159634. lajstromszámú szabadalom • Önlégtelenítő készülék szívornyákhoz egyéb vezetékekhez és hozzá légüst, valamint légszivattyú

159634 5 esetén is. Célszerű ezért az oldalnyílásokat a csődarab alján, kb. a felszálló vezeték keresztmetszeti területének megfelelő összmennyiségben, koncentráltan elhelyezni. Ekkor ugyanis az edény tározótérfogatának maximális kihasználása mellett is üzembiztos a készülék. Mód van arra is, hogy a stabilizáló csődarabot a felszállóágtól függetlenül építsük be az edénybe. A találmány egy további kiviteli alakjának a leszálló vezeték száját az edényben változó folyadékfelszínihez képest állandó mélységben tartó, pl. úszós berendezése van. Ezzel ugyancsak elérjük azt, hogy a leszállóág száját mindig a leghatékonyabb légtölcsérképzés mélységében tarthatjuk a folyadéhfelszín alatt. Magától értetődik, hogy a leszállóvezeték megoldása ekkor teleszkópszerű, vagy flexibilis kell hogy legyen. A leszállóvezetéknek a mozgó szakasza lehet akár tömörfalú, akár oldalnyílásokkal ellátott. Általában célszerű az edényt állóhenger-, felfelé szélesedő forgástest-, esetleg gömb alakúra készíteni és a felszálló vezetéket hozzá érintőlegesen csatlakoztatni, ugyanékkor pedig a leszállóvezetéket onnan központosán indítani. Valamennyi kiviteli alaknál célszerű a leszállóvezetéket a felszállóvezetéknél kisebb átmérőjűre készíteni. Valamennyi kiviteli alak kialakítható oly módon is, hogy az edénybe több fel- ill. leszállóágat csatlakoztatunk. A következőkben az eddig ismertetett találmány szerinti készülékeknek a mellékelt rajz szerinti ismertetését közöljük. Az 1. ábrán bemutatott kiviteli alaknál a 2 leszállóvezeték keresztmetszeténél sokszorta nagyobb a 3 edényben kialakuló folyadékfelszín területe és így a gáztér, térfogatának növekedése esetén sem éri el, ill. közelíti meg az általunk megszabott mértéknél jobban a 2 leszáll övezetek száját. A szivornya üzemének megindításához a fel- és leszálló vezeték nem ábrázolt alsó elzárása után a teljes szivornyát a légüsttel együtt a 4 elzárható csőcsonkon keresztül tölthetjük fel folyadékkal. A 4 csőcsonkon keresztül légtelenítőszivattyú segítségével is elvégezhető az üzembehelyezés. A 2. ábrán bemutatott kiviteli alakon a 3 edénybe fixen beépített 2 leszállóvezeték-darab oldalnyílásokkal van ellátva, amelyek mentén a folyadékfelszín bármilyen helyzetet elfoglalhat anélkül, hogy a szivornyaműködése megszakadna és a leszállóvezeték gázfelvétele megszűnnék. A3, ábrán ábrázolt kiviteli alaknál az 1 felszálló vezeték csúcsához csatlakoztatott 3 edénybe benyúló 2 leszállóvezetékrész száját a 6 úszó által fel- lecsúsztatott 5 köpenycső a kialakuló folyadékfelszínhez képest állandó mélységben tartja. A találmány eddig ismertetett kiviteli alakjai szivornyáknak változó áramlási sebesség esetén is biztonságos üzemét teszik lehetővé, megakadályozva a folyadékszál elszakadását. Mivel azonban az edényben általában mindig Van légpárna, a szivornya optimális — nyomás alatti átfolyással működő — üzeme általában a fenti megoldásokkal sincs biztosítva. A szivornya biztonságos, és emellett optimális, vagyis bármely gyakorlati esetben nyomás alatti átfolyással működő üzemét a találmány az alábbiak szerint ugyancsak megvalósítja. A megoldásihoz az a megfontolás vezet, hogy csak akkor biztosíthatná valamely önlégtelenítő szivornya az optimális üzemet, ha folyamatosan, légzsákképződés nélkül el tudná távolítani a légtelenítő szervbe általában nem állandó kvantumokban érkező levegőt,, ill. gázt. Nyilvánvaló, hogy az önlégtelenítő szivornya akkor légtelenítene maximális intenzitással, ha minden pillanatban annyi levegő válnék ki, amennyit éppen akkor — a pillanatnyi átfolyási sebességnek megfelelően — elszállítani képes. Minthogy azonban a légkiválás üteme nem igazodik a pillanatnyi maximális légtelenítőképességhez — annál esetenként kevesebb, esetenként több válik ki — nincs meg az önlégtelenítő szivornyák optimális üzemének előfeltétele. A kísérletek során viszont bizonyítást nyert, hogy adott szivornyánál minden — a fel- alvízszint különbség változásától függő — vízsebességhez tartozik egy olyan maximális légmennyiség, amelyet az önlégtelenítő szivornya éppen képes még úgy eltávolítani, hogy nem következik be az önlégtelenítő szerv vízszintjének leszállása, azaz a légeltávolítás nem jár légzsák képződéssel. Ez az adott önlégtelenítő szivornya maximális légszállító képessége az illető pillanatban: ezen felüli léghozam esetén a szivornya üzeme szabad átfolyásúvá válik, ami lényeges hatásfokcsökkenést okoz, ennél kisebb léghozam esetén viszont a légtelenítő képesség nincsen kihasználva. Az optimális üzem érdekében ezért a találmány értelmében az önlégtelenítő szervhez légüstöt kapcsolunk olymódon, hogy csúcsaikat légvezetékkel, vagy légátbocsátónyílással kötjük össze s a légüst vízellátását ugyanekkor a felszállóággal, vagy magával az edénnyel való külön összekötéssel biztosítjuk. Magasságilag a légüstöt közvetlenül az edény felső síkja fölött kell elhelyezni. Ilyen elrendezés mellett az érkező — elszívott levegő kiegyenlítő tározójának szerepét a meg-, felelő nagyságú légüst tölti be, melynek magassági helyzete folytán az edény folyadékkal való teltsége mindig megvan, minthogy a légüstből elszívott levegő megállás nélkül halad rajta keresztül. A találmány szerinti készülékek optimális üzemet megvalósító fajtájának tehát az a lényege, hogy a megfelelő belső kiképzésű edény' mellett annál feljebb elhelyezve, kiegyenlítő tartályként szolgáló külön légüstje van és a" légelszívás a mindig folyadékkal telt edényen keresztül a csúcsaikat összekötő vezetéken át 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 6« 3