160900. lajstromszámú szabadalom • Krémkávéfőző berendezés

3 160900 4 és száma, a légszelepek száma és légnyomást előállító berendezés, valamint az alkalmazott több indító nyomógomb miatt bonyolult és gyakori karbantartást igényel. Ismert még az olyan kávéfőző berendezés is, amelynél a kávéital mennyiiségét a már csé­szébe kiadott kávéital szintjét érzékelő elekt­ródapár határozza meg. Az elekitródapárait záró folyadékszint elérésekor önműködően megsza­kad a további kávéital adagolása. Hátránya a bonyolult érzékelő elektródapárat tartó szerke­zeten kívül az, hogy az elektródapár használata körülményes és a beállítása nagy figyelmet igé­nyel. Az egész berendezés felépítése és elektro­mos vezérlése bonyolult. A találmány célja a felsorolt hátrányok ki­küszöbölése és olyan egyszerű szerkezetű krém­kávé főzőberendezést nyújtani, amely minidig a kívánt időpontban pontosan fejezi be a kávé­főzési folyamatot. A találmány lényege, hogy csak a főzési idő alatt működő nyomásfokozó egysége, a kazán nyomását előnyösen 0,8—1,4 atm határon belül állítható nyomáskapcsolő műve van. Továbbá csaptelepenként az átfolyó vizet, illetve kiadott kávéital mennyiségét és a keletkezett kondenz­víz leeresztését szabályozó elektromágneses sze­leppárja, valamimt a nyomásfokozó egységnek és a szeleppárnak áramkörét egyidejűleg záró és az áramköröket önműködően megszakító idő­beállító elektromos kapcsolóművet indító nyo­mógombja van. A találmány részleteit a továbbiakban kivi­teli példa alapján a rajzzal kapcsolatosan is­mertetjük. Az 1 vízhálózatból a 2 visszacsapó szelepen át a frissvíz a hőközlős 5 kazán 3 bevezető csöve közé 4 vízmyomásfokozó egység van ik­tatva, amely a frissvíz nyomását a szükséges állandó értéken tartja. Ez előnyösen 5—12 aitm között van. A frissvíz a hőközlős 5 kazánban felmelegszik a krémkávé főzéshez szükséges 90—120 °C-ra és bekerül a 6 elosztóvezetékbe, amelyhez az egyes csaptelepek külön-külön vannak csatlakoztatva. Az 5 kazán fűtése elekt­romos csőfűtő testekkel történik. A fűtésre szolgáló elektromos tápáram a 8 kapcsokon ke­resztül van csatlakoztatva. Az elektromos fű­tést a gőznyomás függvényében 9 nyomáskap­csoló művel szabályozzuk úgy, hogy a gőznyo­más értéke a kívánt értékhatáron belül állandó legyen. Az 5 kazánban a nyomást a 9 nyomás­kapcsolómű 0,8—1,4 atm határon belül tetsző­leges értékre állítható, például gumimembrános nyomáskapcsolószervvel, amely a gőznyomás változás függvényében elektromos pillanatkap­csolón keresztül szabályozza az elektromos fűtés tápáramát. A 6 elosztóvezeték a főzés ideje alatt hidrau­likus kapcsolatban van az összekötő 10 cső révén a 7 csapteleppel, mégpedig a 11 csap­telepház 12 beömlőcsatornáján a közbeiktatott 13 beömlőszelepén át a 14 légterébe helyezett 15 kávéőrleményen keresztül a 16 kifolyópipá­val. A 7 csaptelep 14 légterébe a főzés befeje­zésekor hidraulikus kapcsolatba került még a 3 17 kondenzszelepen és 18 kondenzcsatornén át a 19 elvezetőcsővel. A 13 beömlőszelepet, illetve víz áteresztő sze­lepet a 20 elektromágnes működteti, amelynek áramkörét a 7 csaptelepen elhelyezett 21 nyo-10 mógomb, illetve indító nyomógomb betolásával zárjuk. Az áraimkör zárásával a 13 beömlősze­lep rugóerő ellenében nyit. A 13 beömlőszelep a 24 tolórudak útján mechanákus érintkező kap­csolatban van a 17 komdenzszeleppel. A 13. be*. IS ömlőszelap zárásakor a 24 tolórudak rugóerő ellenében nyitják a 17 kóndenzszetapet, míg a 13 beömlőszelep nyitásakor a 24 tolórudak ré­vén ugyanolyan sebességgel zár a nyomórugó­val ellátott 17 kondenzszelep. Közben a 7 csap-20 telep nyomósa kiegyenlítődik a külső légnyo­mással. A keletkezett kondenzvíz pedig kifolyik a 19 elvezető csövön át. A 13 beömlőszelep, il­letve áteresztő szelep, a 17 kondenzszelep és a 20 elektromágnes együtt képezi az elektromág-25 neses szeleppárat. A 21 nyomógomb benyomásával nemcsak a 20 elektromágnes áramkörét zárjuk, hanem a 3 nyomásfokozó egység működtető 22 áramkörét is. A 7 csaptelepen van elhelyezve a 25 eléktro-30 mos kapcsolómű. Ez elektromos kapcsolóórával vezérelve, pillanatkaposoló útján célszerűen 0—60 sec idő között beállított időpontban meg­szakítja mind a 20 elektromágnes, mind a 3 nyomásfokozó egység 22 áramkörét és ezzel a 35 7 csaptelep főzési folyamata befejeződik. A be­kapcsolás időtartama határozza meg a kávéfő­zés vízmennyiségét. A 7 csaptelep végzi a kávé­főzéshez frissvíz adagolását, amit az elektro­mágneses szelep szabályoz. Az egyes adagok 40 nagyságát például szimpla, dupla, tripla, stb., a 7 csaptelep elhelyezett 23 beállítógombbal előre beállítjuk a főzési időt, mindenkor a ká­véőrlemény mennyiségéhez képest. A berendezés üzembehelyezése előtt az üres kazánt vízzel feltöltjük a vízállásmutatón beje­lölt vonalig, majd a hálózati vízvezetékre kap­csoljuk a nyomásfokozó egységnél. A kazán elektromos fűtése 1,4 atm gőznyomás elérése­kor automatikusan kikapcsolódik. A főzés kez­dése előtt a kívánt adagot a beállítógombbal beállítjuk, a kávétamtó kehelybe helyezett kávé­őrleményhez. A kehely felhelyezése után az indító nyomógomb betolásával a mágnesszelep 85 nyit, egyben a nyomásfokozó egység üzemelni kezd és a kazánban felmelegedett forróvizet át­préseli a kávéőrleményen. Ä kehely kifolyó­pipája alá helyezett edénybe a megfelelő adag kifolyása után a csaptelep üzemelését az elekt­w romos kapcsolómű önműködően, a kezelő sze­mélytől függetlenül, az optimális időpontban le­állítja, a csaptelepet nyomásmentesíti és az in­ditógomb a kezdeti helyzetébe áll vissza, ami­es nek a lenyomásával már új főzés kezdődik. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom