160066. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ioncserélő gyanták előállítására

160066 3 4 Monovinil-vegyületként előnyösen sztirolt és sztirolszármazékokat, valamint afcrilsaivat és aikrilsavszármazékokat alkalmazunk. A polivinil-vegyület előnyösen divinilbenzol 5 lehet. A polimereket nem duzzasztó segédanyag­ként alifás szénhidrogéneket és alkoholokat, va­lamint bizonyos észter-vegyületeket alkalmaz­hatunk. 10 A polimereket duzzasztó segédanyagok közül a következüket említjük meg: allkilezett aromás vegyületek, halogénezett szénhidrogének és ••-,.:- ketonok. így az ozmotikus és kémiai behatásoknak meg­felelően ellenáll. A fenti típusú gyanták hátrányos tulajdon­sága, hogy az adszorbeálandó anyag csak a pórusok falaihoz közel eső, viszonylag kismeny­nyiségű ionképző csoporttal léphet kölcsön­hatásba, míg az adszorbeálandó anyag csak a pórusok falaihoz közel eső, viszonylag kismeny­nyiségű ionképző csoporttal léphet kölcsönha­tásba, míg az adszorbeálandó anyag az ion­képző csoportok nagyobb hányadát, amely az erősén térhálós, tömör vázban találhatő,:.;csak igen lassan, vagy egyáltalán nem éri el. Ebből következik, hogy a fenti polimerből nem állít­hatók elő megfelelő tulajdonságú ioncserélő gyanták, a polimer ioncserélő kapacitása ugyan­is mindig kisebb, mint a hasonló csoportokat tartalmazó, azonban más szerkezetű gyantáké. A felsorolt hátrányok miatt a maikroporózus gyanták előállítása során általában a szükséges­nél kisebb mennyiségű térhálósítószert, vagy kevesebb 'közömbös anyagot használnak fel, és megelégednek azzal, hogy a fáziselválás nem lesz teljes mértékű. így ugyan inhomogén szer­kezetű terméket kapnak — az inhomogenitás a polimer és az ioncserélő gyanta optikai zava­rosságával is kimutatható —, az inhomogenitás azonban nem olyan mértékű, hegy közömbös gáz adszorpcióval kimutatható nyílt és egybe­függő pórusrendszer képződjön. A gyakorlat azt igazolta, hogy a kismennyiségű közömbös segédanyag jelenlétében előállított, nagy tér­hálóssági fokú gyanták nem elégítik ki az 1. pontban felsorolt követelményeket, míg a ke­vésbbé térhálós, azonban viszonylag nagymeny­nyiségű közömbös segédanyag jelenlétében elő­állított gyanták a 2. pontban felsorolt jellem­zőknek egyáltalán nem, vagy csak kismérték­ben felelnek meg. Az említett hátrányok kiküszöbölésére olyan segédanyagokat is alikalmaztaik, amelyek a mo­nomereket oldják és a polimereket duzzasztják. Ebben az esetben megfelelően laza szerkezetű, gyors ioncserét lehetővé tevő gyanták képződ­nek, amelyek azonban a 2. pontban felsorolt követelmények közül a legjobb esetben csak a kémiai ellenállóképességnek tesznek eleget. A találmány szerint olyan ioncserélő gyan­tákat kívánunk előállítani, amelyek mind az 1., mind a 2. pontban felsorolt követelményeknek egyidejűleg eleget tesznek. Az 1. és 2. pontban felsorolt követelmények­nek egyidejűleg megfelelő, és egyéb tulaj­donságaik tekintetében az eddig ismert gyan­tákkal legalább azonos értékű ioncserélő gyantákat a találmány szerint úgy állíthatjuk elő, hogy monovinil-vegyületeiket és pollivinil­vegyületeket a monomereket oldó, a polimert azonban nem oldó és nem duzzasztó segéd­anyag, valamint a monomerekét oldó, a pali­mert azonban csalk duzzasztó segédanyag jelen­létében, pl. vizes szuszpenzióban kopolimerizä­lunk, majd a polimerbe ismert módon ioncse­rére képes csoportokat viszünk be. A „duzzasztó segédanyag" megjelölésen olyan anyagokat értünk, amelyeknek a polimerre vo­natkoztatott kölcsönhatási paramétere 1 alatti érték. A polimereket nem duzzasztó segédanya­goknak a polimerrel szembeni kölcsönhatási együtthatója 1-aiél nagyobb. A kölcsömhatási paraméter definíciója Rehage-tól származik [Kunstoff e 53 607 (1963.)]. A polimereket duz­zasztó közömbös segédanyagok más szóval olyan anyagok, amelyek a kizárólag bifunkciós alap­monomerből (tehát térhálósítószer néélkül) ké­pezett polimerrel 25%-nál nagyobb mennyiségű segédanyagot tartalmazó homogén elegyet ké­peznek, míg a polimereket nem duzzasztó se­gédanyagokból az említett polimer legföljebb 10%-ot vehet fel. Az ioncserélő gyanták előállításához felhasz­nált segédanyagoknak a következő feltételeiknek kell eleget tenniük: A segédanyagok a poli­merizációs rendszer egyetlen komponensével sem reagálhatnak; — az anyagok — szuszpen­ziós polimerizáció esetén — kimutatható meny­nyiségben nem mehetnek át a vizes fázisba. A segédanyagoknak annyira kevéssé illékonynak kell lenniük, hogy a polimerizáció során desz­tillácilóval csak kismennyiségű segédanyag tá­vozzon el a rendszerből. A segédanyagoknak a P'l'rmr ioncserélő gyantává alakítása előtt vagy alatt a rendszerből megfelelő eljárásokkal el­távolíthatóaknak kell lenniük. A találmány szerinti eljárást a gyakorlatban a következőképpen hajtjuk végre: A monomer­elegyet a monomerek súlyára számított 10—150 súly% mennyiségű segédanyag-elegyhez adjuk. A monoimerelegy bifunkciós monomerként álta­lában sztirolt vagy sztirolhomológot ill. akrii­savszá--.-n íTékot. és porfunkciós, térhálósító ha­tású monomerként pl. divinilbenzolt. etilén­gM'koldiakirilátot, triariloilpeiihidrotriazint vagy valamely egyéb, két vagy több nem konjugált ksttős kötéssel rendelkező vegyületet tartalmaz. A segédanyag-elegy legalább egy duzzasztó és legalább egy nem-duzzasztó anyagból áll, mi­msllett a duzzasztó és nem-duzzasztó segéd­anvágok aránya 2 : 98—98 : 2 súly% közötti érték lehet. Az így kapott elegyet a monome­rek polimerizálására alkalmas körülmények kö­zött reagáltatjuk. A polimerizálást rendszerint szuszpenzióban végezzük. 20 25 d0 3? 40 45 50 55 60 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom