153851. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés folyadék, különösen elektrolit és fémolvadék diszpergálására, valamint organometall vegyületek előállítására
153851 szuszpenzió előállításához, ide értve higany, alkálifémek, ötvözetek emulgeálását és szuszpendálását is, a műveleti teret folyadékkal, célszerűen oldószerrel, vagy inert gázzal töltjük meg. 5. Az 1—4. igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a folyadékot, illetve anyagot a rajta átfolyó árammal fűtjük. 6. Az 1—5. igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a mágneses teret elektromágnes nyitott vasmagjának légrésében állítjuk elő és a mágnespólusokat — célszerűen cserélhető módon — merőleges, ferde vagy görbe tengelyű kúp-, gúla-, illetve ékalakúra képezzük ki, mimellett ékalakú mágnespólus esetén a folyadéksugarat célszerűen szalagalakúra formáljuk. 7. Az 1—6. igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a műveleti teret, illetve a reakcióteret célszerűen csekély permeabilitású anyagból készült, szükség esetén átlátszó burkolattal és/ vagy sugárvédő fallal vesszük körül, továbbá szükség szerint védőgázzal töltjük meg. 8. Az; 1—7. igénypontok 'bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a műveleti térben, illetve a reakciótérben a légköri nyomásnál kisebb nyomást, célszerűen vákuumot létesítünk. SO 9. Az 1—8. igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja azzal jellemezve, hogy a diszpergálást levegőben, inert gázban, folyadékban, illetve vákuumban végeztük. 10. Az 1—9. igénypontok bármelyike szerinti 35 eljárás foganatosítási módja fémbevonat, fémport illetve zsugorított fémporlemez előállítására, azzal jellemezve, hogy előzőleg, vagy a villamos árammal eljárás közben megolvasztott fémet porlasztunk célszerűen inert gázban, mimellett fémpor előállításához mintegy 1 m úthosszát, zsugorított lemez előállításához mintegy 0,5 m úthosszát alkalmazunk. 10 15 20 25 40 11. Az 1—10. igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja szerves fémvegyület előállításának, például a Grignard- és a Reformackij-reakciók lefolytatásának, továbbá ólomtetraetil, fémalkil és fémalkoholát vegyületek előállításának folyamatossá tételére, azzal jellemezve, hogy a fémalvadékból folyamatosan készített fémport, emulziót, illetve szuszpenziót lassan áraimö» szerves irfeagemslbe Vezetjük, mimellett a fém mennyiségét és a folyadék áramlási sebességé| olymódon választjuk meg, hogy telített oldat keletkezzék. 12. Berendezés az 1—11. igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítására, amelyet jellemez a folyadékkal érintkező és egyen- vagy váltakozóáramú áramforráshoz csatlakozó elektródapár, valamint ennek környezetében elhelyezkedő mágneses erőteret létrehozó önmagában ismert készülék. 13. A 12. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, amelyet jellemez a kifolyónyílással ellátott folyadéktartály, illetve olvasztókészülék (1), a folyadékkal érintkező elektródapár (2), valamint a mágnespólusoknak (7) az elektródapár elektródái között elhelyezkedő mágneses tere. 14. A 12. és a 13. igénypontok bármelyike szerinti berendezés kiviteli alakja, amelyet jellemez az elektromágnes (5, 6) pólusainak (7) merőleges, fend'ei, vagy görbe tengelyű kúp-, gúla-, vagy ékalakja. 15. A 12—14. igénypontok bármelyike szerinti berendezés kiviteli alakja, amelyet jellemez a műveleti tér, illetve a reakciótér — célszerűen csekély permeabilitású anyagból készült és szükség esetén átlátszó — burkolata és/vagy sugárvédő fala, továbbá szükség esetén védőgáztöltése, illetve a műveleti térhez csatlakozó vákuumszivattyú. 20. A 12—19. igénypontok bármelyike szerinti berendezés kiviteli alakja, amelyet jellemez a műveleti teret, illetve a reakcióteret körülvevő folyadéktartály és folyadéktere. 1 rajz, 1 ábra A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója. 6707845. Zrínyi (T) Nyomda, Budapest, V., Balassi Bálint utca 21—23. 4