161683. lajstromszámú szabadalom • Sztroboszkópikus regisztráló berendezés
161683 5 6 sége a 7 differenciálerősítőbe jut, amely összehasonlítja ezt a jelet a C2 kondenzátor F feszültségével. Amikor a két feszültség egyenlő, akkor a mintavevő 8 impulzusgenerátor működik, és egy C mintavevő impulzust ad ki. Ez az impulzus igen rövid időre kinyitja a mintavevő kaput, és ezáltal a mérendő jel feszültségének pillanatértéke a 6 regisztrálóra jut. Ezt a pillanatértéket az A görbén ponttal jelöltük. A mintavevő impulzus egyúttal visszabillenti a 4 bistabil multivibrátort és működteti a Q kondenzátort kisütő 9 áramkört. Ezáltal az áramkör kiindulási helyzetébe visszajutott. A következő indítójelre a leírt folyamat újra végbemegy, azzal a különbséggel, hogy kevéssel később következik be a mintavétel, mint az előző folyamatnál (az időt az indítóimpulzustól számítjuk), mivel az előző mintavételtől számított egy periódusnyi idő alatt a C2 kondenzátor, amely időközben folyamatosan töltődik, feszültsége valamennyivel megnőtt és így a differenciálerősítő később érzékel azonos feszültségű állapotot az E és az F pontokon. A regisztrálás sebességét az R2 ; C2 időállandó korlátozza. Mindaddig, amíg a Ca kondenzátor feszültsége változik, a mintavétel időpontja is változik. Ha t az az idő, amely az indítójeltől a mintavételig eltelt, és T a C2 kondenzátor töltődésének ideje, akkor — feltéve, hogy mindkét kondenzátor töltőfeszültsége egyenlő —, a következő egyenlőséget írhatjuk fel: T _ R H C 2_ t ~ ~Ri • Ci Ez az egyenlet bizonyítja, hogy a kapott regisztrátum időtengelye — T — torzítás nélküli arányos nyújtással előállítható a mért jel időtengelyéből, és egyúttal megadja az időlépték nagyságát is. Nincs semmi akadálya annak, hogy az R2 • C2 időállandót olyan értékűre válasszuk, amilyet a 6 regisztráló írássebessége megkíván, és így e problémára megoldást találtunk. Azáltal, hogy a 4 bistabil multivibrátort alkalmaztuk, létrejött a kívánt kényszerszinkronizmus, a Ci kondenzátort töltő feszültség és a vizsgálandó jel között, így az a megoldás, amely egyrészt megvalósítja a kívánt lassú eltolást az időtengelyen, a mintavételi impulzusoknál kiküszöböli a külön szinkronizáló kezelőszerveket, és megvalósítja a feltétlen szinkronizmust, a következő: A regisztrálandó jel útja a bemenőfokozatban kétfelé ágazik, egyik ága az 5 mintavevő kapuáramkörön keresztül a 6 regisztrálóhoz vezet, a másik ágban az 1 négyszögesítő fokozatba jut. Ez utóbbi kimenőpontja a 2 indítójel-generátorba vezet. A 2 indítójel-generátor a vizsgálandó jel minden egyes periódusából egy indítóimpulzust állít elő. Az indítójel-generátor a 3 kapuáramkörre kapcsolódik. Ez zárva van akkor, amikor a 9 kisütő áramkör működik, azaz kisüti a Ci kondenzátort, egyébként nyitva van. A 3 kapuáramkörön keresztül az indítóimpulzus a 4 bistabil multivibrátorba jut, amelynek kimenete az Rí ellenálláson keresztül á Ci kondenzátorra kapcsolódik. A Ct kondenzátor töltőfeszültségével azonos feszültségre töltődik, a R2 ellenálláson át a C2 kondenzátor; a két feszültséget 7 differenciálerősítő összehasonlítja és a feszültségek egyenlősége esetén működteti a 8 mintavevő impulzusgenerátort, amely egyrészt az 5 mintavevő kapura, másrészt a Q kondenzátort 9 kisütő áramkörre kapcsolódik. A C2 kondenzátor töltését be kell fejezni akkor, amikor a 6 regisztráló lerajzolt egy teljes, periódust. Ez a Ci kondenzátor kisütésével történik. Ha ez a periódus végénél korábban következik be, akkor a regisztrátumból hiányozni fog a mérendő jelnek egy része. Ha később, akkor viszont a 6 regisztráló a következő periódus elején újra rajzolja az előtte már egyszer felrajzolt görberészt, amely megtévesztő lehet. Erre a problémára egy lehetséges megoldást a 3. ábrán látunk. Ez a megoldás azon alapszik, hogy a periódusnak akkor van vége, amikor a G mintavevő impulzus eléri a soron következő B indítóimpulzust, miközben letapogatja a teljes periódust. Ezért a vizsgálandó jelből mintát vevő úgynevezett G mintavevő impulzust és a periódus kezdetét jelző B indítójelet egy 12 koincidencia áramkörbe vezetjük, amely akkor, amikor a két impulzus azonos időpillanatban következik be, működik és indítja a lassan töltődő C2 kapacitást 10 kisütő áramkört. Ez a megoldás csak akkor biztosít üzembiztos működést, ha a 12 koincidencia áramkör holt ideje — melyen belül már egyidejűséget érzékel — legalább olyan széles, mint a periódusidőnek a mintavételek számával elosztott része. Ez a kérdés konstrukciós nehézségekre vezet, és ennek elkerülésére kidolgoztunk egy másik megoldást. Ezt a megoldást a 4. ábrán látjuk. Ennél kihasználjuk a D görbének azt a sajátosságát, hogy a hosszú időre számított terület átlaga akkor, amikor a mintavétel a teljes periódusidő végére ér, U0 -ra megnő. Ennek megfelelően a megoldás a következő: A 4 bistabil multivibrator kimenőfeszültségének időátlagát a nagy időállandójú R3 • C3 körben előállítjuk és ezt a feszültséget egy amplitúdókomparátorként működő 13 differenciálerősítő vagy más elem összehasonlítja a 4 bistabil multivibrator U0 kimenőfeszültség amplitúdójával megegyező egyenfeszültségszinttel és azonos feszültség érzékelésekor működteti az előzőekben említett C2 kondenzátor 10 kisütő áramkörét. Az előző két megoldásnál a két indítójel közé eső görbeszakasz felrajzolására nyílt lehetőség. Ez azonban nem szükségszerű követelmény. A mérendő görbe bármely pontját kijelölhetjük a regisztrálás kezdőpontjaként, és csak az a fontos, hogy ettől a ponttól számított egész számú periódusidő elteltével fejeződjék be egy regisztrálási ciklus. Ilyen megoldást is kidolgoztunk és ennek blokksémáját az 5. ábrán mutatjuk be. A probléma megoldása a következőképpen történik: Az előzőekben említett D négyszög alakú jelet 10 15 20 85 30 35 40 45 50 55 60
