157526. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet feszített csavarok előfeszítettségi állapotának jelzésére

3 157526 4 rül, ahol az átfogás mértékét a szükséges sta­bilitás határozza meg. Minél vékonyabb a hü­vely, annál inkább kell a hüvelynek a teljesen zárt hüvelyalakot megközelítenie, s megfordít­va, vastagabb hüvely kisebb átfogási szögű hüvelyszakasz alkalmazását teszi lehetővé. A legnagyobb hüvely-átmérőt a feszített csavar menetemelkedésének külső átmérője, vagy a csavarkötésben a feszített csavar behelyezésére rendelkezésre álló furat átmérője szabja meg. A hüvely hossza általában megegyezik a csa­varszár menetnélküli szakaszával. Ennek a megfontolásnak az képezi az alapját, hogy a jelzési pontosság növekvő hüvelyhosszúság mellett növekszik. Szabványosítási okokból azonban az is célszerű lehet, hogy a csavar­szár különböző hosszúságú nyúlási szakaszai­esetén is egységes hüvelyhosszúságot válasz­tunk, ahol a hüvely hossza a legrövidebb nyú­lási szakaszú csavar szárhosszával egyezik meg. A jelzőpálca szabad vége lazított csavar ese­tén olyan mértékben nyúlhat túl a csavarfej felületén, hogy a csavarszár kívánt előfeszité­sét ä csavarszárban azzal jelezzük, hogy a jel­zőpálca szabad vége szintben van a csavarfej síkjával. Egy előnyös kiviteli változatot mégis jellemez, hogy a jelzőpálca szabad vége lazított feszített csavar esetén a csavarfej felületének síkjában fekszik és előírás szerint meghúzott csavarkötés esetén a csavarfej felülete mögé húzódik vissza. A jelzőpálca szabad végének a csavarfej felülete mögé való visszahúzódása mutatja a csavarszárban, ill. a csavarkötésben fennálló előfeszítettség mértékét. A „csavarfej felülete" kifejezésen vagy magát a csavarfej -felületet, vagy a csavarfejhez adott esetben rá­hegesztett gyűrű megfelelő felülétét értjük. El­képzelhető az is, hogy alapfelületként a csa­varkötés valamely más alkalmas felületét vá­lasztjuk. A találmány további jellegzetessége abban van-, hogy a hüvelynek a jelzőpálcához tartozó vége olyan keskeny nyelvben végződik, amely a jelzőpálcával Qssze van erősítve. Lehetséges azonban az is, hogy magát a hüvelynek az anyagát alakítjuk ki megfelelően és úgy ké­pezzük ki a jelzőpálcát. A találmány szerinti szerkezet példaképpeni kiviteli alakját a rajz kapcsán ismertetjük, ahol az 1. ábra hossznézet, a 2. ábra felülnézet. A feszített csavar 1 hatlapfejjel, 2 ráhegesz­tett gyűrűvel, a 3 nyúlási szakasszal és a 4 menetes szakasszal van ellátva. A 3 nyúlási szakaszt az a keskeny 5 lemezhüvely veszi kö­rül, amelynek alsó vége a 6 hegesztési váratta! van a csavarszárhoz erősítve. Az 5 hüvely felső vége a keskeny 7 nyelvben végződik, s ez az 1 csavarfej ráhegesztett 2 gyűrűjének 8 hossz­furiatába nyúllik. A 7 nyelv a 9 jelzőpálcával össze van erősítve. A 8 hosszfurat a csavarfej külső kerületén van kiiképezve, éspedig a csa­varfej egyik éléhez képest szimmetrikus elren­dezésben. Az 5 hüvely a csavarszárat a hen­geres, nem gyengített részeken kis sugárirányú játékkal veszi körül, amely olyan kicsi, ami­lyen csak lehet, ennek ellenére lehetővé teszi az elmozdulást a hüvely és a csavar között. A hüvely előállítása célszerűen úgy történik, hogy azt nyitott hosszvarrattal helyezzük a csavarszár köré. Vigyázni kell arra, hogy az egyetlen alak- és erőkapcsolat a hüvely és a csavarszár között a hüvely alsó végén legyen. A kapcsolat a 6 hegesztési varrat helyett a hü­velynek valamely horonyba való besajtolásá­val is létesíthető. Ha a csavar lazított állapotban van, úgy a 9 jelzőpálca szabad vége és a csavarfej felső oldala egy síkban fekszenek. Ha a csavarkötést meghúzzuk és a csavarszárban előfeszítettséget hozunk létre, úgy a 9 jelzőpálca szabad vége meghatározott mértékben visszalép a csavar­fej felső lapja mögé. Előzetes számítások vagy gyakorlati tapasztalatok alapján a csavarfej felső része és a 9 jelzőpálca felső vége közötti távolság a csavarszárban fellépő előfeszítettség mértéke. A távolság lemérése (alapján megálla­pítható, hogy a csavarkötés előírás szerint van-e meghúzva. Különösen hosszú csavarok esetén, vagy kü­lönböző hosszúságú 3 nyúlási szakasszal ellá­tott csavarok gyártásának racionalizálására több csavartípushoz előnyös lehet egységes hosszúságú 5 hüvely választása, aholis a hü­vely hosszát a legkisebb nyúlási szakasszal ren­delkező csavar hossza szabja meg. Stabilitási okokból és egyúttal pontossági okokból különösen vékony lemezekből készült 5 hüvely esetén lehet a hüvelyt mint önmagá­ban zárt hüvelyt készíteni, amely a csavarszá­rat annak teljes kerületén körülveszi. Ha ki­sebb pontosság megengedett, vagy a hüvely nagyobb falvastagsággal készíthető, a hüvely helyett egyik oldalán nyitott hüvélyszakasz is alkalmazható, amikor is a hüvelyszakasz szé­lessége, ill. hossza kerületmentén a hüvely kívánt pontosságához és szükséges stabilitásá­hoz igazodik. Szélső esetben a hüvelyszakasz szélessége a felső 7 nyelv szélességéig vagy ki­sebbre csökkenthető. A 8 hosszfuratot eddig a csavar tengelyéve] párhuzamosan képzeltük és írtuk le. Elképzel­hető azonban az a kiviteli mód is, hogy e fu­ratot a csavartengelyhez képest valamely kis alfa-szöggel fúrjuk annak érdekében, hogy a csavar meghúzásakor a csavar szár elcsavaro­dása következtében a jelzőpálca a hosszfurat­ban ne hajoljon el. Pontos koaxiális furat ese­tén ez azáltal lenne elkerülhető, hogy a jelző­pálcámak a hosszfuratban kellő játéka van, ez azonban helykihasználási okokból nem lehet­séges. , A leírt megoldás esetén a hosszfurat a ráhe­gesztett 2 gyűrű felett egyik oldalán nyitott. 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 n

Next

/
Oldalképek
Tartalom