159450. lajstromszámú szabadalom • 24 sebességes hajtómű esztergaszerű szerszámgépekhez

155450 nyitású tengelykapcsoló és egy négyállású fo­gaskerekes tolótömb állít elő. Ennek az a rend­kívül előnyös következménye, hogy a finom­fokozati fordulatszámoknak a teljes 24 fokozatú fordulatszámsorra való kibővítése olyan mód­szer alkalmazását tette lehetővé, mely ezt a feladatot csupán egyetlen háromállású fogas­kerekes tolátömíb alkalmazása által megoldha­tóvá teszi. A teljes 24 fokozatú hajtómű tehát mind­össze 2 tolátömböt tartalmaz, melyeket egyetlen kapcsolókarral, rendkívül egyszerű olyan szer­kezettel lehet vezérelni, amely a tolótömböket az elért helyzetükben egyúttal rögzíti is. Mind a négyállású finamfokozati, mind a há­romállású előtétrendszeri tolótömlb célszerűen úgy van kialakítva, hogy a kapcsolókar mozga­tásakor a beállítandó fordulatszámok, illetve foirdulatszámtartományok a fogaskeréktömbök egyirányú eltolásával nagyság szerint sorbaren­dezve követik egymást, és ezzel a kapcsolókar elmozdulásának iránya és mértéke logikus kap­csolatban áll a fordulatszámok növelésével vagy csökkentésével. A finomfokozati hajtáműrésznek két tengely­kapcsolóval való megvalósításából még az az előny is származik, hogy az egy kapcsolókar­álláshoz tartozó két szomszédos fordulatszám a távvezérlésű tengelykapcsolók felváltva történő bekapcsolásával terhelés alatt is váltható. To­vábbi előnye ennek az elrendezésnek az, hogy a hajtómű variálhatóságát nagymértékiben elő­segíti. Az ellenkapcsolások lehetőségét a kinematikai felépítés eleve kizárja, a szokásos hajtóművek­nél alkalmazott bonyolult reteszelő mechaniz­musokra itt nincs szükség. A hajtómű kialakítása feleslegessé teszi a közfalak és belső szemek alkalmazását is, ami a gyártást rendkívül előnyösen befolyásolja. Az összes tengelyek a hajtóműház két homlok­falába vannak ágyazva és a főorsó kivételével készreszerelve helyezhetők be a hajtóműházba. Maga a fogaskerekes szerkezet is a lehető legegyszerűbb a kitűzött feladatot az .elvileg lehetséges legkisebb fogaskerékszámmal oldja meg, amit a többszörös funkciójú fogaskerekek kiterjedt alkalmazása biztosít. • A találmány szerinti hajtóműnek qgy példa­képpeni, kiviteli alakját az 1. ábra, az egykaros vezérlés egy példaképpeni kivitelének alakját a 2. ábra mutatja. A hajtómű (1. ábra) első I tengelyét az 1 ék­szíjtárcsán át hajtja a gép főmotorja. Az első I tengelyen három 2, 3, 4 távvezérlésű tengely­kapcsoló helyezkedik el, .melyeik mindegyikéhez egy-egy 5, 6,7 a tengelykapcsoló által meneszt­hető fogaskerék tartozik. A két szélső 2 és 4 tengelykapcsoló az előre hajtásra, a középső 3 tengelykapcsoló a hátrahajtásra szolgál. 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 Előrehaijtáskoi- — a kívánt fordulatszám sze­rint — a bal 2, vagy jobb 4 tengelykapcsoló van bekapcsolva. Ha a bal 2 tengelykapcsoló van bekapcsolva, akkor ez meneszti a hozzá­tartozó 5 fogaskereket, amely a második II tengelyre ékelt 8 fogaskerék útján a tengelyt a kisebbik fordulatszámmal forgatja. Ha vi­szont a jobb 4 tengelykapcsoló kapcsol be, akkor az általa menesztett 7 fogaskerék a második II tengelyre ékelt 9 fogaskereket hajtja meg, és a II tengelyt egy fokozattal magasabb fordulat­számmal hajtja. Hátralhajtáskor a középső 3 tengelykapcsoló van bekapcsolva, ez meneszti a hozzátartozó 6 fogaskereket, mely a l/a köz­tengelyen levő 10 közkeréken át a második II tengelyre ékelt 11 fogaskereket forgatva hátra­felé hajtja a II tengelyt, a nagyobbik előre­hajtó fordulatszámnál egy fokozattal magasabb fordulatszámmal. A 2, 4 vagy 3 tengelykap­csolók segítségével teihát a második II tengely háromféle fordulatszámimai járatható, kettővel előre, eggyel hátra. A fordulatszámsor további fejlesztésére a harmadik III tengelyen elcsúsztatható négyál­lású finomfokozati tolótömlb elmozgatásával történik. A tolótömibnek bárom külső és egy belső fogazása van. Ha a tolótömb jobb szélső 12 külső fogazása a megelőző II tengelyre ékelt 9 fogaskerékkel kapcsolódik, megkapjuk a harmadik III tengely legnagyobb fordulatszámát, amelynek abszolút értéke attól függ, hogy melyek 2, vagy 4 ten­gelykapcsoló van bekapcsolva. A tolótömböt balra elmozdítva, annak kö­zépső 13 külső fogazása kapcsolódik össze az előző II tengelyre ékelt 11 fogaskerékkel, ami a harmadik III tengelynek az előbbi kapcsolat­nál kisebb fordulatszámot ad. Még tovább balra tolva a tolótömböt, annak baloldali 14 fogazása kapcsolódik össze a második II ten­gelyre ékelt 15 fogaskerékkel, és isimét kisebb fordulatszámmal forog a harmadik III tengely. Teljesén bal szélső állásba húzva a .tolótöm­böt, annak 18 belső fogazása összekapcsolódik. a harmadik III tengelyen szabadonfutó két­koiszorús fogaskerék kisebb 19 külső fogazásá­val. Mivel a szaibadomfutó fogaskerék nagyob­bik 17 fogas'koszoirúja állandó kapcsolatban áll a második II tengelyre ékelt 16 fogaskerékkel, a második II tengely forgása ezen az 18—17 áttételen és a 18—1:9 külső-belső fogazású kap­csolaton át a harmadik III tengelyre adódik át. Ez a kapcsolat adja a harmadik III tengely legkisebb fordulatszámát. A finomfokozati hajtóműrész fogaskerekeinek ez a célszerűen megválasztott kapcsolódása azzal az igen előnyös eredménnyel jár, hogy a tölótömb valamely irányba való eltolásakor a fordulatszámok szabályos sorban növekednek, vagy csökkennek, s így a kapcsolókar elmozga­tásánalk iránya és mértéke szoros logikai kap­csolatban áll a fordulatszám változtatás irányá­val és mértékével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom