161545. lajstromszámú szabadalom • Tokozott elosztó szerkezet villamos vezetékek összekapcsolására
161545 9 10 A T alakú 59 lapon, amint azt a 18. és 19. ábra szemlélteti, mindkét felületén N, 1, 2 és 3 jelölések vannak, az N jelölések egymásnak háttal vannak. Ilyen módon attól függően, hogy a T alakú 59 lapot egyik vagy másik oldalon helyezzük el, 70 csavar segítségével az A csatornarész egyik vagy másik végét rögzíthetjük az 59 lap és az 51 fenék közé való beszorítással, de ennek megválasztásától függően történik az 50 kábel nullvezetékének a megfelelő, N-nel jelölt érintkezőhöz való csatlakoztatása is, és ez meghatározza az elrendezésen belül az összes többi cső alakú csatornarész bekötését is. Az 50 kábel nullvezetéke az 55 tartó egyik vagy másik oldalán lehet rögzítve. Az 51 fenéken, az 50 kábel felé eső oldalon három lyuk van, éspedig a 71 és 72 lyuk a fenék szélei mellett, a 73 lyuk pedig az előző lyukak egyikének közelében. Amennyiben a berendezésnél a nullvezetéket szigetelni kell, úgy elegendő csupán az A csatornarész fémrészeit földelni 74 kapocs segítségével, melyet a 71 vagy 72 lyukak egyikében rögzítünk, előnyösen a nullvezetékkel ellentétes oldalon. Ha a nullvezetéket földeljük, ez a földelés 75 vezetősín segítségével történhet, melynek alsó részén derékszögben kialakított 75a talp van. Így a vezetősín 75b szakasza az 55 tartó érintkezőjébe hatolhat, a nullvezeték N csatlakozási helyének megfelelően és attól függően, hogy a nullvezeték az 55 tartó egyik vagy másik oldalán van, a 75 vezetősín 76 rögzítőcsavarja a 73 vagy a 72 lyukba illeszkedik. Amennyiben a rögzítőcsavar a 72 lyukba illeszkedik, úgy magától értetődően a 74 kapocs a 71 lyukban van rögzítve. A 10. ábra könyök alakú összekötő elemet szemléltet, mely alkalmas egyenes vonalú cső alakú csatornarészek egymással való összekapcsolására, azok egyik vagy másik végével és biztosítja ezeknek a csatornarészeknek összefüggő összeszerelését. A 77 burkolölemezen, mely az egyenes vonalú összekötésnél használt 27 burkolólemeznek felel meg, a belsőmenetes 29 furatokon kívül, melyek a 32 csavarok beerősítésére alkalmasak, minden egyes 77A és 77B szárban szimmetrikus belsőmenetes 78 furatokkal is ki vannak képezve, melyek a 26 csavarok befogadására alkalmasak. A 83 tengely körül, mely a szárak szimmetriasíkjának találkozási pontjában van, L alakú 79 test forgásra alkalmasan van ágyazva. Az L alakú test 79A szárán tengelyirányú 80 furat van, a 79B száron pedig két egymással szimmetrikus 81, ill. 82 furat van kialakítva. Ezek a furatok ugyanolyan távolságban vannak a 83 tengelytől mint a 78 furatok, és a 81 és 82 lyuk egymástól mért szögtávolsága a forgásponthoz viszonyítva kétszerese a 78 lyukaknak ugyanettől a forgásponttól való szögtávolságának. Ily módon az L alakú 79 testnek a rajzon szemléltetett helyzetében a könyök 77A és 77B szárain a 78 lyukak hozzáférhetők, éspedig azok a lyukak, melyek a könyök külső szegélyén vannak. Ebben az esetben két egyenes vonalú csatornarész összekapcsolását a 25 nyílások segítségével végezzük, melyek a könyokidom külső részén helyezkednek el, és ezeknek a nyílásoknak a helyzete a középső hosszanti tengelyhez képest, melyet a könyök' hajlított alakja térít el egyenes vonalú irányból, változatlan marad. Amennyiben az L alakú 79 testet a 78 lyukak szögtávolságával az óramutató járásával egyezően elforgatjuk, a 81 és 82 lyukak a konyökidóm belső szegélye mellett elhelyezett 78 lyukakat fedik, úgy a 25 nyílások helyzetének folyamatossága továbbra is fennáll, és nem lehetséges a négyszög alakú csatornarészek végeinek megfordítása. A könyökidom segítségével összekapcsolt vezetékek között a villamos kapcsolat létesítésére két 35 villamos csatlakozót és a 13. ábrán szemléltetett összekötő tömböt alkalmazzuk. Ez lényegileg négy szigetelt vezető szegmensből áll, melyek mindegyike derékszögben van meghajlítva és a végükről a szigetelés el van távolítva. A kialakításnál két rövid 84 szegmenst alkalmazunk a belső oldalon és két hosszú 85 szegmenst a külső oldalon. A szegmensek összeszerelése két hasonló 86 tartóelem segítségével történik, melyek egyikét külön a 12. ábrán szemléltetjük. Minden egyes tömb tartóelemei 87 homloklemezt tartalmaznak, melyen a vezetékek átbújtatására alkalmas négy lyuk van, a vezetékek rögzítése 88 nyúlványok segítségével történik. A 87 homloklemezhez derékszögben elhelyezett 89 fal csatlakozik, melynek 89a szélei viszszahajlítottak. Ugyancsak a homloklemezhez van erősítve a középső szigetelő 90 válaszfalba 91 perem és a 92 horog. A középső szigetelő 90 válaszfalak mentén egybefogott két 86 tartóelemet derékszögben összeszereljük, azok összeerősítése a hozzájuk tartozó 92 horgok segítségével történik, míg a 91 peremek a visszahajlított 89a széleket fedik. Ilyen formában lapszög alakú szerelvényt kapunk, mely a négy 84 és 85 vezetéket tartja és ezek a vezetékek biztosítják kellő merevítését. A 89 falakon és a 91 peremeken nyílások vannak, melyekbe rugalmas 93 nyomógombok illeszkednek. Az L alakú 79 test széles 105 nyílásain keresztül, a 77 burkolólemez 94 nyílásaiba, valamint a szimmetrikus, külön nem szemléltetett másik bürkolólemez megfelélő nyílásába illeszkedve ezek a gombok biztosítják a 13.' ábrán szemléltetett szerelvény rögzítését a könyökidom belsejében. A kialakítás segítségével elkerüljük a tokozott elosztórendszernek a mennyezetre való felszerelésekor, amikor is a csatlakozó elemeket burkoló részek lefelé néznek, hogy a 13. ábrán szemléltetett egység leeshessen, és ez a körülmény jelentősen megkönnyíti a 35 villamos csatlakozó behelyezését is. A 11. ábrán szemléltetett keresztidomként kiképzett összekötő elemnél 95 burkolólemez egyes 95A,... 95D szárain 26A,... 26D csavar helyezkedik el. Amennyiben ezt a keresztidomot a szimmetriasíkhoz viszonyítva elforgatjuk, a csa-10 l.t 15 30 25 30 35 40 45 50 55 60