163718. lajstromszámú szabadalom • Szerszám kötőelemek rögzítéséhez

9 163718 10 va forog. Ennek eredményeként a 32a pofák további sajtoló, illetve nyomó hatást fejtenek ki, ami a vezérlőfellileteken fellépő tengelyirányú terhelést növeli és igy nő a forgatónyomaték is, amely a 100 vezetőgörgőknek 110 és 112 vezérlőfelUletek menti mozgatásához szükséges. Ekkor a 20a anyá­nak továbbforgatása következhet be és a folyamat mindaddig ismétlődhet, amig a 32a pofák a 20a anya anyagát be nem nyomják a 18a csavar mene­teibe. Ebben az időben a 20a anya 18a csavarra hajtásához szükséges nyomaték hirtelen nő és a 10a szerszám most csupán deformáló, illetve alak­változtató hatást fejt ki. Az alakváltoztatás mind­addig folytatódik, amig a 100 vezetőgörgők el nem haladnak a 110 és 112 vezérlőfelUletek gerincén. Ekkor a 10a szerszám visszatér a 6. ábrán látha­tó eredeti helyzetébe. A 106 vezérlőidomot kis erejüll4 visszaállító rugó nyomja eredeti helyze­tébe. Ebből a szempontból a 10a szerszám önkiol­dó, azaz a kötőelem szerelvénytől való eltávolítá­sához ellentétes nyomatékra nincs szUkség. A 32a pofák teljes sugárirányú útját a 110, 112 vezérlőfelUletek teljes emelkedése révén szabá­lyozzuk. A kezdeti pofanyilást és az anyába hatolás maximális mélységét az a viszonylagos helyzet ha­tározza meg, amelyben a 34a huzórud a 106 vezér­lőidomhoz van erősitve. Ez a helyzet a huzórud 74a hátsó végrészének menetes kapcsolódása révén beállíthatóan választható meg. A kiválasztott hely­zet 82a rögzitőcsavarokon keresztül állandósítható, amely rögzitőcsavarok a 104 csökkentett átmérőjű részbe vannak becsavarva és végeiknél fogva a hu­zórud 74a hátsó végrészében levő, tengelyirányú 84a hornyokkal kapcsolódnak. A 110 és 112 vezérlőfelUletek emelkedését vagy lejtésszögét ugy választjuk meg, hogy a 20a anya 18a csavarra hajtásához szükséges nyomatékkal ha­sonló módon legyen egyensúlyban, mint ahogyan egyensúlyban van az 1-5. ábrák 10 szerszámá­nak menetes kapcsolódása között. A 10a szerszám­nak 78a végfelülete hatszög alakú, amely megköny­nyiti a 10a szerszámnak megfelelő kézi vagy mo­torikus hajtóeszközhöz való csatlakoztatását. A 7-12. ábrákon 10b szerszám látható, amely a találmány egy további módosított kiviteli alakja. A 7-12. ábrákon vázolt 10b szerszámnál azo­kat az alkatrészeket, amelyek az 1-5. ábrákon vázolt 10 szerszám megfelelő alkatrészeivel azo­nosak vagy ezekhez hasonlók, azonos hivatkozási számokkal jelöltük, azonban a megfelelő számok után "b" betűt is irtunk. A 10b szerszámnak 26b háza van, amelyben (hasonlóan az 1.-5. ábrákon látható 10 szerszám­hoz) 32b pofák vannak elhelyezve. A pofákat 34b huzórud tartja. A 35b fogaknak 20b anyához viszo­nyított helyzeteit csésze alakú 48b tájolóelem ha­tározza meg. A 48b tájolóelem külső fenékfelüle­téhez kúpos 52b rugós alátétek sora támaszkodik, amely lehetővé teszi a tájolóelemnek 34b húzórud­hoz viszonyított hátrafelé mozgását és igy a 20b anya alakváltozása során fellépő megnyúlás kiegyen­lítését. A 48b tájolóelem az 50b csavar és az 52b rugós alátéteken keresztül a 34b huzórudhoz van erősitve. A 26b ház hátsó végén 54b rész van, amelyen 56b