160621. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mikroporózus felületi képződmények előállítására

5 etil-, metil-, propil-, butilacetát, hangyasavészterek, ketonok, pl. aceton, butanon-2-, pentanon-2, éterek, mint dietil-, dipropil-, dibutiléter, nitrovegyületek, pl. nitrometán, nitrobenzol, alkoholok, mint terc.-4>utanol és nitrilek pl. acetonitril. Az eljárás egyik különleges kiviteli formájában a víz reakciós komponens egyidejűleg nem oldószerként használható. Előnyösen olyan nem oldószereket használunk, amelyek nem túl lassan párolognak; azaz a nem oldószerek 300 IC, előnyösen 200 °C alatt forrjanak. Magasabb forráspontú vegyületek, pl. panaffinolaj is használhatók. Ezeket többnyire a poliaddicíós befejezése után kisajtolással vagy extrahálással távolítjuk el. Szilárd termékek, mint sók (konyhasó), viaszok stb., pl. sztearinsavmetilészter is alkalmazhatók, amelyeket a poliaddició után ki kell mosni. Ez az eljárás azonban a nem oldószerek elpárologtatágához képest lassú, és kevéssé gazdaságos. A képződő poliuretán szempontjából oldószerek azok az illékony folyékony vegyületek, amelyek a képződő poliaddiciós terméket oldják vagy olyan erősen duzzasztják, hogy pl. 0,2—0,5 mm vastag homogén film 24 óra alatt szobahőmérsékleten duzzadás útján több, mint 75 súlyP/o-ot vesz fel. A találmány értelmében oldószerként a következőket említjük meg: aromás szénhidrogének, mint benzol, toluol, xilol, tetralin, dekalin, klórozott szénhidrogének, pl. metilénklorid, kloroform, triklóretilén, tetraklóretán, diklórpropán, klórbenzol, észterek, mint etil-, propil-, butilacetát, dietilkarbonát, ketonok, pl. aceton, butanon-2, pentanon-2, ciklohexanon, éterek, mint furán, tetrahidrofurán, dioxán, anizol, fenetol, dialkoxiétán, és gliköl éter-észterek, savamidok, pl. formamid, diimetilformamid és szulfoxidok, mint dimetüszulfoxid. A kiindulási anyagtól függően ugyanaz a vegyület a találmány értelmében egyik esetben oldószer, a másik esetben nem oldószer lehet. Ezért az oldószerek felsorolásánál bizonyos átfedések adódnak. Az oldószerek az előzőekben megnevezett nem oldószerekkel keverve felhasználhatók, amennyiben párolgási számuk a DIN 53 170 sz. szabvány szerint kisebb, mint a nem oldószereké, hogy a szárításkor lényegében azok előtt elpárologjanak. Általában 1 :1,5 közötti párolgási számarány (oldószer a nem oldószerhez) kielégítő. Az arány azonban előnyösen 1 : több, mint 2,5 kell legyen, azaz a nem oldószer párolgási száma 2,5-ször akkora legyen, mint az oldószeré. A fólia porozitásának és ezzel vízgőzáteresztőképességének mértékszáma a térfogatsúly. A nem porózus poliuretának sűrűsége 1,1—1,3 g/ /cm3

. A megfelelő porózus poliuretánok térfogatsúlya 0,8 g/cm3

-nél kisebb kell legyen, azaz a fólia harmada pórusokból, és két harmada szilárd anyagból áll. Ez azt jelenti, hogy a fólia megszilárdulásának időpontjában, ami után már 6 lényeges térfogatcsökkenés (zsugorodás) nem következik be, a polimer koncentrációja a reakcióelegyben max. 60—70 térfogat% kell legyen. Általában nyomás nélkül azaz nem zárt rend-5 szerben dolgozunk, tehát az oldat kiöntésének időpontjától a fólia megszilárdulásáig tetemes mennyiségű oldószer párologhat el. Ezért ezekben az esetekben megfelelően hígított oldatokat használunk. Ha zárt rendszerben az oldószer 10 telítettségi nyomásán dolgozunk, akkor a reagáló anyagok kiindulási koncentrációit nagyobbra is választhatjuk. Általában 10%-nál kisebb szárazanyagtartal-15 mú oldatok ipari célokra nem jönnek számításba. Az NCO-csoport vízzel történő reakciója általában katalizátort igényel, mert különben nagyon lassan megy végbe. A megfelelő katalizá-20 torok ismertek, és az irodalomban — pl. Saunders, J. H., Frisch, K. C: „Polyurethanes", I. rész, New York, 1962, 211—215. o. — megtalálhatók. Példaképpen felsorolunk néhány katalizátort: 25 terc.-aminok, pl. trimetilamin, trietilamin, dimetilbenzilamin, dimetálanilin, piridin, N-metilpiperidin, N-metilpirrolidin, diazobiciklooktán, ónvegyületek, mint óndioktoát, dibutálóndilaurát. 30 Előnyösen olyan katalizátorokat használunk, amelyek illékonyságuk miatt a kész felületi képződményből elpárolognak, mivel különben a fólia hidrolízisállósága észrevehetően romlik. A reakciót általában a következő módon lehet 35 végrehajtani: Az NCO-eíőadduktokat adott esetben monomer poliizocianáttal együtt nem oldószerben ill. nem oldószer-oldószer keverékben oldjuk, vagy 40 diszpergáljuk. Víz adagolása után — szükség esetén — katalizátort adunk hozzá, és addig keverjük, míg a gázfejlődés gyengül, és zavarosodás jelentkezik. Ekkor az oldatot alkalmas alapra öntjük, és a reakciót általában az oldó-45 szer egyidejű vagy ezt követő elpárologtatása mellett teljessé tesszük. Az oldószereket széles hőmérséklettartományban, pl. 0—200 a

C között párologtatjuk el. A kiválasztott hőmérséklet az alkalmazotti mód-50 szertől és az oldószerek illékonyságától függ; vákuumban pl. kisebb hőmérsékletek alkalmazhatók, mint közönséges nyomáson. Az oldószereket előnyösen 20—120 °C közötti hőmérsékleten párologtatjuk el. Az oldószerek az elpá-55 rologtatáson kívül még más módon pl. kimosással is elvávolíthatók. A reakciót az ábrán vázlatosan feltüntettük: Mivel az NCO-csoportból származó amin reakciója izocianáttal 10—50-szer gyorsabb, mint 60 vízzel, ezért nagy vízfelesleggel dolgozhatunk, anélkül, hogy a poliaddiciót megzavarnánk. Sőt a víz nem oldószerként is alkalmazható. Ez különleges eljárási módszer. Ebben az esetben azonban csak olyan kevés oldószert kell hasz-65 nálni, hogy nem vízoldható vagy duzzadó NCOS