153884. lajstromszámú szabadalom • Eljárás amidinek előállítására

153884 sal reagálni és gyógyászati szempontból elfogadható sót alkotni képes; az ilyen addíciós sók példáiként az embonátok, hidrokloridok, hidrobromidok, laktátok, citrátok, szulfátok, szukcinátok, oxalátok, p-toluolszulfonátok, 2-hidroxi- 5 -3-naftoátok és p-klórbenzolszulfonátok említhetők. Lewis-féle savakon e leírásban oly elektronhiányos anyagokat értünk, mint az alumíniumklorid, bórtrifluorid, titántetraklorid, ón(IV)- 10 -klorid, vas(III)-klorid, trialkil-bór és hasonló vegyületek, amelyek közös tulajdonsága, hogy külső elektronhéjukból egy elektronpár hiányzik. Az ilyen elektronhiány más vegyületekből származó elektronokkal való pótlása formai I5 szempontból hasonló a proton semlegesítéséhez és ezért G. N. Lewis e vegyületeket savaknak tekintette. Ezek víz és alkoholok távollétében erős savként szerepelnek és rendes körülmények között csak hidroxiltartalmú vegyületek 20 távollétében stabilak. Ezek a különböző savak az amidin-képződés katalizálása szempontjából egyenértékűek egymással; ismeretes továbbá valamennyiükről, hogy a Friedel—Crafts-reakcióban is szerepet 25 játszanak. Rendszerint alumíniumkloridot alkalmazunk ilyen célokra, minthogy ez egy könnyen hozzáférhető vegyület, így ezt alkalmazzuk Lewis—féle savként az (I) általános képletű amidinek szintéziséhez is. Meg kell azonban je- £0 gyezni, hogy a találmány egyáltalán nincs e vegyület alkalmazására korlátozva és másfajta Lewis-féle savak, különösen a fentebb említettek bármelyike, egyaránt jól alkalmazhatók. A gyakorlatban célszerűen oly módon járunk £5 el, hogy az amin, a nitril és a Lewis-féle sav elegyét hevítjük és így az amidin Lewis-féle savval képezett kompelxéhez jutunk, amelyet azután valamely hidrolizálószerrel, pl. vízzel elbontunk. Kémiai szempontból feltételezhető volt, 40 hogy a kiindulóanyagként felhasználásra kerülő 4-aIkoxi-alfa-naftonitríl dezalkileződést szenved, ezért — bár a reakció kivitelezésére alkalmazott körülményeknek nincsen döntő jelentőségük — bizonyos óvintézkedések betartása ajánlatos an- 45 nak biztosítása érdekében, hogy a reakció optimális termelési hányaddal menjen végbe és a dezalkileződés, valamint egyéb nemkívánatos mellékreakciók minimális mértékűre szoruljanak vissza. A reakciót természetesen vízmentes 50 körülmények között kell lefolytatni és ügyelni kell arra, hogy víz vagy egyéb, a Lewis-féle savval reakcióba lépő anyag ne kerülhessen a reakcióelegybe. A kiindulóanyagként felhasználásra kerülő szekundér dialkilamint a kívánt 55 végterméknek megfelelően választjuk meg; a reakciót előnyösen 100 C° körüli hőmérsékleten folytathatjuk le. A hőmérséklet további emelése növeli a dezalkileződés veszélyét, ha azonban oly módon járunk el, hogy a nitrilt utolsóként go adjuk a reakcióelegyhez, akkor a dezalkileződés minimális mértékű lesz vagy egyáltalán nem következik be. A kiindulóanyagként felhasználásra kerülő amin, nitril és Lewis-féle sav egymásközötti gs mennyiségi arányának nincs döntő jelentősége az amidin képződésére vezető reakció szempontjából, de a termelési hányadot befolyásolhatja. Az optimális mennyiségi arányok az egyes reagáló anyagok természetétől is függenek; általában azt tapasztaltuk, hogy jó termelési hányadokat kapunk, ha egy ekvivalens Lewis-sav és két ekvivalens szekundér dialkilamin elegyéhez egy ekvivalens 4-alkoxi-alfa-naftonitrilt adunk. A reagáló anyagokat feleslegben is alkalmazhatjuk, pl. egy ekvivalens nitrilre számítva három ekvivalens amin és másfél ekvivalens alumíniumklorid is alkalmazható. Ilyen mennyiségi arányok esetében a konverzió foka megnövekszik, egyúttal azonban növekszik a dezalkileződés veszélye is. A leírás példáiban említett termelési hányadok nem feltétlenül képviselik a találmány szerinti eljárás laboratóriumi vagy üzemi méretekben elérhető maximális termelési hányadait, minthogy ezek nagymértékben függnek az előállítani kívánt amidin természetétől és így a kiindulóanyagoktól is. függnek továbbá a ténylegesen alkalmazott reakciókörülményektől. A szakmai ismeretekkel rendelkező személyek ezért adott esetekben, pl. az eljárás ipari kivitele során a mindenkori adottságoknak megfelelően választhatják meg az optimális hozamokat biztosító munkafeltételeket. Az eljárás gyakorlati kivitele során, ha már az amin, nitril és Lewis-féle sav elegyét a reakció teljes végbemenetelére elegendő ideig — ez a reagáló anyagoktól függően rendszerint néhány óra — hevítettük, az elegyet lehűtjük és az amidinnek a Lewis-féle savval képezett komplexét valamely hidrolizálószer segítségével elbontjuk. Előnyös, bár nem feltétlenül szükséges, hogy az amidint valamely oly savval képezett só alakjában különítsük el, amely nem képez oldhatatlan sót a Lewis-fále savval. Jól alkalmazható ezért hidrolizálószerként a sósav; ily módon az amidint hidroklorid alakjában kapjuk, amelyet azután kívánt esetben ismert módon alakíthatunk át valamely más savval képezett addíciós sóvá. Ha alkalikus hidrolizálószerrel dolgozunk, akkor az amidint szabad bázis alakjában különítjük el; ilyen esetekben azonban bizonyos nehézséget okozhat a szennyező dialkilamin eltávolítása. A bázis alakjában kapott terméket azután könnyen átalakíthatjuk a kívánt savval képezett addíciós sóvá. Az (I) általános képletű amidinek sósavval képezett addíciós sói klorid-ion feleslegének jelenlétében kevéssé oldódnak vízben. így tehát a reakció teljes végbemenetele után az amidin hidrokloridját könnyen elkülöníthetjük a reakcióelegyből, (ha az amidinnek a katalizátorral képezett komplexét mérsékelten tömény (2—6 n) sósavval kezeljük; az amidin hidrokloridja kikristályosodik a reakciőelegyből. Ha Lewis-féle savként alumíniumkloridot, vas(III)-kloridot vagy ón(IV)-kloridot alkalmazunk, ezek a szervetlen sók a vizes oldatban maradnak. Ha bórvegyületet alkalmazunk Le-2