153567. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas kapcsolás óraszíjak vagy egyéb hasonló ékszerkészítmények részére

5 153567 8 nyitva lépcsőzetesen vannak elhelyezve és hosszirányban fedik az 5 alsó lánctagokat. Mindkét sor lánctagjai lényegében keresztirányban nyúlnak a kapcsolószerkezet hosszához viszonyítva, ha felülről nézzük, mint azt a 3. és 4. ábra szemlélteti. A 4 felső lánctagokat és az 5 alsó lánctagokat rozsdamentes acélból vagy más megfelelő anyagból állíthatjuk elő. A felső lánctagot a 11. ábrán szemléltetett lapból, az alsó lánctagot pedig a 12. ábra szerinti lapból alakítjuk ki. Az alsó lánctag lapját kifelé nyúló 5a fülekkel alakítjuk ki, melyek a kapcsolószerkezet összeállítása során felfelé hajolnak, hogy tartsák és részben takarják a 8c végdarabok alsó részét az összekötő tagokban. A felső díszítő 11 burkolatot aranyötvözésű lapból vagy rozsdamentes acélból készíthetjük, vagy más alkalmas anyagból. Annáik a 4 felső lánctagra történő felszerelése során felső fala túlnyúlik a lánctag felső falán, megfelelő oldalfalai a lánctag oldalfalain kívül azok hoszszában nyúlnak és a 11a fülek rögzítik a felső burkolatot a lánctaghoz viszonyított ebben a helyzetében. A felső burkolaton 11b fülek vannak és a véglegesen összeállított kapcsolószerkezetben ezek az összekötő tagok 8c végrészei felső részének takarására szolgálnak. A díszítő felső burkolat el is hagyható és maga a felső lánctag alakítható ki kívánt díszítő jelleggel anélkül, hogy a találmány kereteit túllépnénk. A egyes sorok lánctagjai elfordíthatóan csatlakoznak a mellettük levő sor két lánctagjához, négy 8 összekötő tag segítségével. Összeszerelt helyzetben az összekötő tagok 8a és 8b nyúlványai a lánctagon belül a kapcsolószerkezet hosszára lényegében keresztirányban nyúlnak. A -négy összekötő tag közül kettőnek a nyúlványa a felső sor egyik lánctagjában helyezkedik el - annak egyik oldalához közel, az összekötő tagok egyikének nyúlványa az alsó mellett levő lánctagban van, míg a másik öszszekötő tag másik nyúlványa az alsó sor mellette fekvő lánctagjában helyezkedik el. A másik két összekötő tag a kapcsolószerkezet ellentétes oldalához közel fekszik és azonos módon az ellentétes oldalhoz közelfekvő lánctagban van. A 13 és 14 lapos rugót bármilyen alkalmas, korróziónak, ernyedésnek és fáradásnak ellenálló anyagból, mint rozsdamentes acél, a 2 524 661 számú amerikai szabadalmi leírás szerinti kobalt-nikkel ötvözet, vagy hasonlóból ál^ líthatjuk elő. Azt találtuk, hogy keskeny, vékony és tartós női órakarkötő állítható elő, melyben a 13 és 14 rugók olyan anyagból vannak, melynek vastagsága 0,06 mm, szélessége 1,5 mm, az egyes 15 és 16 hajlatok közötti távolság pedig kb. 2,'5 mm az 5. ábra szerinti terheletlen helyzetben. Ha olyan lánctagokat használunk, melyeknek belső magassága kb. 0,7 mm, kb. 4,6 mm széles és kb. 2,5 mm vastag kapcsolószerkezetet kapunk, mely több mint 50 000 széthúzásnak és összeszorításnak ellenáll anélkül, hogy a rugó tönkremenne. A kapcsolószerkezet összeszereléséhez 13, 14 rugópárt helyezünk a felső és alsó lánctagba. Ez a rugó végeinek elhajlítását hozza létre az 5. ábrán szemléltetett terheletlen helyzetből egy részben terhelt helyzetbe. Az összekötő tagok szárait ezután a rugók 15 és 16 hajlatai és a lánctagok külső falai közé helyezzük, így a rugóknak további elhajlása jön létre á 7. ábrán szemléltetett munkahelyzetbe és a kapcsolószerkezet az 1., 3. és 7. ábra teljesen összeszorított helyzetében van. Ekkor az alsó lánctagok 5a fülei felfelé a 7. ábrán szemléltetett helyzetbe hajlanak és a felső burkolat a felső lánctagokhoz csatlakozik. Ilyen kapcsolószerkezet a kívánt hosszúságban állítható össze és összekötő tagok kapcsolhatók a végére tetszés szerinti hosszúságban, hogy arra karórát csatolhassunk. Az ilyen módon kialakított óraszíjat bármely alkalmas módon fényesíthetjük és polírozhatjuk. A 7. ábrán szemléltetett összeszükített helyzetben minden egyes beágyazott rugópár 17 középső íve a lánctag egyik falának közbenső szakaszához támaszkodik, a 15 és 16 hajlatok pedig az összekötő tag száraihoz szorulnak és rugalmasan kényszerítik a kapcsolószerkezetet az 1., 3. és 7. ábrán szemléltetett összeszűkült helyzet elfoglalására. Ha a kapcsolószerkezet az 1., 3. és 7. ábrán szemléltetett helyzetből a 2., 4. és 8. ábrán mutatott helyzetbe tágul ki, a rugók végei munka helyzetüktől még tovább elhajolnak, amint az a 8. ábrán látható és ebben a helyzetükben a belső fal felé nyúlnak. A rugóknak ezt az elhajlását a szárak forgó mozgása okozza. Mivel a rugók 17 íve nem sokszög- vagy V-alakú, amikor használat közben a rugó deformációja növekszik, 17a ellenívű görbe (lásd 8. ábrát) alakul ki és a terhelés a továbbiakban nem egy pontra hat ezen a középrészen, hanem annak mindkét oldalán szétoszlik. Amennyiben az elhajlás mértéke növekszik, nő az ellenívű görbe is és a terhelésnek kitett pontok a görbétől távolódnak. A két terhelési pont között a rugókban a hajlító nyomaték állandó és ha ez az érték eléri a tartós folyás határát, az egyes rugók teljes központi része alakíthatóvá válik és így minden további elhajlás maradó elváltozásként jelentkezik ebben a központi szakaszban. V-alakú rugó alkalmazása esetén viszont az ellenívű görbe nem alakul ki és ennek eredményeként a legnagyobb nyomaték a V-alakú középrészen képződik és egy képlékeny elfordulás a középrészen kisebb elhajlást létesít, mint ívalakú rugó esetében és ennek következtében nagyobb teljes maradó elhajlásnak van alávetve. Ennek megfelelően a V-alakú rugó fáradási ideje lényegesen rövidebb, mint az ívalakban kiképzett rugóé. A felső és alsó lánctagok belső végein kivágásokat alkalmazunk a rugók hajlított 18 és 19 végeinek befogadására, amikor azokat elhajlít-10 15 20 25 c0 35 40 45 50 55 60 3