152508. lajstromszámú szabadalom • Berendezés földtani fúrások tájolt magmintavételére
MAGTÁR NÉPKÖZTÁRSASÁG ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS SZOLGALATI TALÁLMÁNY Bejelentés napja: 1964. IV. 08. Közzététel napja: 1965. VII. 22. Megjelent: 1966. IV. 15. (EO—151) 152508 Szabadalmi osztály: 5 a 1—19 Nemzetközi osztály: E 21 b Decimái osztályozás: Feltalálók: Honfi Ferenc igazgatóhelyettes, Páti Nagy László okleveles gépészmérnök, Budapest Tulajdonos: Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, Budapest Berendezés földtani fúrások tájolt magmintavételére 1 A találmány eljárás és berendezés földtani fúrások tájolt magmintavételére. Mint ismeretes, földtani kutatásoknál kutatófúrásokkal határozzák meg a különböző geológiai rétegek térbeli helyzetét, valamint a 5 különböző ásványi nyersanyagok minőségének és mennyiségének felmérését. Az ilyen kutatófúrásoknál fontos feladat a tájolt magmintavétel, azaz a magmintát úgy kell a felszínre hozni, hogy a tájoló berendezés segítségével a föld fel- 10 színén azonosítani lehessen a magmintának eredeti helyén való térbeli elhelyezkedését. A közét eredeti helyzetének reprodukálása szempontjából ismerni kell a kőzetnek a magvevő berendezés valamely megjelölt pontjához viszonyított 15 szöghelyzetét, ismerni kell továbbá a fúrás dőlési szögét (a magmintavétel helyén a fúrócsonek a függőlegessel bezárt szögét), valamint a fúrócső vízszintes felülete és egy megjelölt, a felszínen is azonosítható irány (pl. észak) közötti 20 szöget, végül pedig meg kell határozni a magvevő szerkezet legmélyebb pontjának valamely ismert iránnyal (pl. észak) bezárt szögét. A fent vázolt feladatok ellátására különböző magmintavevő eljárások, illetőleg berendezések 25 már ismeretesek. Az egyik ismert eljárás szerint a feladatot úgy oldják meg, hogy a kőzetbe jelet ütnek és ezzel határozzák meg a kőzetnek a fúrócsőhöz viszonyított helyzetét. A még hiányzó adatokat 30 — azaz a fúrásra vonatkozó tájolási adatokat — pl. iránytű és dőlésmérő műszer segítségével határozták meg. Ennek az eljárásnak legnagyobb hátránya az, hogy csakis kemény, nem repedezett kőzet esetén alkalmazható sikerrel az eljárás. A jel ugyanis repedezett kőzetnél már nem azonosítható, laza és omlékony kőzet esetében pedig a jelbeütés céltalan feladat. További hátránya a műveletek elvégzéséhez szükséges többszöri csőbeépítés, ami nagyon lecsökkenti az eljárás termelékenységét. Egy másik ismert eljárás egyik feltétele az, hogy a fúrólyuk legalább 3°-ot térjen el a függőlegestől, a másik feltétel, hogy a kőzet ne legyen omlékony. Ennek az eljárásnak lényege abban van, hogy jelet fúrnak úgynevezett csuklós-terelő fúró segítségével a fúrólyuknak talpmaróval simára dörzsölt alján. Ezután a lyuk aljára jelet helyeznek, hogy az iránylyukat a fúrólyuk azimutjához képest megjelöljék. Ezt úgy végzik, hogy lenyomatvevőt helyeznek be a lyukba, amelynek excentrikusan elhelyezett tapogató csapja behelyezhető a már kifúrt iránylyukba. Az öblítő iszap által működtetett dugattyú simára megmunkált ólomlemezbe acélgolyót nyom be. Ezután á talpon levő kőzetből magfuratot vesznek. A talpon elhelyezett jelet a felszínre felhozott magon azonosítják. A fúrólyuk ferdeségének nagyságát és irányát külön 152508
