163221. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 7-aminocefalosporánsav előállítására

1&3221 pl. a benzilalkohol vagy a 2-feniletanol-1; (C) cikloalkil-gyök, ilyen alkohol pl. a ciklohexilalkohol; (D) 2—12, előnyösen legalább 3 szénatomos hidroxialkil-gyök, ilyen alkohol pl. az 1,6-hexándiol; (E) 3—12 szénatomos alkoxialkil-gyök, ilyen pl. a 2-metoxietanol, 2-izopropoxietanol vagy a 2-butoxietanol; (F) az alifás láncban 3—7 szénatomot tartalmazó ariloxialkil-gyök, ilyen alkohol pl. a 2-p-klórf enoxietanol; (G) az alifás láncban 3—7 szénatomot tartalmazó aralkoxialkil-gyök, ilyen alkohol pl. a 2-(p-metoxibenziloxi)-etanol; vagy (H) hidroxialkiloxialkil-gyök, amely 4—7 szénatomot tartalmaz, ilyen pl. a diglikol. Ugyancsak felhasználhatók az iminoéterek előállítására ezeknek az alkoholoknak a keverékei is. Az iminohalogenidből történt iminoéter-képzés után az iminoéter-kötést a 7-ACA termeléséhez fel kell hasítani. Az eljárás enyhe hidrolízissel vagy alkoholízissel történik. Ha az eljárás során jelenlevő savkötő szer mennyisége kisebb, mint a szililezés és a halogénezés során keletkezett sav, a hasítás valószínűleg egyidőben megy végbe az iminoéter keletkezésével. Ha viszont a savkötő szer mennyisége több, mint a keletkezett sav, a hasítási művelet során óvatosan bizonyos mennyiségű hidrogéniont kell adni a hasítás végrehajtására. A 7-ACA-t a reakcióelegytől úgy választjuk el, hogy az elegy pH-ját a 7-ACA izoelektromos pontjára vagy annak közelébe állítjuk be, és akkor a 7-ACA kikristályosodik, majd azt szűrjük. Az optimális 7-ACA termelés érdekében előnyös a reagenseket nagy koncentrációban alkalmazni. Pl. a szililészterek képzéséhez 20—30%, előnyösen 25 súly% III általános képletű vegyületet és a legjobb eredményekhez vezető bázist szuszpendáljuk egy inert oldószerben. A szilánt előnyösen feleslegben alkalmazzuk, az elméleti mennyiségnél kb. 10—60%r-kal többet. Egy III általános képletű cefalosporin C molekula két szililészter képzésére alkalmas reakcióképes karboxilcsoportot tartalmaz. Ezért a szililezési reakcióegyenletben egy molekulasúlynyi III általános képletű vegyület 2 gramm-egyenértéksúlynyi reagenssel egyenértékű. Ennek megfelelően, ha III általános képletű vegyületet diklórdimetil-szilánnal kezelünk, egy mól III általános képletű vegyületet (két egyenértéksúlynyit) legalább egy mólnyi (két egyenértéksúlynyi) diklórdimetil-szilánnal kezelünk. Ez lehetővé teszi nem abszolút vízmentes oldószerek használatát, mivel a víznyomok a szililezőszerrel reagálva eltűnnek. Nyilvánvaló, hogy a szükséges szilánvegyület mennyisége attól függ, hogy a III általános képletű vegyület egy vagy két karboxilcsoportja képes-e szililészter képzésére. A reakcióegyenleteket az I. és II. rajzon szemléltetjük. A találmányunk szerinti eljárást az irodalmi adatokkal összehasonlítva, a következő eredményeket kaptuk: A találmányunk szerinti eljárás első lépése a halogénformiátnak cefalosporin C-vel végzett „in situ" reakciója, ahol a cefalosporin C a szűrt 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 fermentleben van. Ennek során a cefalosporin C formiát származéka keletkezik, melyet azután a fermentléből egy vízzel nem elegyedő oldószerrel történő extrakcióval elválasztunk. Laboratóriumi kísérleteink és kísérleti üzemi tapasztalataink alapján mondható, hogy általában 40 vagy annál nagyobb százaléknyi mennyiségben nyerhető ki a szűrt fermentléből a cefalosporin C (Ceph. C) aktivitás a cefalosporin C izobutilformiát származékaként (Ceph. D). Egyes laboratóriumi kísérleteinkben a kitermelés 95%-ig is emelkedett. A szűrt fermentlé cefalosporin C aktivitását az acilezés előtt cefalosporin C standarddal összehasonlítva mértük biológiailag. Az eljárás szerint elválasztott Ceph D aktivitását ugyancsak biológiailag mértük, tisztított Ceph D standarddal szemben. A Ceph C és Ceph D kitermelési adatait ezekből az adatokból számítottuk. Jól ismert az eddigi irodalomból, hogy magának a cefalosporin C-nek izolálása a teljes fermentléből igen nehéz, időigényes és költséges. A cefalosporin C izolálása a fermentációs anyagból általában 15—20%-os kitermeléssel végezhető el. Az irodalom több eljárást ismertet a cefalosporin C-nek fermentléből történő előállítására, így például a cefalosporin C-t aktív szénen adszorbeálják, eluálják, az eluált anyagot alumíniumoxidon adszorbeálják, még egyszer eluálják, majd anioncserélő gyantán adszorbeálják, a nyers cefalosporin C-t pH 2,5—8,0 vizes pufferoldattal, így például piridinacetáttal eluálják, és a nyersterméket szolvens extrakciónak vetik alá (1014 711 sz. NSZK-beli szabadalmi leírás). Egy másik eljárás szerint a cefalosporin C-t úgy nyerik, hogy oldószeres frakcionálási végeznek, mégpedig víz és fenol vagy egy alkilszubsztituált fenol között. Ismét egy másik eljárás szerint az aktív szenes vagy alumíniumoxidos oszlopról lefolyt eluátumokat vagy az ioncserélő gyantáról lefolyó eluátumokat olyan hőmérsékleti és pH-körülmények között kezelik, melyek során a szűrt fermentleben levő cefalosporin N penicillinsavvá alakul át, de a cefalosporin C gyakorlatilag nem reagál, vagy a cefalosporin N-t penicillinázzal kezelik, majd a cefalosporin C-t oldószerrel frakcionálva, vagy ioncserélő gyantán végzett kromatográfiával izolálják. Ugyancsak leírnak olyan módszert is, melynek során a cefalosporin C-t a savval kezelt fermentációs anyagból közvetlenül adszorbeálják ioncserélő gyantán, de ennek a közvetlen adszorpciónak az a hátránya, hogy a cefalosporin C-n kívül jelenlevő más anionok jelenléte miatt nagy menynyiségű ioncserélőt kell alkalmazni, ezenkívül a kloridionok ugyanakkor eluálódnak, és így a következő eljárási lépésekben nehézségeket okoznak. Végül ismeretes egy olyan eljárás, melynek során egy derített fermentlé pH-ját egy erős savas csoportokat tartalmazó (H+-formájú) kationcserélővel ,2,8—4,0 értékre állítják. A kationcserélőt elválasztják a megsavanyított oldattól, majd az oldatot erős anioncserélő gyantával kezelik (egy gyenge, illékony, egybázisú szerves sav formájában) a klorid nagy részének és más szer-