151800. lajstromszámú szabadalom • Katalizátor és eljárás annak előállítására, valamint szerves vegyületek e katalizátorral történő hidrogénezésére

5 151800 5 last olefin jellegű termékek nyerése céljából végezzük, akkor az eljárást 593 C°-ot meghaladó, 900 C-ig menő hőmérsékleteken végezhetjük. Az ilyen magas hőmérsékletű eljárásokat rendszerint vízgőz jelenlétében folytatják le és azért ezeket általában „gőz-krakkolás" néven említik. A hevítés az ilyen eljárások során vagy közvetlenül történhet, vagy pedig valamely közömbös szilárd hőátadóanyag, pl. homok alkalmazásával. Ez utóbbi esetben a krakkolást gyakran „homok-krakKolás" néven említik. Az eljárás fő termékeiként rendszerint gázalakú telítetlen szénhidrogének keletkeznek, képződik azonban némi benzin is, amely nagymértékben telítetlen és így gyantaképzcsre hajlamos, valószínűleg sztirol, ciklopentadién és más konjugált diének jelenléte következtében. Az így kapott benzin rendszerint 0,005—0,04 súly% ként is tartalmaz, amely azonban a magas hőmérsékleten történt krakkolás következtében lényegileg teljes egészében tiofén-gyűrűs vegyületek alakjában van jelen. A hidrogénezési eljárások üzemi, körülményeit — beleértve a magas hőmérsékleten termikusan krakkóit benzinek előnyös részleges hidrogénezését is — az alábbi határok között választhatjuk meg: hőmérséklet 0—200 C° előnyösen 80—180 C°, nyomás 0—68 atm, előnyösen 13,6—34 atm; térsebesség 0,5—10 tf/tf/óra, előnyösen 1—5 tf/tf/óra; hidrogén-kezelési sebesség 8,9-—356 liter/liter, előnyösen 17,8—178 1/1 (visszavezetéssel vagy egyszeri, átvezetéssel). A hidrogénezéshez nem feltétlenül szükséges tiszta hidrogént alkalmazni; hidrogén közömbös gázokkal képezett, előnyösen nagyobb részt hidrogént tartalmazó elegyet szintén használhatók erre a célra. Felhasználhatjuk erre a célra pl. a reformálási eljárásból származó hulladékgázt, amely rendszerint 50—80 mól% hidrogént és 50—20 mól% 1—4 szénatomos paraffin-szénhidrogént tartalmaz. Egyéb e célra alkalmas gázok pl. a gőz-krakkolás vagy a katalitikus krakkolás véggázai. A hidrogénfogyasztás az alkalmazott nyersanyagtól és a hidrogénezés kívánt mértékétől függ. Az , előnyösen alkalmazható, magas hőmérsékletű termikus krakkolásból származó benzinek kiindulóanyagként való felhasználása esetén a részleges hidrogénezés célja kétféle lehet. Ha a hidrogénezett terméket benzinhez kívánjuk keverni belső égésű motorokban való felhasználás céljából, akkor a hidrogénezést olyan korlátozott mértékben kell végezni, hogy a gyantaképző hajlam szempontjából előnyös tulajdonságokat mutató benzin-terméket kapjunk. Ilyen körülmények között a hidrogénfogyasztás rendszerint legalább 10,7 liter/liter, célszerűen legalább 21,4 liter/liter és meghaladja a 26,7 liter/liter mértéket is. A hidrogénfogyasztás felső határát az a körülmény szabja meg, hogy nem kívánatos a benzinek oktánszámának számottevő mértékű leszállítása a rnonoolefinek és/vagy aromás szénhidrogének hidrogénezése útján. A gyakorlatban célszerű, 5 ha a hidrogénfogyasztás nem éri el a 44,5 liter/liter értéket. Előnyös, ha a kapott benzintermék kutatási oktánszáma (0,33 ml/lier ólomtetraetil-tartalomra számítva) legfeljebb 1 oktánszámmal kisebb, mint a hasonló módon eti-10 lezett kiindulóanyagé. összehasonlítási alapként célszerűbb az etilezett benzinre vonatkozó ún. kutatási oktánszámmal számolni, minthogy a termék kutatási oktánszáma mutathat ugyan némi csökkenést a betáplált kiindulóanyagéhoz 15 képest, ezt azonban a terméknek az ólomtetraetillel szembeni nagyobb fokú érzékenysége kiegyenlíti. Az elfogadható minőségi kereskedelmi benzin kívánatos jellemző adatait végeredményben a 20 terméknek a gyakorlati alkalmazásban mutatott viselkedése határozza meg. Bizonyos kísérleti módszerek azonban megadhatók, amelyek alapján következtetni lehet a benzinnek a motorban vagy a tárolás során mutatott viselkedésére; 25 ilyen módszerek pl. a következők: Az „ASTM D 873—57T" amerikai szabvány szerinti vizsgálat a repülőbenzinek oxidációval szembeni stabilitásának meghatározására („gyorsított gyantapróba" elnevezéssel is szokták em-30 líteni); az „ASTM D 525—55" amerikai szabvány szerinti módszer a benzin oxidáció elleni stabilitásának meghatározására („indukciós szakasz módszere" néven is ismeretes); valamint az ún. Lauson-próba, amelyet a Petroleum En-35 ginecr 1955 novemberi száma (27. kötet, C19— C30 old.) ismertet. E vizsgálati módszerek alkalmazása esetére útmutatásként megemlíthető, hogy a termék a „gyorsított gyantásodási próba" során muta-40 tolt értékszáma ne legyen nagyobb, mint 5 mg/100 ml, az indukciós szakasz ne legyen rövidebb 240 percnél, előnyösen pedig ne legyen 360 percnél rövidebb; a Lauson-próbában az öregedési értékszám ne legyen nagyobb, mint 45 100 mg/12,3 liter. Ha az a célunk, hogy az aromás alkotórészeket kivonjuk a benzinből, akkor a részleges hidrogénezést oly módon kell végezni, hogy a termék dién-számát alacsony szintre, pl. 0,1-nél 50 kisebbre csökkentsük. Ez általában nagyobb, legalább 35,6 liter/liternek megfelelő és mintegy 71,2 liter/liter körüli értékig terjedő hidrogénfogyasztást igényel. A kapott alacsony diénszámú hidrogénezett benzint azután tovább hid-55 rogénezhetjük, hogy lényegileg telített benzint kapjunk, amikoris már lényegesen kisebb a polimerekből vagy elszenesedett termékekből álló lerakódások képződésének a veszélye; erre a célra előnyösen kisebb szelektivitású, regene-60 ráiható katalizátorokat, mint alumíniumoxidra felvitt kobaltoxidot és molibdénoxidot használhatunk. Az így nyert telített benzin azután jól alkalmazható az aromás vegyületek oldószeres kezelés útján történő kivonására. 65 A hidrogénfogyasztás helyes értékét bármely 3