157071. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kemény és lágyított, halogéntartalmú polimerek szemcsézésére oldószerek segítségével

7 157071 8 összes adalékanyagokat, így lágyítókat, stabili­zátorokat, antisztatikumokat, lángmentesítősze­reket, festékanyagokat stb. A találmány szerinti eljárás foganosításakor az emulzióban levő gyantát először szobahő­mérsékleten feleannyi-négyszerannyi, előnyösen ugyanannyi-kétszerannyi vízzel felhígítjuk, majd a sóoldattal összekeverjük. Ekkor pelyhek képződnek. A pehelyképződést elősegíthetjük úgy, hogy a keveréket kb. 40 C°-ra felmelegít­jük. Ezután beadagoljuk az oldószert, rendsze­rint szintén szobahőmérsékleten, már rövid to­vábbkeverés után, 1—5 perc múlva szemcsék képződnek. Ezt követően eltávolítjuk az oldó­szert, például gőz segítségével. Kedvező a ke­verést kb. 50 C°-nál abbahagyni. A szuszpenziós polivinilklorid szemcsézésekor a szuszpenzióban levő gyantát emulziós polivi­nilkloridhoz hasonlóan először szobahőmérsék­leten vízzel felhígítjuk, majd általában szintén szobahőmérsékleten keverés közben hozzáadjuk az oldószert. Ezután az egész elegy emulziósze­rűvé válik. Az elegyet gyantára vonatkoztatva, 0,1—0,5 % zsírsav, előnyösen 0,2 % sztearinsav beadagolásával tehetjük homogénné. Ezt köve­tően keverés közben enyhén felmelegítjük, cél­szerűen 40—60 C°-ra, már 1—5 percnyi keverés után szemcsék képződnek. Ekkor az oldószert például gőzzel eltávolítjuk, esetenként a poli­vinilklorid minőségétől és az oldószertől füg­gően előnyös lehet, ha a terméket nem kever­jük. A találmány szerinti eljárás egy másik elő­nyös foganatosítási módja szerint a víz/oldó­szer, illetve a víz/oldószer/lágyítószer-elegyet hidegen alkalmazzuk, a kisebbik részt, előnyö­sen a gyantaszuszpenzió illetve emulzió 40 %-át, szobahőmérsékleten bekeverjük, és az elegyet kb. 65 C°-ra felmelegítjük. Az elegy sűrűvé, duzzadttá és többnyire átlátszóvá válik, ezután bekeverjük a maradék szuszpenziót, illetve emulziót, ekkor rendszerint azonnal szemcsék képződnek. Ily módon különösen egyenletes szemcsés termék állítható elő. Polivinilklorid emulzióból való szemcsézéskor ebben az esetben is előnyös a sóoldatot a víz/ol­dószer, illetve a víz/oldószer/lágyítóelegyhez hoz­záadagolni, mielőtt a gyantaemulziót bekeverik. 1. példa: 300 kg 30%-os, tetszés szerinti K-értékű poli­vinilklorid szuszpenziót egymás után 120 kg to­luollal és 30 kg etilacetáttal keverünk össze szo­bahőmérsékleten. Az elegy emulziószerűvé válik. 50 C°~ra felmelegítjük és 5 percen át tovább ke­verjük, amíg 1—2 mm átmérőjű szemcsés csa­padék képződik. Ekkor abbahagyjuk a keverést, és az oldószert gőz segítségével eltávolítjuk. Így 1,5 mm átlagos részecskeátmérőjű szem­cséket kapunk. i2. példa: 100 kg kb. 40%-os polivinilklorid emulziót szobahőmérsékleten 150 1 vízzel felhígítunk, 5 majd vizes oldatban levő 0,5 kg ólomacetát­tal keverjük össze. Szinte spontán sűrű, pép­szerű csapadék képződik. 50 kg_petrolétert ada­golunk hozzá és szobahőmérsékleten 2—3 per­pen át tovább keverjük, amíg szemcsék képződ­nek. Az oldószert gőzzel eltávolítjuk az elegy­ből, majd az 50 C°-ot elérve abbahagyjuk a ke­verést. Az így előállított szemcsés termék átlagos részecskeátmérője 1,5 mm. 3. példa: 200 kg víz, 120 kg toluol és 30 kg etilacetát elegyéhez keverés közben szobahőmérsékleten 60 kg kb. 30%-os polivinilklorid szuszpenziót adagolunk. Azután 65 C°-ra melegítjük, mialatt a pép sűrű, duzzadt és átlátszó lesz. Állandó keverés közben további 90 kg kb. 30 %-os polivinilklorid szuszpenziót adagolunk hozzá, szemcsés csapadék képződik. Az oldósze­reket keverés mellett gőzzel eltávolítjuk, a csa­padékot leszűrjük és megszárítjuk. A szemcsés termék igen egyenletes, szemcse­átmérője kb. 1 mm. Szabadalmi igénypontok: 1. A 156 671 lajstromszámú törzsszabadalom szerinti eljárás tökéletesítése halogéntartalmú polimerek szemcsézésérer azzal jellemezve, hogy a polimerizált, emulzióban vagy szuszpenzióban levő gyantákat vízzel felhígítjuk, keverés köz­ben oldószert és/vagy lágyítót adunk az elegy­hez, majd az elegy keverését szobahőmérsékle­ten vagy enyhén, kb. 40 C°-ra melegítve szem­csés csapadék képződéséig folytatjuk. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganato­sítási módja emulziós polivinilklorid szemcsé­zésére, azzal jellemezve, hogy az emulzióban levő polimer gyantához a gyantára vonatkoz­tatva 0,1—2%, előnyösen 0,25—1,25% szilárd sóra számított alkáliföld-, alumínium- vagy ne­hézfémsót adagolunk vizes oldat formájában, keverjük, majd csapadék-képződés után hozzá­adjuk az oldószert és/vagy lágyítót. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljárás fo­ganatosítási módja emulziós polivinilklorid szemcsézésére, azzal jellemezve, hogy polivinil­kloriddal duzzadó, ill. kocsonyásodó oldószere­ket, így pl. széntetrakloridot vagy benzolt al­kalmazunk. 4. Az 1—3. igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja emulziós polivinil­klorid szemcsézésére, azzal jellemezve, hogy polivinilkloriddal nem duzzadó, ill. nem kocso­nyásodó oldószereket, így pl. petrolétert vagy n-butanolt alkalmazunk. 15 20 25 3G 25 40 45 50 55 60 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom