164573. lajstromszámú szabadalom • Diagnosztikai szer urobilinogén-testek kimutatására

5 164573 6 urobilinogénnel a várakozásnak megfelelően nem adtak használható színreakciót. Ezzel ellentétben a találmány szerinti vegyületek az urobilinogénnek bilirubin melletti specifikus kimutatását lehetővé teszik. Némely esetben 5 ugyan a bilirubin is reagál a találmány szerinti vegyületekkel, de ez a reakció csak akkor következik be, amikor az urobilinogénnel végbemenő színreakció már jól észrevehetően kialakult és a színt tekintve olyan különbség áll fenn, 10 hogy meglepő módon még az is lehetséges, hogy mindkét epefestéket egymás mellett ugyanazzal a reagenssel kimutassuk és azok mennyiségi viszonyait a kialakult keverék-színből közelítőleg megbecsüljük. így például vörös színeződés urobi- 15 linogén jelenlétére és a később kialakuló kék színeződés bilirubin jelenlétére utal. A két epefesték egyidejű jelenléte esetén a tesztpapírcsík először vörös, majd egyre inkább ibolya színű lesz. Kivételes esetekben a színreakciók egyidejű- 2G leg alakulnak ki, ami azonban a vizsgálat eredményét nem befolyásolja. Abban az esetben, ha a bilirubinnal végbemenő reakciót el akarjuk nyomni, ezt úgy érhetjük el, hogy indikátorként viszonylag kevéssé elektrofil 25 diazóniumsót használunk és a reakciót kationos nedvesítőszer hozzáadásával végezzük. Dy módon lehetségessé válik, hogy a szert az urobilinogénnek adott esetben bilirubinnal együtt történő kimutatására módosítsuk úgy, hogy a 30 kívánt célnak a legjobban megfeleljen. A találmány szerinti vegyületeket, főképpen az I—III., valamint a IV. alatt leírt vegyületeket leginkább tesztpapírok készítéséhez használjuk. Erre a célra az anyagokat valamely savval és 35 kívánt esetben adalékanyagokkal, pl. stabilizátorokkal és nedvesítőszerekkel szívóképes hordozóra felvisszük. A fenti vegyületek ezenkívül tesztfilmcsíkok készítésére (1 598 153 számú német közzétételi irat) és az urobilinogen oldatban történő 40 kimutatására is alkalmasak. A találmány szerinti új diagnosztikai szer egy előnyös kiviteli alakjának előállítása céljából szívóképes hordozót, előnyösen szűrőpapírt átitatunk egy olyan oldattal, amely 0,05—5 g, 45 előnyösen 0,1—1 g (pro 100 ml) találmány szerinti diazóniumsót, valamint 2-30 g, előnyösen 5—20 g szilárd szervetlen vagy szerves savat és kívánt esetben nedvesítőszereket és/vagy stabilizátorokat tartalmaz. 50 Az átitató-oldathoz oldószerként elsősorban a víz és azok a könnyen illó szerves oldószerek jönnek számításba, amelyek diazóniumsókkal nem reagálnak. Ezek elsősorban a rövidszénláncú alkoholok, etilacetát és acetonitril. 55 A diazóniumsó-oldat előállításánál eljárhatunk úgy, hogy a kész diazóniumsót az oldathoz adjuk, vagy a sót valamely aromás amin diazotálásával az oldatban ismert módon előállítjuk. 60 így a diazóniumcsoportot ismert módon közvetlenül bevezethetjük bizonyos aromás vegyületekbe, főképpen fenolba és az öttagú gyűrűvel rendelkező heterociklusos vegyületekbe. A diazóniumcsoport bevezetését a megfelelő vegyületbe 65 úgy végezzük, hogy az aromás vegyületet az átitató-oldatban nitrit feleslegével reagáltatjuk, amikor a reakció a nitrozovegyületen át végbemegy. Az eltarthatóság céljából általában csak stabil diazóniumsókat alkalmazunk, tehát azokat a sókat, amelyek stabilizáló anionnal rendelkeznek. Ezek főképpen a szulfát-, a tetrafiuoroborát-, a tetraklorocinkát-, a hexakloroantimónátion, valamint az arüszulfonátionok. Szilárd szervetlen és szerves savakként például az ortofoszforsav, metafoszforsav, szulfoszalicilsav, oxálsav vagy a savanyú sók, így pl. a káliumhidrogénszulfát használhatók, de alkalmazhatók a Lewis-savak és Lewis-bázisok adduktjai is, ha megfelelőképpen savas kémhatásúak. Kiváltképpen használhatónak bizonyult a kereskedekmi metafoszforsav, amely kb. 50-60%-ban a nátriumsóját tartalmazza, mivel ez a tapasztalat szerint igen stabil tesztpapírokat eredményez. A metafoszforsavnak ás az oxálsavnak még az az előnye, hogy a velük készített tesztpapírok bilirubinnal csak igen lassan reagálnak. A stabilizáló adalékok a diazovegyületek kémiájából már régen ismert adalékok, pl. a nátriumfluoroborát, nátriumarilszulfonátok, magnéziumszulfát vagy nátriummetafoszfát. A nedvesítőszerek használata nem csupán azért tanácsos, hogy jobb nedvesíthetőséget érjünk el, hanem, mert ezek specifikus hatásokkal is rendelkeznek. így az anionos nedvesítőszerek, főképpen a szulfátok és szulfonátok az érzékenységet növelik és az urobilinogen kimutatásánál kissé batokróm színeltolódást idéznek elő. Ilyen anionos nedvesítőszerek például a nátriumlaurilszulfát és nátrium-p-dodecilbenzolszulfonát. Bizonyos esetekben csak a jelentősen megnövekedett urobilinogén-szint kimutatására van szükség. Dyen esetekben az érzékenységet és a reakciósebességet kationos nedvesítőszer, pl. laurilpiridiniumklorid hozzáadásával csökkenthetjük. A nem ionos nedvesítőszerek, pl. a polioxietilén-triglicerid általában csak a tesztpapírok nedvesíthetőséget befolyásolják. A nedvesítőszereket kb. 0,1—3 g, előnyösen 0,3-1 g/100 ml átitató-oldat mennyiségben alkalmazzuk. A receptura egyes komponenseit egymásután is felhordhatjuk, ha ezt az oldhatóságok szükségessé teszik, vagy ha különleges hatásokat akarunk elérni. így például stabilitási okokból előnyös lehet, hogy először a diazóniumsót és a stabilizátort hordjuk fel, és csak ezt követően itatjuk át savval a hordozót. A szívóképes hordozó átitatása után ezeket lehetőleg alacsony hőmérsékleten szárítjuk, hogy a diazóniumsók ne károsodjanak. Szívóképes hordozóként mindenekelőtt a szűrőpapírok jönnek szóba, de használhatók a saválló műanyagokból, pl. polipropilénből és poliészterekből álló vliesek és filcek is. A reagensekkel ellátott szívóképes hordozókat előnyösen kis négy alakú darabokra vágjuk és 3