158489. lajstromszámú szabadalom • Eljárás dinitrogéntetroxid előállítására

158489 5 6 gel kell számolni. Ezt a felesleget salétromsav formájában ki kell vonni az eljárásból, amely célszerű módon úgy történik, hogy a vízmérleg szabályozására megfelelő mennyiségű salétrom­savat vezetünk el, célszerűen egy olyan helyen, ahol a salétromsav az oxidációs reakció követ­keztében már egy kissé felhígult. Ennek az az előnye, hogy így a szokásos koncentrációjú sa­vat kapjuk, amely a legkülönbözőbb célokra íelihasznáHható. Az eljárás gyakorlati megvalósítását a mellé­kelt rajz alapján közelebbről megmagyarázzuk. Ezen a rajzon az ammónia elégetésére szolgáló (1) reaktor össze van kötve egy gőzkazánnal. Az említett reaktort elhagyó gázelegyet a (2) vízel­választóban elválasztjuk a víztől, amely a (3) csonkon cseppfolyós formában eltávolítható. A gázelegy a két zónára osztott (4, 5) oxidáló-osz­lopba kerül, az oszlop fejénél adjuk be az oxi­dációhoz szükséges megfelelő töménységű salét­romsavat, ellenáramban a felfelé haladó gázok­kal. Az oxidációs oszlop felső (5) része és alsó (4) része között levő (6) vezetéken át annyi közepes koncentrációjú salétromsavat vezetünk el, amennyi a felesleges víz eltávolításához szüksé­ges. A (4, 5) oszlop fejét elhagyó gázelegyet a (7) vezetéken át a maradék oxidációjához szükséges levegővel keverjük, a (8) kompresszorban sűrít­jük, és a maradék oxidálására szolgáló (9) kam­rán történő átvezetés, után a (10) hűtőiben le­hűtjük, úgy, hogy a (11) csővezetéknél cseppfo­lyós dinitrogéntetroxidot vezethetünk el. A (10) hűtőt elhagyó gázelegyet a (12) vezetéken ke­resztül hozzá vezetett levegővel keverjük, és be­vezetjük a (13) oszlop aljába. Ez előnyösen egy töltettel ellátott oszlop, és a salétromsav' betö­ményítésére szolgál. Az ebben az oszlopban fel­felé haladó dinitrogénpentoxid tartalmú gázok­kal szemben kb. a (13) oszlop felső felének alsó részénél a (14) vezetéken át híg salétromsavat vezetünk be a (4, 5) oxidációs oszlop aljáról. A (15) vezetéken kérésziül még egy kevés vizet adagolunk be a maradék nitrogéndioxid, illetve dinitrogénpentoxid kimosása céljából. Ennek az oszlopnak a fejéből a (17) vezetéken át lényegé­ben véve nitrogénből és oxigénből álló hulladék­gázt vezetünk el, mi mellett az oszlop aljáról a képződött töményebb salétromsavat a (16) veze­téken keresztül az oxidációs oszlopba visszave­zetjük. Példa Az (1) égetőkemencébe óránként 90 kmol am­móniából, 132 kmol oxigénből és 498 kmol nitro­génből álló elegyet adagolunk. Az említett ke­mencében az ammóniát főleg nitrogénoxiddá égetjük el, és katalizátorként platina-rádium hálókat használunk. Az (1) kemencéből eltávozó gázelegyet a (2) vízelválasztóban kb. 50 C° hő­mérsékletre lehűtjük, eközben óránként 75 kmol vizet folyadék formájában elvezetünk. A vízel­választóból távozó és kb. 50 C° hőmérsékletű gázelegy 10,2 'kmol oxigént, 498 kmol nitrogént, 72 kmol nitrogénoxidot és 18 kmol nitrogéndi­oxidot tartalmaz. Ezt a gázit a töltette! elátott (4) oxidálótorony aljába vezetjük, és a torony fejrészénél ellenáramban beadagolt 68%-os sa­létromsavval oxidáljuk. Ezen oxidálótorony fel­ső (5) részében a (6) vezetéken át óránként 118,3 kmol 60%-os salétromsavat veszünk el, ami óránként 82,8 kmol víz elvezetésének felel meg. A (4, 5) torony fejrészét elhagyó gázelegy össze­tétele: 10,2 kmol oxigén, 498 kmol nitrogén, 27 kmol nitrogénoxid és 153 kmol nitrogéndioxid. Ezt levegővel keverjük 10,2 kmol Oxigénnek és 38.5 kmol nitrogénnek megfelelő mennyiségben, és a (8) kompresszorral 7 ata nyomásra sűrítjük. Az elegyet utóoxidáció céljából a (9) kamrába vezetjük, ahol az kb. 30 másodpercig tartózko­dik, majd a gázelegyet hűtővízzel 21 C°-ra le­hűtjük, és a (10) hűtőből a (11) vezetéken át cseppfolyós dinitrogéntetroxidot vezetünk el 54.6 kmol/óra mennyiségben. A gázfázis-mara­dék nitrogéndioxid és nitrogénoxid tartalma 125,4 kmol, és oxigéntartalma 7 kmol óránként, ezt levegővel keverjük, úgy, hogy az oxigén mennyiségét 43 kmólra növeljük. Ezt a gázt a töltettel ellátott (13) torony aljába vezetjük, és'a' toronyba a (14) vezetéken át óránként 324 kmol 32%-os salétromsavat adagolunk. A neaikeióihő­mérséklet 15—25 C°. 39,5 kmol/óra vizet alkal­mazva gyakorlatilag nitrogénoxidoktól mentes hulladékgáz mellett óránként 425,5 kmol 68%-os salétromsavat kapunk, melyet az oxidációs (4, 5) toronyba visszavezetünk. Ugyanezt a kitermelést érhetjük el cseppfo­lyós dinitrogéntetroxidra és '68%-os salétrom­savra nézve, ha a következő táblázat szerinti p nyomáshoz a megfelelő t C° hőmérsékletet vá-­lasztjuk: P t ata C 4 8 5 13 6 17 7 21 8 24 9 27 10 30 Lehetségesek azonban más nyomás- és hőmér­sékletkombinációk is, pl. alacsonyabb hőmérsék­letet választunk olyan p nyomás esetén, mint a táblázatban megadottak szerint lehetséges, amennyiben a dinitrogéntetroxid kihozatali nö­velni kívánjuk. Ilyen esetben bizonyos körülmé­nyek között szükséges, hogy a 68%-os salétrom­savban mutatkozó esetleges hiányt friss tömény salétromsavval pótoljuk. 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom