153298. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 100 fok celsius fölött lágyuló lineáris termoplasztikus keverékpolieszterek előállítására

) , 3 olyanokat használunk, melyek viszkozitásszáma kb. 0,1—0,5 dl/g között van és e poliésztert a reakcióelegyhez .akkor adjuk hozzá, ha az olvadék-viszkozitás az említett reakciófeltételek mellett kb. 2000'—4000 poise-t ér el és ezt követőleg 5 a polikondenzálást ez adalék jelenlétében tovább folytatjuk addig, amíg a reakcióelegy viszkozitásszáma kb. 0,5 dl/g fölé emelkedik. - A diaRkoihol-maradékokat tartalmazó lineáris poliészterek wiszkozitásiszámának legalább kb. 10 0,1 dl/g-nak kell lennie, ha a koncentráció 1 g poliészter 100 ml oly oldószerelegyben, amely 60 súlyrész fenolból és 40 súlyrósz tetraklóretáriból áll 25 C°-on, ami feltétlenül szükséges a megfelelő nagy molekulasúlyú, jó mechanikai 15 tulajdonságokat mutató keverékpolieszter előállításához. Azok az eljárás-műveleti előnyök, amelyek ilyen aránylag kis molekulasúlyú ;diailkoholmaradékoíkat tartalmazó; poliészterek használa- 20 tával járnak, abban jelölhetők meg, hogy a reakcióelegy olvadék-viszkozitása az adalék folytán jóval alább száll,, mint az esetben, hia oly poliésztereket adunk hozzá, amelyek már termoplaSztikusak, tehát viszkozitásszámük kb. 0,5 25 dl/g fölött van. Az a reakciáidőszakasz, amelyben az elegy magas olvadékviszkozitása különös eljárástechnikai nehézségeket okoz, a kis molekulasúlyú dialkohol-maradékok&t tartalmazó poliészterek alkalmazása folytán lényegesen le- 30 rövidül. Ismeretes már keverókpolieszterék előállítása polikarbonátokkal, .ahol pl. relatív kis molekulasúlyú políetiléntereftalátot biszfenol—A-val és difenilkarbonáttal hevítünk, mely eljárás során 35 a kiindulási anyagok arányainak megf elélő megválasztása esetén jó tulajdonságú, nagy molekulasúlyú poláesztarkarbonátokhoz jutunk. Meglepő módon azt -találtuk, hogy ez az eljárás értelemszerűen nem vihető át a találmány sze- 40 rinti keverékpolieszterekre. A kis molekulasúlyú dialkóholHmiairadiékókat tartalmazó poliészterek jelenléte a reakció kezdeti szakaszában diariltereftalátdk és/vagy diarilizoftalátofc hasiználata esetén olyankor is szinte mindig siker- 45 telenségre vezet, hla kellő mennyiségű diarilkarbonát van jelen ahhoz, hogy a reaktánsok ekvivalens mennyiségeiben fellépő esetleges változásokat biztonsággal kiküszöbölje. Ha azonban a kis molekulasúlyú, dialkohol-maradékokat tar- 50 talmazó poliésztereket csupán a találmány szerinti időponittoan, nevezetesen akkor adjuk a rendszierhez, amikor a diarileszterekből és difenolokiból álló reakcióelegy olvadék-viszkozitása már kb. 2000—4000 poisé, kb. 280 C°-on, bizton- 55 sággal kapunk kellő nagy molekulasúlyú, jó mechanikai tulajdonságokkal rendelkező fceiverékpoiiésztert. 1. példa: 60 15,9 g difeniltereftalátot (0,05 mól), 14,3 g difenilizoftalátot (0,045 mól) és 1,176 g difenilkarbonátot (0,0055 mól) 30 mg antimonoxid és 30 mg trifenilfoszfit jelenlétében 22,8 g biszfe- ß5 4 nol—A-val (1,0 mól) 100 ml-es, kavaróval és leszálló hűtővel -felszerelt gömblombikban 2V2 óra hosszat 180 C°-on áteszterezünk, a hőmérsékletet további 2V2 óra alatt 2180 C°-ra emeljük és ezen a hőmérsékleten 15 percig 2—0,5 torr vákuum alkalmazásával polifcondenzálunk. E nagyon szívós olvadékhoz 10,8 g, 0,131 viszrközit ásszámú pottietiléntereftalátot adunk granulátum alakjában és 2 óra hosszat 0,2 torr vákuum mellett 280 C°-on tovább polikondénzáljuk. Enyhén zavaros, csaknem színtelen terméket kapunk, .melynek viszkozitásszáma 0,645 és lágyuláspontja 145 C° (meghatározva 1 mma

tűkeresztmetszetű penetrométerrel, 350 g összteriheléssel; behatolási mélység 0,1 mm); a termék repedésimentlesen szögelhető, továbbá olvadás vagy zsugorodás nyoma nélkül gépi erővel fűrészelhető és fúrható. Ha ugyanolyan- mennyiségű poli'etilénitereftalátot a reakcióelegyhez már eleve hozzáadunk és egyebekben a fentiek szerint járunk el, úgy a kapott termék -már 0,331 dl/g viszkozitásszám •mellett is oly rideg, hogy kalapácsütésekkel könnyen felaprítható. Ha a difenilkarbonát mennyisiégét 2,14 g-ra (0,01 mól), illetve 3,2 g-ra (0,015 mól) növeljük és a polfetiléntereftalátot az egyebekben azonos reakcióelegyhez már kezdetben hozzáadjuk, ugyancsak rideg, 0,495, iUetve 0,419 dl/g viszkozitásszámú termékeket kapunk, amelyek a polikondenzálási reakció folytatása során sem mutatnak elegendő ütésszilárdságot. 2. példa: Az 1. példában megadott mennyiségű difeniltereftalátot, difenilizofitalátot, biszfenol—A-t, antimonO'Xidot ós trifenilfoszfitot 1,2 g difenilkaírbonáttall (0,0056 mól) oly hosszú ideig polikondenzáljuk, amíg a reakcióelegy kaivarása még éppen lehetséges. Ezután 14,4 g 0,3 dl/g viszkozitásszámú poletiléntereftalátot adunk hozzá és a polikondenzálási reakciót 4V2 óra hosszat 280 C°-on, 0,2 torr mellett folytatjuk. A végtermék viszkozitásszáma 0,574 és kalápácsütésekkel nem aprítható fel. A lágyuláspont 130 C°. 3. példa: A reakcióban résztvevő anyagok és az eljárás azonos a 2. példában leírtakkal, azzal az eltéréssel, hogy a polietiléntereftalált helyett 14,4 g, 0,248 dl/g' viszkoziitásszámú poli-i

(2,2-diimietilpropilén-<tereftalát-izoftalát)-ot (1 :1) adunk hozzá. 4 órás, 280 C°^on és 0,1 torr mellett történő kezelés után igen szívós, enyhén sárgás terméket kapunk, melynek viszkozitásszáma 0,979 dl/g és lágyuláspontja 128 C°. Szabadalmi igénypont: A 152.701 számú törzsszabaidalom szerinti eljárás foganatosítási módja 100 C° feletti lágyulási hőmérsékletű lineáris termoplasztilkus kéve-