152049. lajstromszámú szabadalom • Eljárás bipiridil előállítására
152049 3 4 zése közben reagálnak. Oly anyagok, melyek ily módon a piridiniumsónak in situ képzésére használhatók, a savak, különösen az erős savak, pl. hidrogénklorid és hidrogénbromid, továbbá bármely szerves vegyület, amely a piridinnel kvaterner piridiniumsó képzésére képes. Mivel a víznek a fém-piridin reakciótermékre káros hatása van, az említett komponenseknek víztől a legnagyobb mértékben mentesnek kell lenniük. Oly szerves vegyületek, amelyek piridinnel kvaterner piridiniumsók képzésére alkalmasak, önmagukban jól ismertek, ide tartoznak a halogénezett szénhidrogének, különösen oly halogénezett szénhidrogének, amelyek —CH2 -halogén csoportot tartalmaznak, vagyis melyek szerkezete —R—CH2 -haiogén, ahol R hidrogént vagy alifás vagy aromás, ciklusos vagy aciklusos, telített vagy telítetlen szénhidrogén-csoportot, végül a halogén fluort, klórt, brómot vagy jódot jelent. Egyéb halogénezett szénhidrogéneket is használhatunk, amelyek vagy a kvaterner piridiniumsó képzése során vesznek részt vagy bomlásukkal halogénhidrogént szolgáltatnak. A megfelelő halogénezett szénhidrogének példái az alkil-, alkenil- és aralkilhalogenidek, különösen a metiljodid, metilklorid, etilbromid, aliilklorid, aililbromid, benzilklorid és benzilbromid. Az aliilklorid különösen hasznosnak bizonyult, hatásossága, könnyű hozzáférhetősége és alacsony ára következtében. További halogénezett szénhidrogének, melyeket kívánt esetben ugyancsak használhatunk, az, arilbromidok, mint brómbenzol, amelyekről ismeretes, hogy piridinnel való reakciójuk során lassan képeznek kvaterner piridiniumsót, ezek azonban csekélyebb vagy elhúzódó iniciáló hatást fejtenek ki a magnézium-piridin reakcióban, összehasonlítva azokkal a halogénezett hidrogénekkel, amelyek R—CH2 -halogén szerkezetűek. A klórbenzol nem képez azonban kvaterner sót és ezért céljainkra alkalmatlan. A savhalogenid, pl. benzoilklorid, amely piridinnel kvaterner sót képez, ugyancsak használható a találmány szerinti eljáráshoz. A találmány szerinti eljárás foganatosításának legegyszerűbb módszere bizonyos mértékig függ a különleges feltételektől és a használandó piridiniumsóktól. Általában az az előnyös módszer, amely szerint a piridiniumsót in situ alakítjuk ki, inert ezzel elkerüljük a piridiniumsó külön műveletekkel való elkészítésének szükségességét. A reakcióban használt piridiumsó származhat piridinből, kívánt esetben azonban helyettesített piridinből, pl. alkilpiridinből. Előnyösnek bizonyult azonban, ha azt a piridiniumsót használjuk, amely abból a vegyületből származik, amelyet reakcióban alkalmazunk, mivel ez csökkenti a terméknek a homológok és hasonlók által történő elhasználódását, A piridiniumsót előnyösen a használt piridin 1—10 súly%~ának megfelelő mennyiségben alkalmazzuk. Lehet azonban a mennyiséget a fém mennyiségére is vonatkoztatni, mely esetben a fémre számítva 5—20 súly%-ot alkalmazunk. Nagyobb mennyiségek csekély járulékos hatásokat eredményeznek, kisebb mennyiségek pedig bizonyos körülmények között, kevéssé gyorsan vagy kevéssé biztosan hatnak, mindamellett kívánt esetben alkalmazhatók. Ha a találmány szerinti eljárásban a piridiniumsót in situ alakítjuk ki azáltal, hogy oly anyagot használunk, amely a piridinnel reagálva piridniumsót eredményez, az ekként használandó anyag mennyisége általában olyan, hogy biztosítsa a fent megadott arányú piridiniumsó képződését és így e mennyiség egyszerű számítással megállapítható. Ha azonban a számítást el akarjuk kerülni, a legjobb eredményeket általában akkor kapjuk, ha a fent megadott határok közötti mennyiségű piridiniumsót alkalmazzuk, noha meg kell jegyezni, hogy az optimális arány minden egyes esetben lényegesen függ a szóban forgó anyag molekulasúlyától. A fém-piridin reakciót úgy iniciálhatjuk, hogy a piridiniumsót vagy az ezt képző komponenst közvetlenül adjuk a fém és piridin elegyéhez. E célból a piridiniumsót vagy az ennek képzésére vezető komponenst magát vagy ennek oldalát vagy szuszpenziójáí valamely hígítószerben vagy hordozóban alkalmazzuk, mely előnyösen maga a piridin. A legtöbb piridiniumsóképző komponens (és különösen az alkil-, aralkil- és alkenilhalogenidek, melyek a —CH2 halogén csoportot tartalmazzák) a piridinnel igen gyorsan lépnek reakcióba és hatásosan képszik a piridniumsót, amint a piridinnel érintkezésbe jutottak. A piridiniumsót vagy a képzésére vezető komponenst először vagy a fémmel vagy a piridinnel elegyíthetjük, mielőtt magát a fém-piridin reakcióelegyet elkészítjük. Ily körülmények között a piridiniumsó képzésére vezető komponens és különösen a halogénezett szénhidrogén bizonyos mértékig reakcióba léphet a fémmel (pl. magnéziummal), azonban ez nem befolyásolja károsan az iniciátorhatást és az így kapott elegy maga alkalmazható iniciátorként. E részletes reakció természetesen hozzájárul a tiszta és aktív fémfelület kialakításához. A fém-piridin reakció iniciáló lépését előnyösen a reakcióelegy forráspontján vagy annak közelében (közönségesen 115 C° körül, ha a piridin maga a piridin) és igen előnyösen viszszafolyatás mellett hatjuk végre. Alacsonyabb hőmérsékletek, mint pl. 70 C°, adott esetben ugyancsak használhatók, de általában 100—120 C° közötti hőmérséklet a legelőnyösebb. Az is előnyösnek mutatkozott, ha a találmány szerinti eljárást semleges atmoszférával bíró reakcióedényben hatjuk végre. Ezt közönségesen száraz nitrogén-atmoszférában valósítjuk meg, melyet előnyösen az iniciálás és a főreakció szakaszában is fenntartunk. A fém bármely fém lehet, amely a piridinnel reagál, de a reakciót saját maga nem megfelelően iniciálja, így különösen magnézium vagy alumínium. A fém előnyösen tiszta és oxidré-10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 C0 l
