150562. lajstromszámú szabadalom • Mikrohullámú csőtápvonal csillapító-lezáró szerkezet
Megjelent: 1963. szeptember 30. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 150.562 SZÁM Nemzetközi osztály: ... H-04Ü / TA-662 ALAPSZÄM G-C/j / _______________ Magyar osztály. 21 a4 71—74 SZOLGALAT! TALÄLMÄNY Mikrohullámú csőtápvonal csillapító-lezáró szerkezet Távközlési Kutató Intézet, Budapest Feltaláló: Kenderessy Miklós oki. villamosmérnök, budapesti lakos A bejelentés napja: 1961. augusztus 16. A mikrohullámú műszerkészlet két külön darabja a csillapító és a lezáró. A csillapító egy olyan négypólus, melyen a mikrohullámú teljesítmény nagy része hővé alakul, egy kis része azonban a kimeneten jelentkezik, és onnan tovább vezethető. A csillapítás nagyságát éppen az jellemzi, hogy hányadrész jelenik meg a kimeneten a betáplált teljesítményhez viszonyítva. A lezáró viszont egy két-pólus, melynek tehát csak bemeneté van és az összes betáplált teljesítményt hővé alakítja. A lezáró azonban nem tökéletes és valami kis teljesítményt mindig reflektál. A lezáró annál jobb minőségű, minél kisebb a reflektált teljesítmény. Jelenleg már olyan lezárókat is készítenek, ahol a reflektált teljesítmény mindössze 0,1%. A mikrohullámú teljesítményt általában koaxiális vagy csőtápvonalon továbbítják. Az alacsonyabb frekvenciákon szokásosabb a koaxiális, magasabb frekvencián a csőtápvonal. Koaxiális csillapítóknál szokásos megoldás az, hogy valamelyik vezetőnél a fémes érintkezést megszakítják, sőt a vezetőnek egy darabját el is hagyják és helyébe ellenállás anyagot tesznek, mely a rajta haladó mikrohullámú teljesítmény egy részét hővé alakítja és ezáltal csillapít. Az egyik megoldásnál pl. a koaxiális tápvonal belső vezetőjét egy üvegvagy porceláncsővel pótolják, melynek felületére ellenállásréteget párologtatnak. Az ellenállásrétegben a faláramok csillapodnak, hő keletkezik, csökken a mikrohullámú teljesítmény. Nagy teljesítmények esetén az üvegcsövet belülről hűteni is lehet. Cső tápvonalak esetén ez a megoldás még nincs kidolgozva. A találmány szerinti megoldásnál a csőtápvonal falát elnyelő (disszipatív) anyagból képezik ki. Ha az ily módon kiképzett tápvonal elegendően hosszú, a mikrohullámú teljesítmény ebben az anyagban teljes egészében hővé alakul. A szerkezet ilyenkor lezáróként szerepel. A lezárókkal szemben támasztott követelmény viszont az, hogy a tápvonalban ne okozzanak reflexiót. Ezért az átmenetet a fémből készült és az elnyelő anyagból készült tápvonal között folyamatosan kell kialakítani, vagy megfelelő illesztő szakaszról gondoskodni. Egy lehetséges megoldás szerint a fém tápvonal-falba hornyokat kell marni, és azokat elnyelő anyaggal kitölteni. A hornyokat fokozatosan egyre sűrűbben kell elhelyezni, míg végül az egész fal ilyen elnyelő anyagból fog állni. Az elnyelő anyagnak természetesen vastagnak kell lenni, hogy rajta keresztül sugárzás ne léphessen fel. Szükség esetén kívülről fém tömbbe lehet zárni az egészet, mely egyúttal hővezetőként is szolgál. Az ily módon kiképzett lezáróból úgy lehet csillapítót kapni, hogy készítünk egy másik tápvonalcsövet, melynek külső mérete valamivel kisebb, mint az eredeti tápvonal belső mérete. Ennek a csőnek a falvastagsága lehetőleg kicsi legyen. Ha ezt a csövet bedugjuk az elnyelő anyagból készített tápvonalba és fokozatosan közelítjük a fémfalú tápvonal felé, akkor egyre nagyobb mikrohullámú teljesítményt tudunk vele kicsatolni. Végső soron ezt a csövet teljesen bedugjuk az eredeti fém tápvonalba, mikor is csillapítás egyáltalán nem lép fel, csak némi reflexió, mely a tápvonalak méretének ugrásából adódik. Erről a szűkebb méretű tápvonalról folytonos átmenettel juthatunk vissza ismét az eredeti méretre.
