153298. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 100 fok celsius fölött lágyuló lineáris termoplasztikus keverékpolieszterek előállítására

) , 3 olyanokat használunk, melyek viszkozitásszáma kb. 0,1—0,5 dl/g között van és e poliésztert a reakcióelegyhez .akkor adjuk hozzá, ha az olva­dék-viszkozitás az említett reakciófeltételek mel­lett kb. 2000'—4000 poise-t ér el és ezt követőleg 5 a polikondenzálást ez adalék jelenlétében to­vább folytatjuk addig, amíg a reakcióelegy viszkozitásszáma kb. 0,5 dl/g fölé emelkedik. - A diaRkoihol-maradékokat tartalmazó lineáris poliészterek wiszkozitásiszámának legalább kb. 10 0,1 dl/g-nak kell lennie, ha a koncentráció 1 g poliészter 100 ml oly oldószerelegyben, amely 60 súlyrész fenolból és 40 súlyrósz tetraklór­etáriból áll 25 C°-on, ami feltétlenül szükséges a megfelelő nagy molekulasúlyú, jó mechanikai 15 tulajdonságokat mutató keverékpolieszter elő­állításához. Azok az eljárás-műveleti előnyök, amelyek ilyen aránylag kis molekulasúlyú ;diailkohol­maradékoíkat tartalmazó; poliészterek használa- 20 tával járnak, abban jelölhetők meg, hogy a re­akcióelegy olvadék-viszkozitása az adalék foly­tán jóval alább száll,, mint az esetben, hia oly poliésztereket adunk hozzá, amelyek már termo­plaSztikusak, tehát viszkozitásszámük kb. 0,5 25 dl/g fölött van. Az a reakciáidőszakasz, amely­ben az elegy magas olvadékviszkozitása különös eljárástechnikai nehézségeket okoz, a kis mo­lekulasúlyú dialkohol-maradékok&t tartalmazó poliészterek alkalmazása folytán lényegesen le- 30 rövidül. Ismeretes már keverókpolieszterék előállítása polikarbonátokkal, .ahol pl. relatív kis molekula­súlyú políetiléntereftalátot biszfenol—A-val és difenilkarbonáttal hevítünk, mely eljárás során 35 a kiindulási anyagok arányainak megf elélő megválasztása esetén jó tulajdonságú, nagy molekulasúlyú poláesztarkarbonátokhoz jutunk. Meglepő módon azt -találtuk, hogy ez az eljárás értelemszerűen nem vihető át a találmány sze- 40 rinti keverékpolieszterekre. A kis molekula­súlyú dialkóholHmiairadiékókat tartalmazó poli­észterek jelenléte a reakció kezdeti szakaszában diariltereftalátdk és/vagy diarilizoftalátofc hasiz­nálata esetén olyankor is szinte mindig siker- 45 telenségre vezet, hla kellő mennyiségű diarilkar­bonát van jelen ahhoz, hogy a reaktánsok ekvi­valens mennyiségeiben fellépő esetleges válto­zásokat biztonsággal kiküszöbölje. Ha azonban a kis molekulasúlyú, dialkohol-maradékokat tar- 50 talmazó poliésztereket csupán a találmány sze­rinti időponittoan, nevezetesen akkor adjuk a rendszierhez, amikor a diarileszterekből és di­fenolokiból álló reakcióelegy olvadék-viszkozitása már kb. 2000—4000 poisé, kb. 280 C°-on, bizton- 55 sággal kapunk kellő nagy molekulasúlyú, jó mechanikai tulajdonságokkal rendelkező fceive­rékpoiiésztert. 1. példa: 60 15,9 g difeniltereftalátot (0,05 mól), 14,3 g difenilizoftalátot (0,045 mól) és 1,176 g difenil­karbonátot (0,0055 mól) 30 mg antimonoxid és 30 mg trifenilfoszfit jelenlétében 22,8 g biszfe- ß5 4 nol—A-val (1,0 mól) 100 ml-es, kavaróval és leszálló hűtővel -felszerelt gömblombikban 2V2 óra hosszat 180 C°-on áteszterezünk, a hőmér­sékletet további 2V2 óra alatt 2180 C°-ra emel­jük és ezen a hőmérsékleten 15 percig 2—0,5 torr vákuum alkalmazásával polifcondenzálunk. E nagyon szívós olvadékhoz 10,8 g, 0,131 viszr­közit ásszámú pottietiléntereftalátot adunk granu­látum alakjában és 2 óra hosszat 0,2 torr vá­kuum mellett 280 C°-on tovább polikondénzál­juk. Enyhén zavaros, csaknem színtelen termé­ket kapunk, .melynek viszkozitásszáma 0,645 és lágyuláspontja 145 C° (meghatározva 1 mma tű­keresztmetszetű penetrométerrel, 350 g össz­teriheléssel; behatolási mélység 0,1 mm); a ter­mék repedésimentlesen szögelhető, továbbá olva­dás vagy zsugorodás nyoma nélkül gépi erővel fűrészelhető és fúrható. Ha ugyanolyan- mennyiségű poli'etiléniterefta­látot a reakcióelegyhez már eleve hozzáadunk és egyebekben a fentiek szerint járunk el, úgy a kapott termék -már 0,331 dl/g viszkozitásszám •mellett is oly rideg, hogy kalapácsütésekkel könnyen felaprítható. Ha a difenilkarbonát mennyisiégét 2,14 g-ra (0,01 mól), illetve 3,2 g-ra (0,015 mól) növeljük és a polfetiléntereftalátot az egyebekben azonos reakcióelegyhez már kezdetben hozzáadjuk, ugyancsak rideg, 0,495, iUetve 0,419 dl/g visz­kozitásszámú termékeket kapunk, amelyek a polikondenzálási reakció folytatása során sem mutatnak elegendő ütésszilárdságot. 2. példa: Az 1. példában megadott mennyiségű difenil­tereftalátot, difenilizofitalátot, biszfenol—A-t, antimonO'Xidot ós trifenilfoszfitot 1,2 g difenil­kaírbonáttall (0,0056 mól) oly hosszú ideig poli­kondenzáljuk, amíg a reakcióelegy kaivarása még éppen lehetséges. Ezután 14,4 g 0,3 dl/g viszkozitásszámú poletiléntereftalátot adunk hozzá és a polikondenzálási reakciót 4V2 óra hosszat 280 C°-on, 0,2 torr mellett folytatjuk. A végtermék viszkozitásszáma 0,574 és kalá­pácsütésekkel nem aprítható fel. A lágyuláspont 130 C°. 3. példa: A reakcióban résztvevő anyagok és az eljárás azonos a 2. példában leírtakkal, azzal az el­téréssel, hogy a polietiléntereftalált helyett 14,4 g, 0,248 dl/g' viszkoziitásszámú poli-i (2,2-diimietil­propilén-<tereftalát-izoftalát)-ot (1 :1) adunk hozzá. 4 órás, 280 C°^on és 0,1 torr mellett tör­ténő kezelés után igen szívós, enyhén sárgás terméket kapunk, melynek viszkozitásszáma 0,979 dl/g és lágyuláspontja 128 C°. Szabadalmi igénypont: A 152.701 számú törzsszabaidalom szerinti el­járás foganatosítási módja 100 C° feletti lágyu­lási hőmérsékletű lineáris termoplasztilkus kéve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom