156142. lajstromszámú szabadalom • Öndiszpergáló viaszoldat
156142 6 A kezelt faminták víztásziítóképességének vizsgálati módszere hasonló az American Federal Specification TT—W—372-ben leírttal, amelyet itt összeíogialóain ismertetünk. Ez a Federal Specification az olajközegű tartósítószerekkel, általában pentaklórfenollal vagy réznaftenáttal nyomás nélkül kezelt faanyagok kiértékelésére vonatkozik. Az öndiszpergáló viaszoldatot tartalmazó vizes közegű tartósítószereklkel kezelt fa kiértékelésére általunk ajánlott eljárás ezen a módszeren alapszik, és a következőképpen adható meg: A mintákat egyenes erezetirányú erdei fenyő (Pinus sylvestris) szijácsíból vágjuk ki, 1 1/8" x xl 5/8" (2,85 x 4,il5 cm) keresztmetszetű darabból átlósan 1/4" {0,635 cm-es)' metszetet vágva ki úgy, hogy az évgyűrűk az 1 5/8"-os (4,16 cm-es) mérettel párhuzamosak legyenek. Öt pár mintát vágunk ki úgy, hogy minden pár ugyanazon mintadarab egymás melletti metszete legyen. A mintadarabokat kondicionáljuk 12% egyensúlyi nedvességtartalomig. Minden pár egyik mintaidarabját főzőpohárba helyezzük, az öt mintadarabot lemérjük és 26" Hg (660 Hg mm) vákuum alá helyezzük vákuum-exszikkátorban. Utána a kezelő oldatot csövön keresztül a főzőpohárba folyatjuk, majd ezt követően a vákuumot megszüntetjük, és a mintákat 30 percen át áztatjuk. Ezután a folyadékfelesleget leöntjük, a kezelt mintákat szabad levegőáramlási biztosító állványokra helyezzük és ott tartjuk, míg nedvességtartalmuk be nem áll. Ezután minden mintadarabot 2i5 C°-on 30 percre víz alá merítünk, és tangenciális irányú duzzadásukat megfelelően módosított mikrométerrel 0,0011 hüvelyk (0,0OSi5 cm) pontossággal megmérjük. A kezelt mintadarab víztaszítóképességét az alábbi képlettel számítjuk: víztaszítóképesség = x 100%, a , ahol a = a kezeletlen mintadarab duzzadása, b = a kezelt mintadarab duzzadása. Mint már említettük, a találmány egyik fontos tényezőjie a megfelelő diszpergálószer megválasztása. Általában véve a kationos és anionos felületaktív anyagok az 5,0-nál alacsonyabb pH-jú oldatokban nem stabilisak. Másrészt, bár a látszólag semleges nem-ionos felületaktív anyagokat az alacsony pH-érték különösebben nem befolyásolja, számos1 oknál fogva többnyire mégsem stabilisak, vagy 3,0-nál alacsonyabb pH-érték esetén oxidálódhatnak. Azt tapasztaltuk,, hogy a fentebb definiált felületaktív anyagok 1,8 és 3,0 közötti pH-értókű oldatokban nemcsak hogy stabilisak, de ezen túlmenően a hatértékű brómot tartalmazó és 20 C° körüli hőmérsékleten tartott ilyen oldatokban nem is oxidálódnak. A nem-ionos felületaktív anyagok széles körét vizsgáltuk, de csak a 7— lil HLB-értékű, hosszú szénláncú (pl. 10—18 szénatomszámú) zsíralkohol-etilénoxiid és a hosszú szénláncú (pl. 7—11 szénatomszámú) alkilfenol-etilénoxid kondenzátum-típusokat találtuk olyanoknak, amelyek a viaszoldatokat öndiszpergálóvá tevő hatással rendelkeznek. Az alkalmas zsíralkohol-etilónoxid kondenzátumok közé tartoznak a oetil- és laurilalkohol kondenzátumok. Az alkiifenol kondenzátumok kö-5 zül előnyösen alkalmazhatók az oktil- vagy nonilfenol kondenzátumok. Mind a zsíralkohol-, mind pedig az alkilfeinol^etilénoxid kondenzátumok esetén célszerű, ha azok tíznél nem több etilénoxid egységet tartalmaznak. Meg kell em-10 líteni, hogy nem-ionos nedvesítő anyagok keverékei is használhatók, s hogy ebben az esetben a keverék HLB-értékének 7 és 11 közé kell esnie. A felületaktív anyagok vagy azok kombinációja esetén a kívánatos HLB-érték kb. 15 9,0. A felületaktív anyag koncentrációját célszerű az oldatban legalább 4 súly%-ra^ előnyösen mintegy 5%-ra beállítani, de a preparálás költségeinek csökkentése érdekében előnyös, ha 20 a koncentráció nem haladja meg a 6 súly%-ot, bár nagyobb koncentrációk pl. 8%-ig is ugyanilyen hatásosak. Mint már előbb említettük, a viaszoldatok készítésére mind alifás, mind aromás oldósze-25 rek használhatók; ilyen oldószerek a kereskedelmi forgalomban kaphatók, pl. Esso Distillate, Mobil Distillate és B. P. Extract KEX védjegyzett nevekkel. Előnyös, ha az oldószer forráspontja 160— 30 2;70 C° közé esik, mert éz megkönnyíti a kezelés utáni elgőzölögtetést, valamint ha lobbanáspontja 43 C° fölött van, mert ez csökkenti a tűzveszélyességet. A találmány oltalmi köre kiterjed a fakeze-35 lésre használt olyan emulziókra is, amelyek valamilyen vizes közegű fataírtósítószerrel együttesen a találmány szerint emulgeált viasz-oldatot tartalmaznak. Az ilyen emulziókban a viasz-oldat koncent-40 rációja célszerűen viszonylag alacsony, mert úgy találtuk, hogy a faanyagok nyomás alatti impregnálásiánál ez előnyös. Ennek megfelelően a koncentráció célszerűen 0,5 és 10 súly_% között, előnyösen 2,0 súly%, körül van. 45 A fatartösítószer alapja célszerűién hatértékű króm, és pl. krómsavat vagy bikromátot (pl. nátrium- vagy kálium4bikiro'mátot), emellett esetleg nehézfémvegyületet (pl. réz- vagy cink-50 vegyületet, mint -szulfátot), valamint bórsavat vagy arzénsavat tartalmazhat. Általában a vizes közegű fatartósító oldat készítésére használt fatartósító kompozíció 12—20 súly% határértékű krómot, 8—12 súly% nehézfémet (pl. re-55 zet és/vagy cinket), és esetleg 6,0—23,0 súly% ötértékű arzént és/vagy 2,0'—10 súly% bórt tartalmaz megfelelő sók, oxidok stb. alakjában. Az ilyenféle összetételű fatartósító keverékek oldatának pH-értéke 1,8 és 3,0 közé esik. Ebbe 60 a kompozíció-típusba tartoznak pl. a Tanalith C, Tanalith CA, Boliden K 3,3 és a Celcure A. A találmány alkalmazható azonban a króm-fluór-arzenát-típusú (pl. a nátriurnnbikromát, nátrium-arzenát és nátrium-fluorid alapú, amies lyen a Basilit UAS) és a réz-króm-borát-típusú 3
