164546. lajstromszámú szabadalom • Égő folyékony tüzelőanyagok elégetésére

3 164546 4 test már eléggé felmelegedett, és a gyújtás lekapcsolása után a láng mereven űl a keverék­elosztó testen és láthatóan itt ég el a keverék. Célszerű a gyűrűtestet nyitott üreges testként 5 kiképezni, melynek nyitott oldala a zárókúppal ellentétes oldalon van. A gyűrűtest ilyen áramlás szempontjából megfelelő kialakítása következtében a gyűrűtest és a légvezető cső zárókúpja közötti résbe forró égéslevegő áramlik be, amely főként a 10 gyújtási folyamat közben elősegíti a keverék előkészítését. Ezenkívül így kiküszöbölhető, hogy a szűkülés és ezt követő bővülés ellenére a levegő-olaj keverék olajrészecskéi kifelé kicsapód­janak. A gyűrűtestre különösen egyszerű kialaki- is tást kapunk, ha az üreges testként kiképzett gyűrűtest keresztmetszetét félkör alakúra választ­juk. A légvezető cső különböző méretű zárókúp­jaival ellátott égőkkel végzett kísérletek azt 20 mutatták, hogy a gyűrűtest belső átmérőjének mintegy 4—6 mm-el kisebbnek kell lennie a zárókúp torkolata átmérőjénél, továbbá külső átmérőjének mintegy 25—35 mm-el nagyobbnak kell lenni, mint belső átmérője. 25 A találmányt részleteiben egy a rajzon vázolt példaképpeni kiviteli alakkal kapcsolatban ismer­tetjük. Az 1 égőkarimában 2 légvezető cső van rögzítve, melynek kúposán összetartó 3 zárókúpja 30 levegőt adagoló fúvókaként van kiképezve. E légfúvóka 4 torkolati nyílása a 6 égőfúvóka 5 torkolati nyílásának síkjában van. A 6 égőfúvóka a légvezető csővel, illetve a zárókúppal egyten­gelyűén van elhelyezve. A két gyújtóelektródot 7 35 hivatkozási számmal jelöltük. Az égőhöz 8 keverékelosztó test tartozik, amely megfelelő 9 tartó vagy hasonló révén az 1 égőkarimához - önmagában ismert módon — állíthatóan van erősítve. A 8 keverékelosztó testen 10 fúratok 40 vannak és a keverékelosztó test üreges golyóként van kiképezve. A fúvóberendezésből érkező levegőt a 2 légvezető cső levegőt adagoló fúvókaként kialakí­tott 3 zárókúpja egy kör keresztmetszetű, 45 határozott légsugárrá alakítja, amely az elpárolog­tatott szénhidrogént a 8 keverékelosztó test irányában úgy gyorsítja, hogy a tüzelőanyag részecskéi az égéslevegő részecskékkel olyan áramlási sebesség mellett keverednek, ami nagyobb 50 a lángterjedési sebességnél. A keveredés teljes. Az így előkészített tüzelőanyag-keverék gyújtás után elgazosodik és a keverékelosztó test mögött kék lánggal elég. A gyújtás lekapcsolása után a tüzelőanyag-keverék a légvezető csőhöz tartozó 55 zárókúp torkolati nyílása és a keverékelosztó test közötti térben úgy áramlik át, hogy nem ég. A 3 zárókúp torkolati nyílásának keresztmetszete kisebb a 8 keverékelosztó test kerületi vonala által meghatározott felületénél, úgyhogy a ki- 60 alakított, határozott légsugár a keverékelosztó testek felületére ütközik fel, ha nem áramlik át ennek nyílásán. Ebből kitűnik, miért közöltük az előzőekben, hogy a légvezető cső zárókúpja levegőt adagoló fuvókaként van kiképezve. 65 A találmány szerint a 3 zárókúp 4 torkolati nyílása előtt kis távolságra e között 'és a 8 keverékelosztó test között 13 gyűrűtest van elhelyezve, melynek dj belső átmérője kisebb és d2 külső átmérője nagyobb, mint a 3 zárókúp d átmérője a 4 torkolati nyílásnál. A 3 zárókúp torkolati nyílása és a 13 gyűrűtest közötti a távolság célszerű módon 1 és 3 mm között van, a di belső átmérő értéke 4 mm és 6 mm közötti és ez kisebb, mint a 3 zárókúp torkolati nyílásának d átmérője. A 13 gyűrűtest dj külső átmérője körülbelül 25 mm és 35 mm közötti értékkel nagyobb a dt belső átmérőnél. E 13 gyűrűtest nyitott, félkör alakú keresztmetszettel kialakított üreges test, melynek nyitott oldala a 3 záró­kúppal ellenkező oldalon van. A rajzon vázolt példaképpeni kivitelnél látható 8 keverékelosztó testen -a látható furatokon kívül - a 6 égőfúvóka felé levő oldalán egy a 8 keverékelosztó test belső tere felé irányított mélyedés is lehet, melynek helyét 11 hivatkozási számmal jelöltük. E mélyedésben —a 10 furatok­hoz kiegészítésként - egy központos nyílás alakít­ható ki, melynek átmérője kisebb a keverék­elosztó test 10 furatainak átmérőjénél. Szabadalmi igénypontok: 1. Égő folyékony tüzelőanyagok elégetésére, amelyben egy légvezető csőben koncentrikusan elhelyezett és magán megközelítően stöchiomet­rikus minőségű levegőt átbocsátó, nyomásos porlasztófúvóka, kúposán összetartó zárókúp és az égőfúvókától meghatározott távolságban, tengely­irányban állíthatóan elhelyezett, az égőfúvókával szemben nyílásokkal ellátható, konvex felülettel kiképzett keverékelosztó test van, amelynél a folyadék tüzelőanyagnak elégés előtti gázosításá­hoz a légvezető cső zárókúpjának kilépő kereszt­metszete a nyomásos porlaasztófúvóka síkjában van és az kisebb, mint a keverékelosztó test kerületi határoló vonala révén meghatározott felület kerületi határoló vonalának, illetve kereszt­metszetének átmérője és olyan méretezésű, hogy a kiáramló levegő a tüzelőanyaggal olyan áramlási sebesség mellet képez keveréket, amely a láng­terjedési sebességnél nagyobb, és amelynél a keverékelosztó test nyílásai az 1951752 számú NSzK szabadalmi leírásnak megfelelően furatok­ként vannak kiképezve, azzal jellemezve, hogy a zárókúp (3) torkolati nyílása (4) előtt meg­határozott távolságra (a) a zárókúp torkolati nyílása és a keverékelosztó test (8) között elhelyezett gyűrűteste (13) van, melynek belső átmérője (dt ) kisebb és külső átmérője (d 2 ) nagyobb, mint torkolati nyílásánál (4) a zárókúp (3) átmérője (d). 2. Az 1. igénypontban meghatározott égő kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a gyűrűtest (13) nyitott üreges testként van kiképezve, melynek nyitott oldala a zárókúppal (3) ellenkező oldalon van. 3. Az 1. vagy 2. igénypontban meghatározott égő kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom