160076. lajstromszámú szabadalom • Köszörű- és mérőautomata tengelyirányú csatlakozóelemekkel ellátott vagy anélküli rétegellenállásokba menetek köszörűlésére és ezek elektromos ellenállásértékeinek egyidejű mérésére
160076 9 10 sópárban a 37 előértékmérőhíd egyik ágába kapcsolható és vizsgálható, hogy az előérték a megfelelő toleranciatartományon belül van-e. A 8 előtolómotor a mindenkori meghatározott tartomány szerint megfelelő fordulatszámra áll be. Az előérték mérése után az ellenállást egy 38 végértékmérőhíd egyik ágába kapcsoljuk. Mivel a cserefolyamatot az 1. ábrán vázolt módon az 1'. 1" előtolószerkezet „A" középállásánál hajtottuk végre, ezt a köszörülési folyamat elkezdése előtt a megfelelő kiindulóállásba kell vinni, mint azt áz 1' előtolószerkezet mozgásfolyamatának leírásánál kimerítően ismertettük. A 6' kapcsoló kapcsolódása révén a 4 motor és 2' orsópár közötti erőkapcsolatot az 5 hajtóművön és a 7' hajtóműszerkezeten keresztül hozzuk létre és a befogott elienállástestet forgatjuk. A 7' hajtóműszervek révén elérjük, hogy mindkét 2' orsófelet egyenletesen hajtjuk meg. Most egy 10' kapcsolót kapcsolunk be és eaáltal létrehozzuk a 9 hajtóművön keresztül az 1' előtolószerkezet fogasrúdjával való erőkapcsolatot. Ezáltal egy a 11' rugóerő ellenében az ,,A— C" irányban mozog és az ellenállást a 16 köszörűkorong előtt eltoljuk. A 10' kapcsoló révén egyidejűleg 20, 24 mágnesek feszültség alá kerülnek. Ezáltal a 19 motor által meghajtott 16 koszorúkorong „D" középállás-reteszelése oldódik és a köszörűkorongot a 22 rugóerő az ellenállástesthez fordítja. Ezzel kezdődik a tulajdonképpeni köszörülési folyamat. A menet beköszörülése folyamán a test elektromos ellenállásértéke megnövekszik és a 38 végértékmérőhíd nullára egyenlítődik ki. A hídkiegyenlítés időpontjában a híd erősítője jelet szolgáltat, minek eredményeként a 20, 24 mágnesek áramnélküliekké válnak, aminek az a hatása, hogy a 16 köszörűkorong a testtől eltávolodik és „D" középállásban reteszelődik. Ha a hídkiegyenlítődés időpontjában már egy az előtolószerkezettel hatáskapcsolatban álló 39' érintkező zárva van, akkor a 6', 10' kapcsolók is áramnélküliekké válnak és az előtolószerkezet a 11' rugó hatására „A" középállásába tér vissza. Ha a hídkiegyenlítés pillanatában a 39' érintkező még nincs zárva, akkor csak a 20, 24 mágnesek válnak feszültségmentessé, ezzel szemben a 6', 10' kapcsolók a 39' érintkező zárásáig áram alatt maradnak és csak azután kapcsolnak le. Ez szükséges azért, hogy a 11 előtolószerkezet minden körülmények között ismét „A" középhelyzetébe tudjon jutni. Ha a 38 végértékmérőhíd kiegyenlítése még nem jött létre, akkor, amikor az ellenállási testnek már egész hosszát beköszörültük, akkor a köszörülési folyamat megszakítását, valamint, az orsószán visszaállítását a 40' érzékelőn keresztül indítjuk be. Mivel az ellenállások csak akkor számítanak „jónak", ha végértéküket a kiköszörülési hossz 70—90%-a között érjük el, a vezérlés egy „jó"jelet a későbbi osztályozáshoz csak akkor táplál be, ha a végértéket elértük, miután a 39' érintkező és mielőtt a 40' érintkező zárul. Ezzel a 2' orsópárban a köszörülési folyamat befejeződött. Mivel ebben az időben a cserélési folyamat a 2" orsópárban lefolyt, mindkét orsórendszer ismét átkapcsolható és a 2" orsópárban megy végbe az előbb vázolt köszörülési folyamat, és ugyanakkor a 2" orsőpárban az ellenállás kicserélése folyik. A készre köszörült ellenállást az ismertetett módon a 25 lerakófésűre helyezzük és a mozgatható 26 szállítófésű révén a 41 osztályozóhely irányában mozgatjuk. A szortirozóhelyen a 25 lerakófésű egyoldalon ki van törve és a 27 lerakó bemarások egy mozgatható 42 karban vannak kiképezve. Ha ahhoz az ellenálláshoz, amely a 41 osztályozóhelyen van, egy „jó"-jel van betáplálva, akkor a 43 mágnes áramot kap és a 42 kart az ábrázolt helyre mozgatja. Ennek eredményeként az ellenállást lerakjuk és a 26 szállítcfésű következő körülfordulásánál a kirakóhely irányában tovább mozgatjuk. Ha az ellenállás számára nem „jó"jelet táplálunk be, akkor a 42 kar kiindulóhelyzetében marad és az ellenállás a 44 csuzdán keresztül a selejt-dobozba jut. A 26 szállítófésűvel továbbszállított „jó" ellenállásokat a 45 készárutárolóba juttatjuk. Szabadalmi igénypontok: •1° 1. Köszörű és mérőautomata tengelyirányú csatlakozóelemekkel ellátott nagy csatlakozóelemek nélküli rétegellenállásokba történő menet köszörülésére és ezek elektromos ellenállás értékeinek egyidejű mérésére, amely auto-35 mata lényegében lappal rendelkező állványból áll, amelyen a be- és elvezetésre szolgáló szállítószerkezet legalább egy előtolószerkezet érint-: kezőkészletekkel a menet-köszörülési hossz minimális és maximális értékének rögzítésére és 40 tengelyirányban eltolható, az ellenállástestek felfogására szolgáló forgatható orsófelek, valamint felettük elrendezett forgó köszörűkoronggal ellátott, beállítható és elfordítható köszörűfej van és ezek szabályozható hajtórendszerek-45 kel rendelkeznek és az állványon az élő- és végérték mérésére szolgáló mérőszerkezet és az egész munkamenet vezérlésére szolgáló vezérlőszerkezet, valamint a köszörülendő ellenállástestek osztályozására szolgáló osztályozószer-P0 kezet van elrendezve, azzal jellemezve, hogy a lapon két, egyenként és, egymással szemben eltolható eltolószerkezet (1', 1" és 2', 2") van párhuzamosan elrendezve, továbbá egy-egy pár tengelyirányban eltolható orsója (2,', 2") van és 55 felül az orsók között szimmetrikusan köszörűfej (15) és ehhez tartozó köszörűkorong (16) van az orsópárokba (2', ,2") befogott ellenállástestek köszörülésére elfordíthatóan és középállásában (b) reteszelhetően elrendezve. or 2. Az 1. igénypontban meghatározott köszörű-és mérőautomata kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az előtolószerkezet (1', 1") alatt és ezekre keresztirányban az ellenállástestek egy-65 idejű be- és kivezetésére szállítószerkezete van. 10 15 20 25 .10 35 40 45 50 55 or 5