150110. lajstromszámú szabadalom • Elektromos hangszer
Megjelent: 1963. május 31. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG af ^ SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 150.110 SZÁM KA—878 ALAPSZÁM Nemzetközi osztály: G 10 j Magyar osztály: 42 g 2—13 Elektromos hangszer Kalló Sándor jogász, Reischl György fizikus, Fürjes József elektrotechnikus, Budapest A bejelentés napja: 1960. július 27. Az utóbbi idő'ben az elektrotechnika térhódítása mindinkább kiterjed a hangszerek területére is. Ennek folyamán több olyan konstrukció született, melynek célja, hogy a klasszikus hangszjerekkel ellentétben egy elektromos vagy elektronikus megoldással működő szerkezettel állítsa elő a klasszikus hangszerekre jellemző hangot. E cél elérésére két alapvető megoldás ismeretes. Az egyik esetben az elektromos vagy elektronikus rezgéskeltők frekvenciája adja a kívánt hangot, a másik megoldásnál a klasszikus hangszer hangjának felvevő-berendezéssel történő rögzítése képezi azt a frekvenciát, melynek billentyűkkal vezéreli visszajátszása a kívánt hanghatást kelti. Ez utóbbi elven működik a 146 004 számú magyar szabadalmi leírásiban ismertetett villamos hangszer, melynek információt tároló része magnetofonszalag, s a felvett frekvenciák visszajátszása rnagnetofonfejek segítségével történik. Ezt a megoldást jellemzi a mágneses, hangrögzítés, s az ebből következő tulajdonság, miszerint a készülék hangíntenzitása az egyidőben megszólaltatott hangok számától függetlenül közel állandó marad. Az alábbi leírásban ismertetett találmány feladata egy új elektromos hangszer megalkotása, mely ugyancsak hangrögzítéses elven működik, s mellyel a klasszikus hangszerek hangjával azonos értékű hanghatás érhető el. A találmány ezt a következő módon teszi lehetővé: Egyenletes sebességgel forgó, tengelyre erősített, átlátszó anyagból készült forgástestek felületére fototechnikai úton, a hangosfilmtechnikából ismert módon, frekvenciasávok alakjában rögzítjük a hangfelvevő berendezéssel felvett frekvenciát. Minden forgástestet fényforrás világít át, s a frekvenciasávokon átjutó fény egy résen keresztül a fotoelefctromos érzékelőre, mely a fényintenzitás ingadozását feszültségingadozássá, s ezt a hozzákapcsolódó elektroakusztikai berendezés hanggá alakítja át. A rajzok egy kiviteli példát mutatnak be: A szervomotorral hajtott, egyenletes sebességgel forgó —1— tengelyre erősítjük a —2— tárcsákat. Annyi tárcsa szükséges, ahány hangot megszólaltatni kívánunk. A tárcsák felületére visszük fel fototechnikai úton a hangrezgésnek megfelelő jeleket koncentrikus körök alakjában. Egy tárcsán egy alaphang különböző hangszíneinek frekvenciasávjai helyezkednek el. Az -—5— lámpa fényét a —3— tükör vetíti a tárcsára. A fény a tárcsán átjutva a —4— résen és a —6— zsilipen keresztül a —7— és —8— tükrök segítségével kerül a fotomultiplerhez. Ha a —6— zsilipek nyitva vannak és a lámpa ég, akkor a lámpa fénye az összes sávot kivilágítja, tehát a fotomultipler katódfelületére a tárcsán található összes hangszíneknek megfelelően modulált fényintenzitás jut. A kívánt hangmagasság megszóaltatása az —5— lámpa bekapcsolásával, vagy az állandóan égő lámpa előtt egy blende kinyitásával történik, s az így megvilágított, fotomultipler jele az erősítőn keresztül szólaltaíja meg a kívánt hangmagasságot az összes felvett hangszínben. Az összes tárcsához tartozó, azonos hangszínt tartó zsilipek vezetőlécekkel vannak összekötve, amiket a sor két végén .kiváltókarok vagy elektromágnesek mozgatnak. Ezeket a mágneseket a regisztergombok kapcsolják be. Ahány regisztergombot benyomunk, működtetéskor annyi hangszín szólal meg. A fény-nyalábok terelőtükrökkel egy pontban, egyetlen fotomultipler 'katódfelületén gyűjthetők össze. A fotoelektromos érzékelővel történő összegezés eredményeként a hangerő a fotokatódra eső fény intenzitásával, vagyis az egy időben megszólaltatott hangok számával arányosan nő, a valóságos hangszer dinamikájának megfelelően.
