzal lenyúlása. Mivel a lágyító a zqmáncozókályha előtt van, és itt történik a huzal lágyítása, a huzal igénybevétele a cséve felé haladva növekszik, mert a közbenlevő terelőgörgőket még a huzalnak kell forgatni. A lágyított huzal csévélés után maradó nyúlásából jól lehet következtetni arra, hogy a huzal nem volt-e túlságosan feszes a kihúzogörgő előtt. Ha a régi gépeken ilyen egyszerű ellenőrzési módszer állt rendelkezésre a kihúzó előtt a szálfeszesség maximális szinten való tartására, célszerűnek látszik ugyanezt a szálfeszességet biztosítani a csévéléshez. Ez úgy érhető el, hogy a kihúzógörgőt egyszerűen elhagyjuk. A csévélésnél ideális szálfeszességet ugyanis ugyanúgy lehet definiálni, mint a kályhában. Legyen minél nagyobb, hogy tömör csévét adjon, de ne legyen olyan nagy, hogy a szálat nyújtsa. Ez a követelmény azonos a kihúzó előtti szálfeszességgel, tehát megoldásunk, melynél a kihúzógörgőt elhagytuk, szálfeszesség szempontjából kedvező helyzetet teremt. Hiszen a csévélőmotort most már nem kell szálfeszességfüggővé tenni, mert a szálfeszesség automatikusan biztosítva van. Különösen kedvező ez a megoldás az újabb irányzatoknál. Világméretű törekvés ugyanis, hogy minél nagyobb leadócsévét és minél nagyobb készhuzalcsévét használjanak. Közel azonos időt jelent ugyanis egy kicsi vagy egy nagyméretű cséve cseréje. Kész huzalra vonatkoztatva viszont a csévecserére kieső idő a nagyobb méretű csévénél kisebb. Kihúzogörgő alkalmazásánál a nagyméretű cséve tömegéből következő tehetetlensége megnehezítette a csévecseréket. Továbbá a nagyobb méretek miatt az egyenlőtlen szálrakásból adódó excentricitások a huzal helyenkénti lenyúlását eredményezték. Ez a 5 probléma kihúzogörgő elhagyásával nagymértékben csökken. Egyrészt az egyenetlenségből adódó sebességnövekedés ideje alatt a motornak a szabályozás nem ad áramot, másrészt bizonyos mértékű pillanatnyi szálgyorsítás a kályhában 1° sem okoz semmiféle változást, mert zománcozásnál a különböző huzalszakaszok kályhában töltött összes idejét kell vizsgálni. A kályhában levő huzalhossz szálanként 20—40 méter, tehát félperces nagyságrendű időtartamra kell vizsgál-15 ni a sebesség állandóságát, ezért megengedhető a pillanatnyi ingadozás. A találmány szerinti megoldásnál az eddig alkalmazott kihúzógörgőt, amely a szál állandó sebességét adta, elhagytuk. Alkalmaztunk egy se-20 bességmérőt, és ennek jelét egy szabályozórendszerbe vezettük, amely összehasonlítja az előre beállított, kívánt sebességgel. Amennyiben a tényleges kihúzósebesség kisebb, mint az előre beállított, növeli a csévélőmotor feszültségét, el-25 lenkező esetben csökkenti. Ha a kívánt és tényleges sebesség azonos, a csévélőmotor feszültségét a megfelelő állandó értékben tartja. Ezekhez a következő elemeket használtuk fel. Mivel a kihúzási sebességet egy egyébként is 30 szükséges szálfordító görgőről lehet levenni, itt csupán fordulatszámmérést kell végezni. Nehezíti a problémát, hogy az eddig ismert fordulatszámmérők vagy túlságosan költségesek voltak, vagy forgatásuk túl nagy nyomatékot igényelt. 35 Ezért a találmány szerinti berendezésben résoptikával történő sebességmérést alkalmazunk, amelynek mozgatása már 0,03 mm-es huzallal is könnyen megoldható, és a lassításoknál a tárcsa kis tömege miatt nincs túlfutás. 40 A kihúzósebesség-adóról kapott jelet integrált áramkörös erősítőbe vezettük, és innen kapjuk a szabályozójelet a csévélőmotor tirisztoros feszültségszabályozásához. A csévélőmotor és a feszültségszabályozó tirisztoros egység azonos ed-45 dig alkalmazottal, azzal az eltéréssel, hogy a vezérlő feszültséget nem kézzel szabályozzuk, hanem az integrált áramkörről differenciálerősítőből nyerjük. Hogy a befűzés után a szál folyamatos felgyorsítását biztosítani tudjuk, egy nyo-5Q matékkorlátozó szabályozógombot kellett beépíteni. Csévecsere esetén ugyanis vagy meg kell állítani a huzalt, vagy egészen le kell lassítani. Ilyen esetben célszerűtlen a sebességszabályozó potenciométer átállítása, mert újbóli beállítás kö_g rülbelül V2 percet vesz igénybe, csupán a nyomatékkorlátozó potenciométer elfordításával lassítani tudjuk a cséve fordulatát. Célszerű továbbá ez a megoldás azért is, mert ha leadócsévecserénél megakad valami miatt a huzal, a csé-0O vélőmotor feszesen tartja a szálat, de nem szakítja el. A megakadt huzal akadásának megszüntetése után magától megindul. Csévecsere után a nyomatékkorlátozó potenciométer végállásba fordítása után a csévélőmotor áttér a se-65 bességszabályozó üzemre.
