159196. lajstromszámú szabadalom • Bitumenfúvatási eljárás
159196 3 4 által az anyag szabályszerű kezelése végrehajtható. Minthogy a reakció-hőmérséklet számottevő ingadozás nélkül állandóan a kívánt hőfokon tartható, kifutása a fúvató reaktor tartalmának — az eddigiekben előfordult habzás formájában való — teljes biztonsággal megelőzhető. A találmányunk szerinti módszer alkalmazása esetén a hűtés is rendkívül hatásos, minthogy a reakció-hőmérséklet a levegő-befúvó vezeték egyetlen pontján sem marad alatta a kívánt értéknek, és így a bitumen mobilitása, és ezáltal hőleadása is a természetes konvenció következtében megmarad. A hűtés hatásfoka azért is rendkívül gazdaságos, mert nemcsak a víz hőtartalma, hanem a mintegy hétszerte nagyobb gőzölgési hője is a hűtés érdekében teljesen kihasználható.. Kedvező az a körülmény is, hogy a hűtőfelületek elkövesedésétol nem kell tartani. Elsősorban azért nem, mert e levegő-befúvó vezeték belső felületeit a bitumen általában bevonja. Különösképpen előnyösnek mutatkozott az, ha a fúvatólevegőnek a levegő-befúvó vezetékben való áramlási sebességét a hűtővíz betáplálása előtt kb. 5—8 m/sec értékre csökkentettük le. Az ilyen csekély nagyságú légáramlási sebesség ugyanis lehetővé teszi a magával ragadott vízrészecskék tökéletes elgőzölgését még a levegőbefúvó vezeték belsejében, és ezáltal a fúvató reaktorból való hőelvonás még abban az esetben is lejátszódik, ha a levegő-befúvó vezetéknek a fúvató reaktorban való hossza aránylag kicsi. A levegő-befúvó vezetékben képződött és a fúvató reaktor belsejébe bevezetett gőz segítségével a lágy bitumenben levő kis molekulasúlyú szénhidrogén-tartalom kihajtható, és így a találmányunk szerinti eljárás ebben a vonatkozásban is rendkívül előnyösnek mutatkozik. Mint ismeretes a bitumen fú vatási eljárás során nem csupán a kívánt nagymolekulasúlyú polimerizációs termékek (aszfalténok) keletkeznek, hanem különböző reakció-melléktermékek, így H2 0, C0 2 , továbbá kis molekulasúlyú szénhidrogén (fúva.tási desztillátum), amelyeknek csak egy részük illan el a felhasznált levegővel együtt, tekintélyes részük azonban benne marad a bitumenben. Ez a körülmény nem csupán a fúvatási művelet időbeni meghosszabbodását eredményezi, hanem a végtermék minőségének romlása szempontjából is igen figyeíemre méltó. Többek között az említett reakció-melléktermékek lecsökkentik a lobbanáspontot, ill. a hevítési súlyveszteséget növelik. A nem' kívánt reakció-melléktermékek kihajlásához szükséges túlhevített gőz, vagyis az a gőzmennyiség, amely a reakciótermék ún. „kigőzölésére" szolgál a termék egy tonnájára vonatkoztatva, mintegy 60 kg-ot tesz ki. Ez a gőzszükséglet a találmányunk szerinti eljárás esetében a levegő-befúvó vezetékben történő elgőzölögtetés és a hűtővíznek a fúvató reaktor belsejébe gőz formájába való bevezetése következtében teljes mértékben rendelkezésre áll, és így a „kigőzölés" Céljára járulékos gőzmennyiség bevezetése teljesen fölöslegessé válik. A levegőbefúvó vezetékben képződött forró gőz ezáltal átveszi a régebben „kigőzölésre" szánt járulékos gőz funkcióját is, miközben maga a kigőzölés rendkívül intenzív módon következik be, annál is inkább, mert pl. 40 tonna befogadóképességű fúvató reaktor esetében — a reakciótermékre vonatkoztatva — tonnánként mintegy 120 kg víz kerül be a levegő-befúvó vezetékbe. A különben szokásos „kigőzölésre" szolgáló járulékos gőzmennyiség megtakarításán kívül, valamint a "különösen hatásos hűtés mellett, a reakció-termék alacsony hőfokon elpárolgó olajos részének messzemenő lecsökkenése érhető él, ami egyben az aszfaltének kedvező koncentrációját is jelenti. A lobbanásponttal, valamint a hevítési súlyveszteséggel kapcsolatos vizsgálatok a találmányunk szerinti eljárással fúvatott anyagok esetében igen kitűnő eredményeket szolgáltattak. A levegő-befúvó vezetékben képződött, majd azután a reaktor belsején keresztülvezetett gőz segítségével a távozó levegő százalékos maradék oxigéntartalma lecsökkenthető. Ismeretes, hogy a távozó levegő nagyobb maradék oxigéntartalom esetén hajlamos a benne tartalmazott szénhidrogén-gőzök és párák utóreakciójára, amely a szellőztető rendszer kellemetlen elkokszosodásához, sőt tűzhöz vagy robbanáshoz is vezethet. Ezen veszély kiküszöbölése érdekében eddig a reakcióanyag fölött található szellőzőtérbe járulékos gőzt vezettek, úgynevezett „fedőgőzt" fúvattak be, amely ugyancsak járulékos üzemeltetési költségeket jelentett, ezenfelül pedig — különösen szakaszos jellegű üzem esetén — a kondenzvíz képződés miatt a fúvató reaktor tartalmának habzás formájában való kifutását eredményezhette. A találmány szerinti eljárásnál fölöslegessé válik a fedőgőz előállítása és a fúvató reaktorba való bejuttatása, ezen túlmenően pedig az a további előny is jelentkezik, hogy a reakcióterméken keresztül felszálló és a reakciótermék által tovább hevített gőz a szellőző térben rendkívül egyenletes módon eloszlik. Minthogy pedig e gőz a reakciótermék összfelületén keresztül halad, ezáltal a szellőzőtér valamennyi részében a maradék oxigéntartalom lecsökkentését eredményezi. A fúvató reaktorba vezetett és a levegőbefúvó vezetékben elgőzölögtetett víz ily módon nem csupán hűtésre szolgál, hanem ezen túlmenően a „kigőzölést" is elősegíti, továbbá fedőgőzként is szolgál, és így végső soron háromszoros vonatkozásban is ki van használva. A találmány szerinti eljárás megvalósítására szolgáló berendezést elsősorban az jellemzi, hogy a fúvató reaktor belsejében levő levegő-befúvó 10 ir-20 25 30 35 40 45 50 55 60 2
