154159. lajstromszámú szabadalom • Síkkötőgép
154159 11 12 a 89 ütköző hatására elmozog, az U-^alaku kiképzése két-három tűosztásnyival nagyobb, mint az alapkötést biztosító 78 szálvezető U-alakú kiképzése. Ezzel azt érjük el a fedőfonalra állított 78 szálvezető jobb és bal irányú elmozgatása esetén, hogy az alapkötést biztosító 78 szálvezető valamelyikéhez kötés közben késni fog. Ez a kötés közbeni késés megoldásában ugyan azt biztosítja, mint az ismert platirozó szálvezetődió, azzal a lényeges különbséggel, hogy a fedőfonal külön tetszés szerint vezérelhető. A 19. ábrán a 91 alapkötésnél jól érzékelhető a 92 fedőfonalkötés absztrakt mintázási lehetősége. Az árulehúzó egység a példakénti kivitelében kétféle megoldásban automatizálható. Az 1. ábrán látható példakénti kivitel a 93 elektromágneses fésű kezdő árulehúzását mutatja. Ez esetben a bekezdősor fonala mágnesezhető fémszál, amely a 93 elektromágneses fésűhöz intenzíven hozzátapad. A 93 elektromágneses fésű élkiképzése olyan keskeny, hogy a 94 fésűvezetőhornyok pontos vezetést adva biztosítják, hogy az a 20 tűágyak egyikéhez se érhessen hozzá. A nagyobb biztonság okáért a 20 tűágyat nem-mágnesezhető anyagból ajánlatos elkészíteni. Az áru tényleges lehúzását tehát ebben az esetben a 93 elektromágneses fésű végzi a 94 fésűvezető hornyok között. A 93 elektromágneses fésű automatikus bekezdése a 95 vezetőkerék megfelelő elforgatása útján pl. egy 54 szervomotoron keresztül történik, annak megfelelő beállítása útján. Az áru lehúzást megoldhatjuk mechanikus úton is, de ebben az esetben olyan fésű formát kell alkalmaznunk, melynek horgas tűvégződése van és a horgok egy irányban kissé ferdék, így a fésű feltolásakor a fésű horgai beakadnak a kezdő szemsorban. Ez esetben normál fonalat, ill. pl. 90 kötőfonalat alkalmazhatunk kezdéskor is. Szabadalmi igénypontok: 1. Síkkötőgép, amelynek tűágya, abban emelőlakattal kiemelhető alacsony és magaslábú tűi vannak, azzal jellemezve, hogy a tűágyakban (20) a magas (22) és alacsonylábú tűk (21) mögött elrendezett tűsegédei (23), valamint a tűsegédeket (23) előretoló és ezzel a tűket (2,1, 22) kötési helyzetbe előtoló vezérelt mechanizmusa (24, 25, 26, 27, 28, 29 30), továbbá megosztott, kétrészből álló és két lépcsőben kiemelhető szárnnyal (3,6) ellátott lehúzó lakat-rendszere (35) van. 2. Az 1. igénypont szerinti síkkötőgép kiviteli JO 15 20 25 30 35 40 45 50 55 alakja, azzal jellemezve, hogy a tűsegédeket (23) előtoló mechanizmusának (24, 25, 26, 27, 28, 29, 30) vezérelt kétkarú emelővel (28, 30) mozgatott, a tűsegédek (23) lábaiba akasztható kallantyúi (24), valamint a kallantyúkat (24) támasztó, illetve kiemelő szaporító és fogyasztó idomorsója (26) és randbeosztó orsója (27) van. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti síkkötőgép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy randsort (42), szaporítósort (43), fogyasztósort (44), lakat-és tűágy váltósort (45), szín váltósort (46), alap-és végállást biztosító sort (47), valamint vezérlőszervet kezdőállásba való állítósort képező, zárólécekkel (41) változtatható hosszúságú hornyokkal (40) ellátott elektromos mérőléce (39), valamint a hornyok (40) felett kötési soronként elmozduló elektromos mozgófeje (50) van és azon egy-egy horony felett elrendezett randolást, tűágyváltást, színváltást, alap- és végállást biztosító, vezérlő szervek kezdő állásba való állítását végző mechanizmussal kapcsolt, azokat üzembehelyező nagyfrekvenciás rezgőkörtekercsek és/vagy fototranzisztorok vannak elrendezve. 4. A 3. igénypont szerinti síkkötőgép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az elektromos mérőléc (39) mellett a kötési sorokat számláló leolvasóskálával (51) ellátott számlálószerv (49), valamint árulekötő fésűvel (58) vezérelt, az áru tényleges hosszát mérő skála (56) van elrendezve. 5. Az 1—4. igénypontok bármelyike szerinti síkkötőgép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a lakatház (37) hátsó oldalán áramkört záró kengyelek, a tűágy (20) középvonalától jobb és bal oldalán szaporítást, fogyasztást, színváltást, lakat- és tűágyváltást kívánt helyen és időben vezérlő érintkezőpárok (59, 60, 61, 62, 63, 65) vannak elrendezve. 6. Az 5. igénypont szerinti síkkötőgép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az érintkezőpárok (59, 60, 61, 62, 63, 64, 65) perforált dobokat vagy perforált szalagokat mozgató szervomotorokkal (54) és a perforált dobok, illetve szalagok perforációit érzékelőszervek szaporítást, fogyasztást, színváltást, lakat- és tűágyváltást végző mechanizmushoz vannak kapcsolva. 7. Az 1—6. igénypontok bármelyike szerinti síkkötőgép kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a szálvezető sínek (70) végei csapszerűen vannak kiképezve és azok végén körhagyóra (74) támaszkodó görgős (73) végű vezetőosúszka (72) van elrendezve és a körhagyó (74) a szálvezető sín (72) mozgását az alacsonylábú (21) és magasabb lábú (22) tűk előtolásánál hamarább előidézőén van kiképezve. 7 rajz, 19 ábra A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója. 6708505. Zrínyi (T) Nyomda, Budapest V., Balassi Bálint utca 21—23. 6