154497. lajstromszámú szabadalom • Emfizémiás betegek légzési panaszaira csillapítóan ható készülék

3 154497 4 A kétfajta ellenállás kombinálásával elérhető, hogy a tüdőkben a légcsövek szűkítésével beálló hatás ellenében hatnak és hogy a funkcionális maradék kapacitás növekedése elkerülhető. Ez utóbbi hatás azáltal érhető el, hogy a kilégzés utolsó része, amelynél a gázáramlás csökkenni kezd és a statikus ellenállásszelep zár, a dinamikus ellenálláson keresztül következik be, amely csökkenő áramlás esetén csökken (meg kell jegyeznünk, hogy a dinamikus ellenállás önmagában nem lenne elég, mivel nagysága a gázáramlás nagyságának változásával nem eléggé változik, úgyhogy pl- a lélegzéshez nyugalmi helyzetben hozzáillesztett dinamikus ellenállás megnövelt légzési működés esetén a beteget károsan nagy légzési ellenállással terhelné). A szerkezetet nagy átáramló kapacitású, könynyen mozgatható belégzőszeleppel láthatjuk el. A találmányt részletesebben a rajz alapján ismertetjük, amely a találmány szerinti szerkezet példakénti kiviteli alakját tünteti fel. Az 1. ábra a tüdőt és az ellenállásszerkezetét ábrázolja metszetben. A 2. ábra a találmány szerinti szerkezet hosszmetszete. A 3. ábra kissé módosított és kibővített szerkezet nézete-Az említett zárómechanizmus működésmódját az 1. ábrán világítjuk meg. a hólyagot jelöl, amely a levegőt tartalmazó tüdőrészeknek felel meg, b légcső, amelynek az a hólyagba torkolló végén a beteges elváltozásnak megfelelő c elszűkülés található és amelynek szabad d vége a hólyag falán át kifelé vezet. A b légcső rugalmas anyagból áll, amelynek tulajdonsága a tüdő légjáratainak tulajdonságaival egyezik. Az a hólyag kiürítéséhez (kilégzés) a hólyag falán keresztül a benne levő gázra nyomást fejtünk ki (a kilégzőizmok hatásának vagy a hólyag rugalmas erejének megfelelően)- Emellett megtörténhet, hogy a kifejtett nyomás a b csöveket benyomja, mint ahogyan ezt az e szaggatott vonallal feltüntetjük, ami a kiürítést megnehezíti vagy lehetetlenné teszi. Az 1. ábrán e pontban fellépő záróhatás csökkenthető, ha a b csövek d végén megfelelően kialakított f ellenállást helyezünk el- Ezzel elérhető, hogy a gázáramlással f pontban szembeállított ellenállás —:

amennyiben elég nagy a betegség által c pontban létrehozott ellenálláshoz képest — ab csövek további szűkítését megakadályozza. Egy olyan eljárás, amely feltételezi, hogy a beteg maga aktívan elő tudja idézni a leírt hatást, megkívánja, hogy a beteg a szükséges légzéstechnikát megtanulja és gyakorolja. Ezt azonban nem tudja a szükséges pontossággal kifejteni, amikor léghiánybán szenved. Még további elsorolandó okokból az 1. ábrán £ pontban levő ellenállásnak konstans jellegűnek, azaz statikus ellenállásnak kell lennie. Ilyen jellegű ellenállással azonban egy tekintetben előnytelen hatás is jár. A légzőszerveket rugalmas zsákkal hasonlíthatjuk össze, amely belégzéskor a falára ható, kifelé irányított erők (kilélegző izomzat) következtében ki tud bővülni. Ha a kilégzéskor semmiféle izomzatot nem aktivizálunk, akkor a kilégzés azáltal következik be, hogy a belégző izomzat működése megszűnik és a zsák, rugalmassága következtében, összehúzódik. Ha az áramlástól független ((statikus) ellenállás a kilégzés ellenében hat, a kilégzés megszűnik, amikor a zsák tartalma annyira lecsökken, hogy rugalmas ereje és az ellenállás között egyensúly uralkodik. Külső statikus légzőellenállás esetén tehát egy olyan mechanizmus hat, amely önmagában a tüdő teljes kiürítését megakadályozza. Ezáltal a tüdő ún. funkcionális maradékkapacitása nő, ami a hatásos tüdőlégcsere szempontjából előnytelen. A tüdő bizonyos kóros állapotaiban a belégző levegőhöz pl. szétporlasztott vagy gázállapotban gyógyszere

ket szokás hozzáadni. így pl. asztmabronehiale esetén bronchodilatáló anyagokat vezetnek be pl. adrenalint- Ennél a kezelésnél az összehúzott légcsöveket közvetlenül és helyileg a gyógyszer segítségével befolyásolják. Nehézséget jelent azonban az említett esetben, hogy azoknak a tüdőrészeknek a kiürítését, amelyeket a betegesen elszűkült légcsövek látnak el, a zárómechanizmus megnehezíti, úgyhogy lényegesen kevesebb belégzőlevegőt és így kevés hatékony gyógyszert vesznek föl, amit a belégzőlevegő oszt el és amire ezeknek a tüdőrészeknek van leginkább szükségük. A 2. ábra a találmány szerinti szerkezet más kivitelét ábrázolja. Az 1 cső alakú háznak egyik végén 2 száj darab van, másik végén pedig 3 csappantyússzelep formájában belégzőszelep van elrendezve, amelynek pl. gumiból készült csappantyúja középen pl. kereszt alakú 4 szelepülésen helyezkedik el és úgy van elrendezve, Ihogy a levegő az 5 végről a 2 szájdarab felé tud áramlani. Az 1 háznak továbbá 13 küégzőszelepe is van, 7 szelepüléssel ellátott 8 oldalsó nyílás formájában. A 7 szelepülést 8 szelepház veszi körül, amelynek oldalain 9 gáznyílások vannak kialakítva. A szelepülésen merev 10 szeleplap ül, amelynek külső oldalára 11 nyomórugó hat. A rugó külső vége 12 állítócsavarra ütközik fel, amely a 8 szelepház felső végébe van becsavarozva és a 11 rugó feszítésének változtatására szolgál. A 13 kilégzőszelep nyílásának nyomása ezáltal 0-tól kb. 40 cm vízoszlop között szabályozható. Az 1 ház falában 14 nyílással ellátott dinamikus ellenállásszelep van beépítve, amelynek széle a 15 állítócsavar számára szelepülést képez. Ez az állítócsavar kívülről cső alakú 16 szelepházba van becsavarozva és a 14 nyílás átömlési keresztmetszetének szabályozására szolgál. A 16 szelepháznak oldalsó 17 kibocsátó nyílása, van a 14 nyíláson átáramló gáz számára. A 2 szájdarabot a száj és/vagy orr körül tömören záródó bármilyen fajtájú, mint pl- a 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2