150279. lajstromszámú szabadalom • Elektronikus térfogat-súlyellenőrző műfához

2 150.279 tekercset működtetni képes, úgy az behúz és a vele kapcsolatban levő jelölőkerék a hibás anyag­részt mindaddig festi folytonos vonallal, amíg az előre haladó anyag térfogatsúlya ismét a tűrés­mezőn belülre nem kerül. Az ellenőrző berendezés elrendezését az 1. áb­rán látható blokkvázlattal mutatjuk be. Az ellenőrizni kívánt mű falemez a CM mérő­kondenzátor lemezei között halad át, amely a hen­gercsiszolónál, illetőleg a szélezőgépnél nyer el­helyezést. A mérőkondenzátor L induktivitással soros R rezgőkört képez, amelyet a G generátor táplál. A rezgőkörről a D egyenirányítóra csa­tolunk, ahonnan az egyenirányított jel a H hídba kerül, amelynek kimenőkapcsai SR segédr elére jutnak. Ennek kontaktusai működtetik az IR író­relét, amely a minőségi határokon kívüleső tér­fogatsúlyú lemezeket megjelöli. Ha a térfogatsúly éppen az előírt érték, akkor a rezgőkörön maximális feszültség esik (rezonan­ciapont), a hídba maximális jel kerül. Ez utóbbi azonban úgy van beállítva, hogy a maximális be­menőjelre, kimenőjele zérus. A segédrelén tehát áram nem folyik át, kontaktusai nyitva marad­nak, az írórelé elengedve tart. Következésképpen a lemezre minőségi jel nem kerül. Ha azonban a mérőkondenzátoron áthaladó mű­fa térfogatsúlya a megengedett érték alá (vagy fölé) emelkedik, akkor a kondenzátor kapacitása lecsökken (felemelkedik), a rezgőkörön eső fe­szültség leesik. A hídegyensúly erre oly mérték­ben tolódik el, hogy SR behúz és kapcsaival zár­ja IR áramkörét is. Ez utóbbi is behúz tehát és a mozgó .részével mechanikusan kapcsolatba ho­zott írószerkezet a lemezt megjelöli. A berendezést részletesen a 2. ábrával szemlél­tetjük, amely egyben az egyik lehetséges villa­mos kapcsolástechnikai megoldás. A rajzon alkalmazott jelölések megegyeznek a blokkvázlat jelöléseivel. Az ábráról egyébként látható, hogy a mérőkon­denzátor és az írórelé egy-ugyanazon házban he­lyezkednek el, amelyek együttesen a mérőfejet képezik. Ugyancsak feltüntettük a 4 szabályozóegysége­ket is, amelyek egyrészt a híd, másrészt a gene­rátor méréselőtti behitelesítésére szolgálnak. K kapcsoló csak abban az esetben van nyitva, ha a műfalemez már a kondenzátorlapok közé ért. A mérőfej egy példaképpeni elrendezését a 3., 4. és 5. ábrával mutatjuk be. Ezekből világosan kitűnik, hogy az írórendszer fő eleme az IR vasmagos tekercs, amely az SR segédrelé kontaktusainak zárásával kapja mű­ködtető jelét. A vasmag vízszintes irányú elmoz­dulása kétkarú emelőrendszerrel nyomja a gumi­val peremezett IT írótárcsát a nem kielégítő mi­nőségű műfalemezre. Az írótárcsa állandóan az F párnázott henger­rel érintkezik, amelyet a nyíl irányában haladó műfával érintkező MT1; ill. MT2 kerekek tartanak forgásban. Ha a C csövön a T tartályba megfelelő meny­nyiségű festékanyagot öntünk be, akkor az iró­tárcsa folyamatos nedvesítése is biztosítva van. Az ábrán V jelöléssel a villamos vezetékek (IR, CM ) csatlakozási pontjait vettük figyelembe. A fent leírt berendezés műfagyártó üzemek ter­mékeinek folyamatos, térfogatsúly szerinti ellen­őrzésére szolgál. Ha a műfalemez minősége a csi­szolás (szélezés) folyamata alatt kívül esik az elő­írt térfcgatsúlymezőn, akkor a műszer jelölőrendr szere a lemez hibás részét színes vonallal látja el. A felhasználó ipar tehát csak azokat a lapokat (laprészeket) építheti be, amelyek az ellenőrző ál­tal nincsenek megjelölve. Itt megjegyezni kívánjuk, hogy pl. forgácslap esetén a minőségi előírás 600 kg/m" + 150 kg/m3 . Ez a tűrésmező meglehetősen széles, ezért elegen­dő jelenleg egy minőségi jel. A tűrésmező további bontásával természetesen megoldható, hogy kü­lönböző behúzó áramú vasmagos tekercsek beépí­tésével a forgácslap „első"-, ,,másod"-, illetve „har­road"-osztályú jelet kapjon. Az elektronikus minőségellenőrző fent leírt mó­don történő alkalmazásbavételével a vizsgált anyag roncsolást nem szenved, az ellenőrzés külön mun­kaerőt és műveletet nem igényel, ezenkívül a gyártmány valamennyi darabját felülvizsgálja. Ezek a felsorolt előnyök a minőségellenőrző ipari bevezetését feltétlenül indokolttá teszik. A műszerkompiexum természetesen laboratóri­umi vizsgálatokra is elkészíthető, ilyenkor az iró­mechanizrnus elmarad, a mérőkondenzátor pedig a vevőrendszerrel ugyanazon műszerdobozban nyer elhelyezést. Egy lehetséges elrendezési formát a 4. ábra szemléltet. Jelölések: 1: laptávolságbeállító, 2: mérőkondenzátor, 3: kiértékelő műszer, 4: hitele­sítő egységek, 5: csővoltmérő, tápegység, 6: egyen­irányító, 7: generátor. A próbatest mérete ilyenkor 15 x 15 cm, amely a megfelelő elektródatáv beállításával a mérőkon­denzátor lemezei közé 'kerül. Ez utóbbi esetben tehát egy közönséges kapacitásméréssel állunk szemben (a mért kapacitás a műfával kitöltött elektródapár), a mérőskála azonban térfogatsúly­egységben van kalibrálva. Ugyanez a laboratóriumi műszer a műfa elekt­romos úton történő nedvességmérésére is alkal­mas, minthogy a műfalemez dielektromos állandó­ja nemcsak a térfogatsúlytól, hanem a nedvesség­tartalomtól is függ. Ilyenkor a műszer skálája természetesen nedvességszázalékban van kalib­rálva. Szabadalmi igénypont: Elektronikus térfogatsúlyellenőrző és térfogat­súlyjelző műszer, jellemezve a mérőfejjel, amely mérőfej az önmagában ismert rendszerű vevőegy­séghez csatlakozó mérőkondenzátort, továbbá író­tárcsát, az írótárcsát állandóan nedvesítő párná­zott hengert és folyadéktárolót, valamint a hen­gert forgásban tartó meghajtó szerkezetet tartal­mazza. (3., 4., 5. ábra.) 4 rajz A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 630447. Terv Nyomda, Budapest V., Balassi Bálint utca 21-J23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom