162577. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mikroporózus réteg előállítására

9 162577 10 verjük össze az aktív hidrogént tartalmazó poli­mer-anyaggal, majd a keveréket 50—iläO °C-ra hevítjük, vagy oly módon, hogy a poliizocia­nátot mólfölöslegiben alkalmazott aktív hidro­gén tartalmú polimer anyaggal reagáltatjuk, majd a reakciótermék lánczárását további izo­cvanát mennyiséggel történő reagál tatással hajt­juk végre. Az előpolimer előállítására aromás, alifás és cikloalifás izocianátok, valamiint ezek keverékei használhatók. Ezek között példaként megemlít­jük a toluilénH2,4-diizocianátat, a !toJ>uilén^2,iS-di­izocianátot, m-tfenilén-diizoeianátot, ibifenilén­-4,4'jdiizocianátot, metilén-bisz-(4^fenilizo:CÍaná­lot), 4-klór-l,3-íeniilén-diizocianátot, naftalin-1,5--diizacianátöt, tetrametilénrl,4-diizocianátot, he­xaimetilén-il .ß^diizoeianatot, dekametilén^l ,10-di­izooiainátot, iciklohexilén^l,4-diizacianátot, meü­lén-bisz-J(4-ciklohexil-izocianátot) és a tetrahid­ronaftaliin-diizocianátot. Az arilén-diizocianátok. tehát azok az izocianátok, amelyekben az izo­ciamát csoport az aromás gyűrűhöz kapcsolódik, igen előnyösek. Általában sokkal reakcióképe­sebbek, mint az alkiléndiizöciainátok. Az előpolimer előállítására a ípolialkilén-éte­rek és glikol-észterek előnyösek hozzáférhető­ségi és gazdaságossági okokból. A leginkább használatos poliéter-glikolok mo­lekulasúlya a 300—45000, előnyösein 400-^2000. Ezek közé tartozik például: a polietilénétergli­ikol, a poMipnoipliiiénéter-glikol, a .políítetírameti­lénéter-glikol, a polihexametilénéter^glikol, a polioktametilénéter-gli'kol, a ipolinonaimetilén­éter-glikol, a polidekametilénéter-glikol, a poli­dodekametilénéter-glikol és ezek keverékei. Az olyan poliglikolok, amelyek lánomolekulá­jukban több, különféle gyököt tartalmaznak, mint például a HOfCHaQCal^O],, tapasztalati képletű vegyületek, ahol n jelentése I-nél na­gyabb egész szám, szintén használhatók. A polialkilénéter-glikolofekal együtt használ­ható glikol-poliésztereket glikolok savakkal, ész­terekkel vagy savhalogenidekkel végzett reagál­tatásával állíthatjuk elő. Glikolikónt a polime­tilén-glikolokat, mint az etilén-, propilén-, tet­rametilén-, dekametilén-glikolofcait, a helyette­sített polimetilén-gliko lókat, mint a 2,2-dime­til-il,i3-propéndiolt, a gyűrűs glikolokat, mint a ciklohexándiolt, valamint az aromás glikolokat, mint a xililénglikolt alkalmazlhaíjiuk. Az alifás glikolokat általában akkor előnyös alkalmazni, ha a termék maximális rugalmassága a cél. Ezeket a glikolokat aránylag kis molekula­súlyú, előnyösen 70 "Cnnál alacsonyabb olvadás­pontú és a polialkilénétereknél megadott mo­lekulasúlyú polimereik előállítása végett alifás, cikloalifás vagy aromás dikairbonisavakkal, vagy rövidszénlánoú álkál-észterekkel, vagy azok ész­ter-képző származékaival reagáltatjuk. Ezen po­liészterek előállítására alkalmas savaik például a borostyánkősav, adipinsav, panafasav, szeba­cinsav, tereftálsav és hexaihidro-tereftálsav, va­lamint e savak alkil- és halogónszubsztituált . származékai. A lánchosszabbítási reakció 80 °C-ig terjedő hőmérsékleten végezhető, de célszerűen 25 °C-5 tói 35 °C-(ig terjedő szobahőmérsékleten végez­zük. A reakció során az előpolimer molekulák egy lényegében olyan lineáris poliuretán poli­merré kapcsolódnak össze, melynek molekula­súlya általában legalább 5000, egyes esetekben 10 eléri a 300 000^-et. A reakció oldószer nélkül. nagyteljesítményű keverőberendezésben vagy homogén oldatban kivitelezhető. Mivel a kapott ipoliuretán-polimernek a gumi­hoz hasonló rugalmassága van, „elasztomernek'' 15 nevezzük, noha a rugalmasság mértéke és a gumiszerű ruganyosság az egyes termékeknél nagyon különböző attól függően, hogy milyen a polimer kémiai szerkezete és milyen anyagok­kal társítottuk. 20 A polivinilklorid is használható a fent leirt poliuretánnal együtt. Hajlékony eipőfelsőrész^anyag vagy hasonló termék poliuretán lelasiztomerHpoJivinilkfoirid po-25 limer keverékből történő előállítása esetén gyak­ran előnyös több {'50 s% feletti mennyiségű) poliuretán és kevesebb (50 si% alatti msny­nyiségű) polivinilklorid használata. De a talál­mány szerint a gyakorlatban használható fil-30 mek nyerhetők abban az esetben,is, ha fenti ikeverékibein a polivinilklorid van túlsúlyban (súlyaránya legalább 51 s( V 0 ). Különböző adalékok: stabilizátorok, színező 35 anyagok, lágyítók és hasonlók is adagolhatok az elasztomer oldathoz abból a célból, hogy a kész­termék tulajdonságait vagy külső megjelenését javítsuk. Mint fentebb kifejtettük, az elasztomer-oldat 40 előállítására a legelőnyösebb oldószer a dimetil­formamid, mivel nagy az oldóképessége és a kicsapó-, ill. koagulálószerként előnyösen hasz­nálható vízzel elegyedik. Egyéb oldószerek és oldószerelegyek is alkalmazhatók. Oldószerként 45 vízzel együtt dimetilformamid és metil-etil-ke­ton különböző arányú keverékei is használha­tók. Az oldószer vagy oldászerelegy megválasz­tásánál az a feltétel, hogy az elasztomert olda­nia kell és legalább részben elegyíthető kell 50 legyen a kicsapó- és nedvesítőszerrel. Előnyösebben használható kicsapó- és nedve­sí tőszer a víz, mert olcsó. Egyéb kicsapószerek, így vizes elegyek, mint például a vizes alkohol is használhatók. Ezért kívánatos, hogy az elasz-55 tomer-oldószer legyen vízzel vagy vizes elegyek­kel elegyedő. A találmányunk szerinti eljárás azokon a hordozóanyagokon alkabnaizható, amelyeket a korábban ismert — és fentebb említett — mód-60 szerek használtak elasztomer réteggel történő bevonásra. Különösen jól bevált a találmány azon hordozóanyagok és összetett hordozóanya­gok esetében, amelyeket a 73il 201 ljsz. belga szabadalmi leírásban írtunk le és igényeltünk és 65 amelynek kitamításaira jelen leírásiban is hivat-5

Next

/
Oldalképek
Tartalom