átmenő furat halad keresztül, E furaton a 34b huzórud nyúlik keresztül és a huzórudat e furat ve­zeti. Az 54b rész a 62b hajtótest 120 elülső vég­részével menet révén kapcsolódik. A súrlódó erők, súrlódó terhelések minimálisra csökkentése érdeké­ben, a 10b szerszámban golyókat visszaáramoltató, recirkuláltatő 122 golyósanyás szerkezet van. A 122 golyósanyás szerkezet valamilyen ismert szer­kezeti kialakítású lehet, és e szerkezetnek 124 go­lyóscsavarja és 126 golyősanyája van, amelyeket több 128 golyó kapcsol egymáshoz. A 128 golyók a 126 golyósanyában levő 130 vezetőpályán keresztül folyamatosan visszaáramlanak, cirkulálnak. A 34b huzórud egy része 132 összekötő idomként van ki­képezve, amely a 32b pofákat köti össze a 34b hu­zórud többi részével. A 124 golyőscsavar is a 34b huzórud részeként van kiképezve. A 132 összekötő idom hasonló az 1-5. ábrákon feltüntetett 34 huzó­rud elUlső részéhez, és 42b hornya van, amelyet az egymástól térközzel elválasztva kiképzett 44b és 45b peremek határoznak meg. A 42b horony 45b perem négyszög keresztmetszetű és igy forga­tó hajtásos kapcsolatot hoz létre a 34b huzórud és 32b pofák között. A pofákat a huzórud többi részé­hez kapcsoló 132 összekötő idom menet révén csat­lakozik a 124 golyőscsavarhoz. Ez a csatlakozás 134 menetes csap és 136 menetes furat révén van megvalósítva. A 10b szerszám hasonló módon mű­ködik, mint az 1-5. ábrákon látható 10 szer­szám. A 126 golyősanya az ismertetett módon al­kalmas arra, hogy a 10b szerszám működtetéséhez betáplált, illetve bevitt nyomatékot átvegye. Ami­kor a 126 golyósanyára forgatónyomatékot viszünk, ez vagy forogni kezd a 124 golyőscsavarhoz viszo­nyítva, vagy azt eredményezi, hogy az egész 10b szerszám forog. Amikor a 126 golyósanya forog, a 124 golyóscsavar (és ezért a 34b huzórud) hossz­irányban elmozdul, aminek eredményeként a 32b pofák sugárirányban mozognak. A 126 golyósanya elUlső vége és a 26b ház 54b része között 68b nyomócsapágy van elhelyezve. Az 1-5. ábrákon vázolt példaképpeni szer­számnál ismertetetthez hasonló módon a 7. ábrán vázolt szerszám is ugy működik, hogy a 32b pofák ismétlődő műveletekben mind a forgatást, mind az alakváltoztatási, deformálási műveleteket elvégzi. A 126 golyósanyához forgatónyomatékot egy nyo­matéksokszorozőn vagy 140 bolygókerekes hajtó­művön keresztül vezetünk. A visszaáramló, recir­kuláló golyókkal dolgozó 122 golyósanyás szerkezet a 62b hajtótestben van elhelyezve ugy, hogy a 126 golyósanya a hajtótest megnövelt 142 furatában van. A 62b hajtótest 144 hátsó végrészében csökkentett átmérőjű 146 furat van, amely a megnövelt átmé­rőjű 142 furatba torkollik. A 140 bolygókerekes hajtóműnek belső fogazású 148 külső gyűrűje van, amely 150 csavarok révén a 62b hajtőtest 144 hátsó végrészéhez van erősit­ve. Ezenkívül a 148 külső gyűrűt 152 ékek akadá­lyozzák meg abban, hogy elfordulhasson. A 152 ékek a 144 hátsó végrészben kialakított 154 hor­nyokba nyúlnak be. Több 156 bolygó fogaskerék 158 tengelyeken for­gathatóan van tartva. A tengelyek két vége 160 rögzitőtárcsában, illetve 162 hajtőtárcsában van 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom