164655. lajstromszámú szabadalom • Berendezés gázoknak kohászati üstökből gázkezelő egységhez történő szállítására

3 164655 4 gázkibocsátó nyílásként vannak kialakítva. A kapcsolóvezeték síneken vezetett görgőkkel van ellátva, és egyszer egyik vége az egyik konverter gázkibocsátó nyílásához, másik vége pedig a gázkezelő egység gázbevezető nyílásához van kapcsolva, a konverterek megfordított üzemelé­sekor pedig a kapcsolóvezetéknek a másik üzemmódban a házkezelő egységhez kapcsolt vége a görgőkön eltolva a második konverter gáz­kibocsátó nyílásához kapcsolódhat, míg az addig az elsé konverter gázkibocsátó nyílásához kapcsolt másik vége a gázkezelő egység gázbevezető nyílásához illeszkedik. A fentieknek megfelelően a kapcsolóvezeték gázbevezető, illetve kibocsátó nyílásai, valamint a konverterek és a gázkezelő egység nyílásai egymáshoz illeszkedően vannak kialakítva. A találmány szerinti berendezés egy másik kiviteli alakjánál a kapcsolóvezeték gázkibocsátó nyílása a gázkezelő egység bevezető nyílásához van kapcsolva, bevezető nyílása pedig felváltva az egyik vagy másik üst gázelvezető vezetékének kibocsátó nyílásával van összekötve. Az üzemelési mód váltása ez esetben is az összeillesztett vezetékek karimáinak kioldása után a kapcsoló­vezeték görgőkön történő elmozdításával történik. A találmány további rászleteit kiviteli pél­dákon, rajz segítségével ismertetjük. A rajzon az 1. ábra a találmány szerinti gázszállító berende­zés egyik kiviteli alakja, amelynél a kapcsoló­vezeték egyenes pályán mozgatható el, a 2. ábra az 1. ábrán látható berendezés egy részének fölülnézete, a 3. ábra az 1. ábrán látható berendezés 3—3 metszete, a 4. ábra a találmány szerinti gázszállító rendszer egy másik kiviteli alakja, elfordítható kapcsoló­vezetékkel, az 5. ábra a 4. ábrán látható kapcsolóvezeték, és a 6. ábra a kapcsolóvezeték fölülnézete. Az 1. ábrán látható berendezés a 10 és 11 üstöket tartalmazza. Ezek lehetnek például oxi­génbefúvatásos acélgyártásnál használt fenék­befúvatású bázisos bélésű konverterek, de ugyan­így lehetnek bármilyen más kohászati üstök is, amelyekből egészségre ártalmas füst és gáz áramlik ki. Minthogy az ábrán látható 10 és 11 üstök teljesen egyformák, csak a 11 üst felépítését ismertetjük részletesen. A 11 üst vízszintes tengelyű 13 és 14 csapokkal ágyazott 12 billenő gyűrűre van szerelve. A 13 és 14 csapok a 15 és 16 ágyazásokban forognak, a 15, 16 ágyazások pedig a 17, 18 betontalapzatokra vannak erősítve. A 17, 18 betontalapzatok között a 11 üst alatt 19 akna van kialakítva. A 11 üst 22 védő ernyővel van körülvéve és a 12 billenő gyűrű segítségével dönthető. A 19 aknában elhelyezett 24 sínen a kokillákat szállító kocsi közlekedik (ezeket a rajzon nem ábrázoltuk). A 11 üst döntése a 21 motorhoz kapcsolt 20 fogaskerékszekrényben elhelyezett hajtóművel tör­ténik. Ha a 11 üst fenékbefúvatásu konverter, az alján 25 fenékrész van kialakítva, amelybe a 26 csővezetéken keresztül gázokat, például argont, nitrogént vagy oxigént és por alakú fedősókat, vasoxidot lehet bevezetni. A 26 csővezeték az 5 üreges 13 csapon keresztül van elvezetve. A forró fémolvadékkal és fémhulladékkal töltött 11 üst­ben a 26 vezetéken és a 25 fenékrészen keresztül felváltva fúvatnak gázt és por alakú adalékanyagot az olvadékba. Eközben, vagyis az acélgyártás 10 során a 11 üst 27 szájrészénél füst, széndioxid, szénmonoxid, kéndioxid és egyéb gázok gyűlnek össze. Ezen gázok és füst biztonságos elvezetése és kezelése oldható meg a találmány szerinti gázszállító rendszerrel. A 11 üst 27 szájrésze 15 felett 28 gázgyűjtő ernyő van, amely 29 henger alakú résszel csatlakozik a 27 szájrészhez. A csatlakozás jól szigetelt, az illesztés helyén sem égő gáz, sem füst nem kerül a környező levegőbe. A 28 gázgyűjtő ernyő a 30 csőben 20 folytatódik, amelynek 31 karimája határolja a gázkibocsátó nyílást. Amikor a 11 üst működik, a 31 karima a rajzon nem ábrázolt ismert kötőelemekkel van a 33 kapcsolóvezeték végén kialakított 32 karimához erősítve. 25 A 28 gázgyűjtő ernyő 35 és 36 kerekekkel ellátott 34 kocsira van erősítve, amely a 37 síneken mozoghat. A 28 gázgyűjtő ernyő tehát ezek segítségével eltávolítható a 11 üst 27 szájrészéről. Természetesen ugyanez vonatkozik a 30 10 üstre is, amely az 1. ábrán eltávolított 28 gázgyűjtő ernyővel van ábrázolva. A 10 és 11 üstök között kialakított 40 kezelőállvány az 1. és 3. ábrákon látható. A 3. ábrán a 40 kezelőállványon elhelyezett 43 síneken 35 mozgó 42 kocsi is látható, amelynek 44 platója a 45 csukló körül billenthető, és az adag a 46 kiöntőn keresztül a megdöntött 11 üstbe önthető. Az 1. ábrán látható a két 10, 11 üst között elhelyezett gázkezelő egység, amely jelen esetben 40 az 50 gáztisztítóból és a 60 gázmosóból áll. Az 51 bevezetőcső 52 karimája a 33 kapcsolóvezeték 53 karimájához van kapcsolva. A kapcsolás módját nem ábrázoltuk, minthogy az tetszőleges lehet, csupán a megfelelő tömítettséget kell 45 biztosítani. Az ábrán látható módon tehát a 11 üstből kiáramló füst és gázok a 33 kapcsoló­vezetéken keresztül az 50 gáztisztítóba kerülnek. Az 50 gáztisztító berendezés tetszőleges lehet, például egy Venturi kicsapóval ellátott 54 nedves 50 gáztisztító. A kicsapátott víz a gázzal együtt az 55 csövön halad tovább, majd a víz 56 lefolyón keresztül távozik. A gáz a vízszintes 57 vezetéken keresztül a függőleges 58 vezetékbe, majd rövid 59 vízszintes szakasz után a 60 gázmosóba kerül. 55 A gázt innen a 62 ventillátor szívja el a 61 csővezetéken keresztül. A 62 ventillátort 63 motor hajtja, és a 64 kifúvócsonk a rajzon nem ábrázolt kéményre köthető. Célszerűbb azonban a tisztított gázt szénmonoxid tartalmától függően a 60 levegőbe vagy tartályba továbbító rendszerbe vezetni, minthogy a szénmonoxid tartalmú gáz egyéb célokra felhasználható. A 28 és 28' gázgyűjtő ernyők vízhűtéssel vannak ellátva, amelyet az ábrán nem tüntettünk 65 fel. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom