159859. lajstromszámú szabadalom • Keverőgép, a keverőtartályba épített áramtörővel

3 A keverés alatt álló közegnek a tartályfal közelében mutatkozó forgási sebességénél a ru­góerőtől többnyire eltérő kerületi erő jön létre. Amennyiben a kerületi erő a rugóerőtől po­zitív értelemben tér el, ennek hatása az áram­törőt beállítja, ha azonban az eltérés negatív vagy zérus, akikor az áramtörő a nyugalmi helyzetében marad. A tartály belső oldalán és/vagy az áram­törőn ütközőt alkalmazunk, mely az áramtörő legnagyobb üzembeli elmozdulását szabja meg. A találmány egyik továbbfejlesztett változatá­nál a tartály belső oldalán és/vagy az áranv törőn, olyan ütközőt is alkalmazunk, amely az áramtörőt a nyugalmi helyzetében a tartályfal belső oldalától akkora távolságban tartja, amely mellett felületi terhelés tud hatni az áram­törőre. Célszerűen mindkét fajta ütköző be­állítható. A találmány előnye, hogy több eljárástechni­kai műveletet egymás után, egyetlen keverő­tartályban, az eljárástechnikai és energetikai optimum közelében lehet elvégezni. Ezenfelül most, igein, előnyös módon, a folyamatok vezér­lését automatizálni lehet. A rajz a találmány szerinti keverőgép két kiviteli alakját példaképpen, a találmány szem­pontjából fontos részek távlati szemléltetésével tünteti fel. Az 1. ábra a tart ályfálra szerelt, hajlított rugóval ellátott áramtörőt mutat a nyugalmi helyzetben. A 2. ábra az áramtörő munkahelyzete. A 3. ábra az egyik végén torziós rugóval el­látott, forgathatóan ágyazott áramtörőt mutat a nyugalmi helyzetben. A 4. ábra az utóbbi áramtörő munkahelyzete. 1. példa: Az ütközőlemezből alkotott 1 áramtörő mind­két végén egy-egy 2 hajlított rugó van, melye­ket szilárdan erősítünk a 3 tartályfalra. Maga a felerősítés az 1 áramtörőre és a 3 tartály­falra akár oldható, akár oldhatatlan lehet. A megközelítően U alakra hajlított 2 rugót úgy szereljük a 3 tartályfalra, hogy a keverő meg­szabott forgásiránya mellett, a nyugalmi hely­zetben felületi terhelés tudjon az 1 áramtörőre 1 9850 4 hatni. A keverés folyamán a fellépő kerületi erők; és a rugóerő megszabják a 2 rugó be­görbülésének nagyságát, úgyhogy az 1 áram­törő a mindenkori keverőfolyamathoz szükséges 5 helyzetet, foglalja el. Oly célból, hogy az 1 áramtörő beállítása csak egy meghatározott kör­zetre szorítkozzék, az 1 áramtörő közepénél, az áramtörő nem terhelt felülete mögött, a 3 tar­tályfalon szögvasból készült 4 ütköző helyez-10 kedik el. 2. példa: Az ütközőlemezként kialakított 1 áramtörő-15 nek az alsó végén excentrikus 5 csapja és en­nek meghosszabbításában, fent 6 torziós rugója van. Az 5 csapot a 3 tartályfalon levő 7 ágy vezeti, míg a 6 torziós rugót a 8 tartótag köti szilárdan a 3 tertályfalhoz. Oly célból, hogy a 20 keverő előírt forgásiránya meHett, a nyugalmi helyzetben, felületi terhelés fejthesse ki hatá­sát az 1 áramtörőre, ez hosszirányban szögben meg van törve. A 4 szögvas-ütközők a felületi terhelésnek ki nem tett áramtörőfelület mögött, 25 a 3 tartályfalon helyezkednek el. Szabadalmi igénypontok: 30 1. Keverőgép, a foeverőtartályba épített áram­törővel, azzal jellemezve, hogy az ütközőlemez­ként kialakított áramtörő (1) a keverőtartály belsejében rugózóan, akként van ellhelyezve, hogy az a nyugalmi helyzetében, az előírt ke-35 verő-forgásiránnyal szemben úgy hajlik a tar­tályfal (3) felé, hogy az áramtörőre (1) felületi terhelés tud hatni, aholis a tartály belső oldalán és/vagy az áramtörőn (1) ez utóbbinak legna­gyobb üzemi kitérését megszabó ütköző (4) he-40 lyezkedik el. 2. Az 1. igénypont szerinti keverőgép fogana­tosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a tartály belső oldalára és/vagy az áramtörőre (1) ütköző (4) van erősítve, mely az áramtörőt (1) a nyu-45 galmi helyzetben a tartályfial (3) belső oldalá­tól akkora távolságban tartja, amely mellett az áramtörőre (1) felületi terhelés tud hatni. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti keverőgép foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy az 50 áramtörő (1) ütközői (4) állíthatók. :, 4 ábra 2 A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója. 7207581. Zrínyi (T) Nyomda, Budapest V., Balassi Bálint utca 21—23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom