155643. lajstromszámú szabadalom • Eljárás hipoallergén penicillin-származékok előállítására

7 és egy Sephadex G25 molekuláris szűrőanyaggal töltött, 11,3 cm átmérőjű, 152 cm magas oszlopon vezettük keresztül az oldatot 4 liter/óra sebességgel. Az oszlopot ezután ugyanilyen áramlási sebességű vízzel eluáltuk. Az eluátum első, 6 literes frakciója lényegileg vizet tartalmazott csupán. A második 6 literes frakció lényegileg az antigén-anyagot tartalmazta, igen kevés penicillin kíséretében, míg a következő 2,5 literes frakció nagyobb mennyiségű penicillint tartalmazott. A penicillin főtömege a végső 3 literes frakcióban volt; itt már antigén-anyag nem volt jelen. A benzilpenicillin-sót a literenkint legalább 15 g benzilpenicillint tartalmazó frakciókból nyertük ki olymódon, hogy az oldatot 5—10 C° hőmérsékletre hűtöttük, 480 ml metilizobutilketont, majd a pH-érték 2,2-re állításához szükséges mennyiségű 2 n sósavat adtunk hozzá. A penicillin a szerves fázisba ment; ehhez azután a számított mennyiségű nátriumkarbonát vizes oldatát adtuk és így a benzilpenicillin-nátriumsót a vizes fázisból aceton hozzáadása és beoltás útján kicsaptuk. Az elegyet 20—25 C° hőmérsékleten 2 óra hosszat állni hagytuk, majd leszűrtük a levált penicillinsót, acetonnal mostuk és 40 C° hőmérsékleten megszárítottuk. 84 g penicillinsót kaptunk ilyen módon. Ugyanezt az eljárást alkalmaztuk a kereskedelmi minőségű benzilpenicillin-káliumsóra is, olymódon, hogy 50%-os vizes oldatot készítettünk belőle és egy 11,3 cm átmérőjű, 152 cm magas oszlopon vezettük keresztül az oldatot. Az antigén-anyag és a benzilpenicillin eluálása után mértük az oldat optikai sűrűségét 254 és 280 millimikronnál és hidroxilaminnal meghatároztuk a penicillintartalmat. Az eluátum főként csupán vizet tartalmazó első 4,5 literes frakcióját kiöntöttük, az antigén-anyagot a következő frakcióban kaptuk, egészen addig a pontig, ahol a penicillin-koncentráció már elérte a legalább 0,25 mg/ml értéket. Az antigén-anyagot azután tovább tisztítottuk egy Sephadex G25 molekuláris szűrővel töltött oszlopon való átvezetés útján. A kapott nagymolekulasúlyú anyagnak az allergiás reakció kiváltására való képességét penicillin-szenzitív embertől vett szérummal passzívan szenzitizált páviánon határoztuk meg Prausnitz—Kustner reakcióval, az alábbi módon: Az allergiás embertől vett szérum 0,05 ml-nyi mennyiségét intradermális injekció útján beadtuk a páviánnak és 48 óra hosszat rögzítődni hagytuk. Ezután 5 mg nagymolekulasúlyú anyagot adtunk be a páviánnak, Pontamine Sky Blue színezékkel együtt. Néhány percen belül határozott reakció jelentkezett. A normál-szérummal végzett ellenőrző vizsgálat helyén nem mutatkozott reakció, valamint maga a benzilpenicillin sem váltott ki ilyen reakciót. További kísérletek azt mutatták, hogy a reakció bekövetkezése gátolható penicilloil-£-aminokapronsav beadásával. Közvetlenebb vizsgálatot is végeztünk két penicillin-szenzitív ember bőrén, 0,01 mg és 0,05 mg adagokkal, az elkülönített nagymolekulasúlyú 8 anyaggal. Pozitív erythema-reakció jelent meg, amely 1 órát meghaladó ideig tartott. Ha ugyanezeket az egyéneket oly benzilpenicillin 100 meg mennyiségével kezeltük, amelyből a nagymole-5 kulasúlyú anyagokat előzetesen eltávolítottuk, akkor csupán átmeneti reakció mutatkozott. A kezelt penicillint és a kinyert nagymolekulasúlyú anyagot összehasonlítottuk az eredeti benzilpenicillinnel olymódon, hogy két, a penicillin 10 minden alakjával szemben nagymértékben szenzitizáltnak ismert egyént és két szenzitívnek nem mutatkozó, a penicillint minden reakció nélkül tűrő egyént (ellenőrző kísérletként) alkalmaztunk az anyagok kipróbálására. Az említett anyago-15 kat az alábbi adagolásban alkalmaztuk: eredeti benzilpenicillin 2 meg kezelt benzilpenicillin 10 meg nagymolekulasúlyú anyag 0,01 meg 20 A kezelt penicillinnel és a nagymolekulájú anyaggal egyidejűleg folytattuk le a kísérletet, olymódon, hogy a kísérleti személy mindegyik karjába adtunk egy-egy injekciót. A két szenzitív egyén egyformán reagált az 25 injekciókra; a kezelt penicillin csupán gyenge helyi reakciót váltott ki az injekció helyén, amely 30 perc alatt elhalványult, míg a nagymolekulasúlyú anyag mindkét esetben 15 percen belül fellépő és néhány óra hosszat fennmaradó 30 reakciót idézett elő. Az egyik kísérleti személyen a reakció csak a következő napon érte el a maximumot, helyi vörösödés és duzzanat alakjában, míg a másik kísérleti személyen a reakció már az injekció beadása után 3—6 órán belül elérte 35 a maximumot. Meg kell jegyezni, hogy a szenzitív személyeken a nagymolekulasúlyú anyag injekció útján történő beadása után fellépő közvetlen reakciót 40 a nagymolekulasúlyú anyag oly adagja váltotta ki, amely a kezelt penicillin mennyiségének csupán 1/1000 része volt (súlyban számítva), a kezelt penicillin pedig csupán csekély reakciót váltott ki. 45 Néhány nap múlva, amikor a korábbi jnjekciók által kiváltott reakció minden jele már megszűnt, a szenzitív kísérleti személyek egyikének kezeletlen penicillint adtunk be injekció útján; ez kb. 2—3 óra hosszat megmaradó reakciót 50 váltott ki. A másik szenzitív kísérleti személyt a vizsgálattal járó veszélyre való tekintettel nem tettük ki ennek a vizsgálatnak. A két ellenőrző kísérleti személyen az injekciók egyike sem váltott ki semmiféle reakciót. 55 4. példa 2 g 2-furilmetilpenicillint az LKB ReCyChrom készülékben egy Sephadex G25 molekuláris szűrőanyaggal töltött 100 cm magas oszlopra vit-60 tünk. A frakciókat felfogtuk. A közös eluátum ibolyántúli abszorpciós vizsgálata a nagymolekulasúlyú anyag számottevő mennyiségének jelenlétét mutatta (ilyen minőségű Sephadex esetében az átmenő nagymolekulasúlyú anyag molekula-65 súlya 4000 felett van). 4