156709. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés kötött, fűzött vagy ragasztott könyvek (füzetek) egyes lapjainak nyomtatására
156709 13 16 máson elhelyezett lapkötegek .nyomtatására, melynél az egyes lapokat egymást követően a nyomtatási síkra merőleges, nyomó- vagy bélyegzőkészülék és/vagy a. lapkötegek ide-oda irányuló a nyomtatási síkra merőleges relatív mozgás egyik véghelyzetében nyomtatjuk, majd a lapokat a nyomtatási síkra ferde helyzetbe forgatjuk el, azzal jellemezve, hogy a nyomóvagy bélyegzőkészülékkel és/vagy a lapkötegekkel egymáshoz' viszonyított és a nyomtatási síkkal párhuzamos további ide-oda irányuló mozgást végzünk és a párhuzamos relatív mozgás egyik végihelyzetében, mely a függőleges irányú relatív mozgás véghelyzetének felel meg, végezzük el a nyomtatást, míg a párhuzamos .relatív mozgás másik véghelyzetének szakaszában az egyes lapokat a nyomtatás után szívóhatás alkalmazásával felemeljük és a nyomtatási síkhoz viszonyított ferde helyzetbe elforgatjuk és ebben a helyzetben rögzítjük. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a függőleges irányú relatív mozgás végrehajtásához a nyomó- ill. bélyegzőkészüléket, vagy a lapköteget, vagy pedig mindkettőt, a nyomtatási síkra merőlegesen eltoljuk. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a párhuzamos relatív mozgás elvégzéséhez a nyomó-, ill., bélyegzőkészüléket, vagy a lapköteget, vagy pedig mindkettőt a nyomtatási síkkal párhuzamosan eltoljuk. 4. A megelőző igénypontok bármelyike, vagy együttesen több megelőző igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy a függőleges irányú relatív mozgást kizárólag a nyomó- vagy bélyegzőkészülékkel végezzük, a párhuzamos irányú relatív mozgást pedig csak lapkötegekkel hajtjuk végre. 5. A megelőző igénypontok bármelyike, vagy együttesen több megelőző igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a nyomtatási -síkot, valamint a még nyomtatással el nem látott lapokat vízszintes síkban helyezzük el. 6. A megelőző igénypontok bármelyike, vagy együttesen több megelőző igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a nyomó- vagy bélyegzőkészülék vízszintes irányú mozgatásával az egyes lapoknak a nyomtatás után 45°-os szögben való elfordítását végezzük. 7. A megelőző igénypontok bármelyike, vagy együttesen több megelőző igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy az egyes lapokat a nyomtatás, felemelés és elfordítás után függőleges helyzetben rögzítjük. 8. A megelőző igénypontok bármelyike, vagy együttesen több megelőző igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a lapköteget a nyomó- és bélyegzőkészülékkel szemben levő oldalon rögzítetten befeszítjük. 9. Az 1—8. igénypontok, bármelyike, vagy együttesen több igénypont szerinti eljárás meg-5 valósítására alkalmas berendezés azzal jellemezve, hogy a nyomó- ill. bélyegzőkészülék (2) és/vagy a lapkötegek (csekkfüzet) (4) szán (3) vagy más eltolószerkezet segítségével az ideoda irányuló relatív mozgás végrehajtására alio kaknasan a nyomtatási síkra merőlegesen, illetve azzal párhuzamosan eltolhatóan vannak elhelyezve, a két relatív mozgsának, melynek során a párhuzamos relatív mozgás egyik véghelyzete . a függőleges irányú relatív mozgás 13 egyik véghelyzetének felel meg, szabályozására alkalmas vezérlő készüléke, a párhuzamos relatív mozgás másik véghelyzetében a nyomtatás után a lapok felemelését végző szívókészüléke (11) és végül a lapokat a felemelés 20 után a nyomtatási síkra ferde irányban rögzítő tartókészüléke (12) van. 10. A 9. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja azzal jellemezve, hogy a függőleges irányú relatív mozgás elvégzésére, alkalmasán 25 a nyomó- ill. bélyegzőkészülék, (2) vagy a lapköteg (csekkfüzet) (4) vagy pedig mindkettő a nyomtatási síkra merőleges irányban eltolhatóan van elhelyezve. 11. A 9. vagy 10. igénypont szerinti beren-S0 dezés kiviteli alakja azzal jellemezve, hogy a párhuzamos irányú relatív mozgás elvégzésére alkalmasan a nyomó- ill. bélyegzőkészülék (2) vagy a csekkfüzetek (4) vagy pedig mindkettő a nyomtatási síkkal párhuzamosan eltolhatóan 35 vannak elhelyezve. 12. A 9—11. igénypontok bármelyike, vagy ezek közül együttesen több igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja azzal jellemezve. 40 hogy a függőleges irányú relatív mozgás elvégzésére kizárólag a nyomó- vagy bélyegzőkészülék (2) van a .nyomtatási síkra merőleges irányban eltolhatóan elhelyezve, a párhuzamos irányú relatív mozgás elvégzésére pedig csak a 45 csekkfüzetek (4) vannak a nyomtatási síkkal párhuzamos irányban eltolhatóan felszerelve. 13. A 9—11. igénypontok bármelyike, vagy együttesen ezek közül több igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja azzal jellemezve, 50 hogy a függőleges és vízszintes irányú relatív mozgás elvégzésére csak a nyomó- ill. bélyegzőkészülék van a nyomtatási síkkal párhuzamos, illetve arra merőleges irányban eltolhatóan félszerelve. 55 14. A 9--13. igénypontok bármelyike, vagy együttesen ezek közül több igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja azzal jellemezve, hogy a párhuzamos irányú relatív mozgás végzésére alkalmas, a vízszintes síkban eltolha-60 tóan felszerelt, a csekkfüzeteket (4) tartó szánja (3) van. 15. A 9—14. igénypontok bármelyike, vagy ezek közül együttesen több igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja azzal jellemezve, 65 hogy a nyomó- ill. bélyegzőkészüléknek (2) há-8