163702. lajstromszámú szabadalom • Eljárás elektromos vezetők szigetelő bevonatainak előállítására

163702 3 ménységi fokkal növelhető'. A találmány szerint előállított oldatok mindazon komponenseket tartalmazzák, amelyeket ilyen célokra a technika adott állása szerint alkalmaznak, így pl. elektromos vezetők poliészterbázisú szigetelő bevonatának előállításánál használt oldatösszetételt állítjuk be. Az egyes komponenseket részletesen nem soroljuk fel. Ilyen tekintetben hivatkozunk a technika állását ismertető részben megadott szabadalmi leírásokra. Különösen előnyös a találmány szerinti szigetelő bevonatok előállítása olyan poliésztergyanták oldatainak alkalmazásával, amelyek molekulájukban kondenzált állapotban öttagú imidgyűrűket tartalmaznak. A kívánt műszaki hatás elérésére, vagyis jelentős mértékben javított keménységű szigetelő bevonatok előállítására alkalmazott diciándiamid-hidrazin reakciótermékek mennyisége függ az oldatokban jelenlevő poliészter- (imid)-gyanták Összetételétől, az oldatokban egyébként jelenlevő katalizátoroktól és adalékanyagoktól, mint a szerves titatánokból és fémsóktól. Általában 2—4 H keménységi fokkal növelt keménységű ül- meket lehet előállítani, ha az említett reakciótermékeket a teljes lakkoldatra számítva 0,1—5, előnyösen 0,1—1,0 súlyszázalékban adagoljuk. A mindenkori összetételű lakkoldathoz szükséges optimális mennyiségű diciándinamid-hidrazin reakciótermék mennyisége igen egyszerű kísérletekkel meghatározható. A gyakorlatban az adalékanyag mennyiségét minél kisebb értéken tartjuk, mivel nagyobb mennyiség a keménységet tovább már nem javítja, sőt bizonyos körülmények mellett a kapott bevonatok rugalmasságát csökkenti. A találmány szerinti célszerűen olyan diciándiamid-hidrazin reakcióterméket hasznáálunk, amelyek 30 és 120 C° közötti hőmérsékleten állíthatók elő. A diciándiamid és hidrazin közötti móratány előnyösen 0,8:1 és 1:5 közötti, különösen előnyös esetekben 1:1 és 1:1,8 közötti arány. A diciándiamid és hidrazin reakcióját célszerűen valamely hidrazinnal elegyedő szerves oldószerben és/vagy vízben végezzük. Ha a reakciót olyan oldószerben hajtjuk végre, amely az elektromos vezető rétegezésénél használt poliészterlakk oldószereként is felhasználható, akkor nem szükséges a diciándiamid és hidrazin reakciótermékét az oldatból izolálni. Ilyenkor az az előnyös, hogy a diciándiamid és hidrazin reakciótermékét tartalmazó oldatot külön tisztítás vagy izolálás nélkül az elektromos vezető rétegezésére használt lakkoldathoz hozzáadjuk. A diciándiamid és hidrazin reakciótermékei általában kémiailag nem jól definiálható vegyületek. A diciándiamid és hidrazin alkalmazott mennyiségétől függően a gyakorlatban különböző kémiai termékek keverékeit kapjuk. Ezek a keverékek a találmány szerinti felhasználásra alkalmasak. A reakciónál használt hőmérséklet is befolyásolja a képződött reakciótermékek jellegét és mennyiségi arányait. Megfelelő mennyiségű diciándiamid és hidrazin (illetve hidrazinhalogenidek), továbbá megfelelő reakcióhőmérséklet esetén pl. jó hozammal a 2 648 671 számú USA szabadalomból ismert 3,5-diaminotriazol-(l,2,4) állítható elő. Ha a fenti triazol előállításánál hidrogénhalogenideket használunk, akkor szükségessé válik a reakciónál kép-4 ződött ammóniumhalogenideknek a reakciórendszerbó'l való eltávolítása, mivel ezek zavarják a szigetelő bevonatok előállítását. Ha azonban hidrazinhidrátból indulunk ki és ennek megfelelően a dicián-5 diamid és hidrazin reakciótermékében melléktermékként nincsenek sók jelen, akkor — mint a fentiekben említettük — a reakcióoldat önmagában is adagolható. Felhasználható továbbá a diciándiamidból és 10 hídrazinból magasabb hőmérsékleten képződő piroguanazol is (Hoffmann, K. A. és Ehrhardt, O., Ber. dtsch. ehem. Ges. 45/12, 1912, 2731—2740 o.). A találmány szerint az elektromos vezetőkön kialakított bevonatok keménységi foka 2—4 fokkal 15 meghaladja a technika állása szerint előállítható megfelelő termékekét. Ez a keménységnövekedés mostanáig nem volt elképzelhető és poliészter-(imid)bevonatokkal nem sikerült elérni. Emiatt a már említett bevonatoknál a találmány alkalmazása 20 komoly műszaki haladást jelent. A következő példák a találmányt részletesen ismertetik : 1. példa 25 v 14% etilénglikol 21 % trisz-(2-hidroxietil)-izocianurát 25% dimetiltereftalát 25 % trimetillitsavanhidrid és 30 16% 4,4'-diaminodifenilmetán keverékéből ismert módon előállított poliésztergyantából a következő összetételű lakkoldatot ké-35 szítjuk: a) 33% poliészter 50% technikai minőségű krezol 40 16,7% szolventnafta 0,3 % polimer butiltitanát A fenti a) pontban ismertetett összetételű és a 45 technika állásához tartozó lakkhoz a találmány szerint a következő adalékanyagokat adjuk: b) 0,2% 3,5-diaminotriazol-l,2,4 50 c) 0,5% 3,5-diaminotriazol-l,2,4 d) 1 % 3,5-diaminotriazol-l,2,4 e) 1 % f) 2 % g) 3 % az alábbiakban ismertetett, diciándiamid 55 és hidrazin reakciótermékét tartalmazó oldat. A felsorolt lakkokat ismert módon vízszintes el-60 rendezésű, 3 m hosszú huzallakkozó kemencében 410—450 C°-on, henger és filc segítségével 0,8 mm átmérőjű rézhuzalra 6 rétegben felhordjuk. A lakkozási sebesség 10 m/perc. A lakkozott huzalok vizsgálati eredményeit a 65 következő 1. táblázatban ismertetjük: 2