151184. lajstromszámú szabadalom • Készülék szívmasszázzsal való felélesztési kísérletek begyakorlására

151184 ható, viszont olyan ellenállást is fejt ki az összenyomással szemben, amely azonos azzal az erővel, amely a szívmasszázs alkalmával győzendő le. A. törzset szemléltető, vagyis a törzs mellkasát ábrázoló elülső rész célszerűen például keménygumiból, műanyagból, vagy fémből készített olyan lap, vagy hasonló elem, amelyet az általa kifejtett ellenállással szem­ben, az emberi mellkashoz hasonló mértékben a szívmasszázs alkalmával, károsodás nélkül beny omh atunk. Részletesebben leírjuk a találmány tárgyát a következő rajzok segítségével: az 1. ábra az emberi törzs modelljét szemlél­teti távlati képben, mellkassal, háttal, vala­mint a nyakkal és a fejjel együtt, elsősorban a szívmasszázs gyakorlására alkalmas kivitel­ben ; a 2a. és 2b. ábrák metszetek az 1. ábra szerinti modellnek a törzset szemléltető részei két kiviteli alakján át. A 3. ábra a beszerelt érverés- és vérnyomás­ellenőrzőberendezéssel felszerelt törzsrésznek a metszete. A 4. ábra az ellenőrzőberendezések másfajta kiviteli alakjának az oldalnézete. Az 5. ábra távlati képe a szívmasszázs és a mesterséges légzés begyakorlására alkalmas kombinált készüléknek, a 6. ábra pedig távlati képét adja a külső burkolattal ellátott gyakorló készüléknek. A 7. ábra a törzset jelző készülékrésznek egyszerűsített kiviteli alakját mutatja. A o. ábra a törzset szemléltető készülék to­vábbi kiviteli alakja egyik részének a felül­nézete, a 9. ábra pedig ennek a szerkezetnek a met­szete. A 10. ábra másik kiviteli alaknak a felül­nézéte, végül a 11. és 12. ábrák vázlatosan szemléltetnek további kiviteli alakot, amelyben még vér­nyomásmérő is van. Az 1. ábra szerinti kiviteli alakban látjuk az 1 alaplapot, amely az emberi törzs hátát szemlélteti és amelyen a 2 süveg van, amely viszont az ember mellkasát és gyomrát ábrá­zolja. A 2 süveg egyetlen darab keménygumi­ból, műanyagból, vagy fémbői oly módon ké­szülhet, hogy a készülék használója kitapint­hassa a bordákat és a mellcsontot és ezáltal megismerkedjék azzal a pontos hellyel, ame­lyen a masszázst-nyomást alkalmazni kell. A 2 süveget a 4 hasitokkal látják el, amely lehe­tővé teszi, hogy a jobb- és baloldali borda­részek között viszonylagos elmozdulás jöjjön létre. A süveget a 2a. ábra szerinti, példa­képpeni kiviteli alakban az alaplapon az 5 forgócsap révén, a mellkasnak a nyakkal szom­szédos része közelében elmozdíthatóan csap­ágyazták, alkalmazható azonban ez a süveg úgy is, hogy a 25, 26 vezetékekben az alap­laphoz viszonyítva függőleges irányban moz­duljon el, amint ezt a 2b. ábra mutatja. A süveg helyett egyszerű lapot, vagy fogantyú-10 15 20 35 40 45 50 60 ként kiképzett rudat stb. is lehet alkalmazni. A 2 süvegnek a gyomortáji alsó részét az alaplap felett olyan rugók tartják, amelyek az alaplap és a süveg között vannak, például a fi csavarrugók, vagy laprugók. A forgócsap körül szögelfordulást, illetőleg a süvegnek füg­gőlegesen felfelé irányuló mozgását, ami a rugó hatására következik be, nem ábrázolt szerkezet, pl. ütköző, feszítőlánc, vagy más eh­hez hasonló, határolja. A rugós szerkezetet előnyösen úgy képezik ki, hogy fokozatosan növekvő ellenállást tanúsítson az összenyomás­sal szemben és így fokozott ellenállást tanú­sítsor minden további összenyomással szem­ben, ha az meghatározott összenyomási elmoz­dulás után még tovább folytatódnék. A leírás szerinti szerkezet a mentőnek lehe­tővé teszi annak begyakorlását, hogy hogyan nyomja be, vagy nyomja le az ember mell­kasát bizonyos ütemben és szakaszosan, a szív­masszázs céljára szükséges mértékben, ami például három centiméter lehet a szokásos ellenállás esetén. Ha az ellenállás az össze­nyomással szemben ugrásszerűen nő, ez azt a határt jelzi, amely az élő embernél a meg­engedett és a veszélyes mértékű mellkas-össze­nyomás között fennáll. A helyesen és a kellő intenzitással végzett masszázs jelzésére a 2a. ábrában szemléltetett 7 nyomógombot, vagy más mechanikai, -villa­mos, pneumatikus, avagy hidraulikus jelző­berendezést használhatunk. Ha a csengőnek a 8 gombját lenyomjuk, ez jelt ad arra, hogy az összenyomás mértéke a szívmasszázs cél­jaira elégséges. Az említett fajtájú jelzőberen­dezés helyett, vagy e mellett még további olyan figyelmeztető szerkezetet is alkalmaz­hatunk, amely látható, vagy hallható jelet ad akkor, ha az összenyomás mértéke nagyobb, mint amit az emberi szervezet károsodás, vagy túl nagy fájdalmak nélkül elviselhet. A kezelés eredményét a 3. ábrában bemu­tatott elemek egyike, vagy ezek közül többnek a segítségével realisztikusabban is jelezhetjük. Ezek az elemek magukban foglalják a 9 nyomó­labdát, amelynek olyan 10 szívószelepe van, amely a vérnyomásmérőkben használatos. A labda a 11 alátéten nyugszik, és a helyes masszázs-nyomás során annyira összenyomó­dik, hogy a 12 csövön keresztül nyomáshullám halad át. A cső vége az emberi kéznek a 14 gumimodelljében van. Ha a 12 csövet valóság­szerűén a kézmodell csuklójába ágyazzuk, akkor a légnyomás mértékét ugyanúgy tapin­tással érzékelhetjük, mint az érverést az ütőér megtapintásánál. A 9 labdát a 15 légkamrá­val is összeköthetjük, amely a 16 csővezetéken keresztül összefügg a vérnyomásmérésnél hasz­nálatos fajtájú 17 feszmérővel. Ha a megfelelő nyomással bizonyos időtartamon keresztül vé­gezzük a szívmasszázst, a 15 kamrában a nyo­más annyira fokozódik, hogy a 17 feszmérőn a vérnyomásnak megfelelő értéket lehet le­olvasni. Abból a célból, hogy elkerüljük a természetellenesen nagymértékű nyomásfoko-2

Next

/
Oldalképek
Tartalom