149807. lajstromszámú szabadalom • Eljárás teherhordozó szerkezet kialakítására

Megjelent: 1962. november 15. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.807. SZÁM Nemzetközi osztály: BO—781. ALAPSZÁM Magyar osztály: E 01 d 19 d Eljárás teherhordó szerkezet kialakítására Böröcz Imre oki. mérnök (70%), Gerhardt József oki. mérnök (20%), Tatár József technikus (10%), Budapest A bejelentés napja: 1960. szeptember 3. Az építőiparban a teherhordó szerkezetek építésmódját a XX. század első felében a monolit vasbetonépítés jellemezte. Az utóbbi két évtizedben mindinkább rátértek a vasbetonszerkezeteknél az előregyártásra és a feszített beton alkalmazására. Az előregyártás előnye, hogy a durva jellegű helyszíni munkát a telepített üzem gyárszerű, gondos és jól ellenőrizhető munkájával teszi tökéletesebbé, a feszítés bevezetése pedig lényeges anyagmegtakarítást is lehetővé tesz. A feszített beton elsősorban akkor gazdaságos, ha mind a hozzá felhasznált beton, mind pedig különösen az acél igen jó minőségű. A beton ugyanis zsugorodik és a feszítés hatására tartós, lassú alakváltozást is végez, amiknek következtében a feszítőacélban feszültségcsökkenés lép fel. Ennek a feszültségcsökkenésnek a mértéke közel azonos bármilyen acélminőség esetén és ezért, míg normál vasbetét esetén a feszítés gyakorlatilag teljesen megszűnhet, addig nagyszilárdságú acéloknál a feszítés nagy része (így pl. az ún. patenthuzaloknál a 80%-a) továbbra is megmarad. Nagyszilárdságú patenthuzalt alkalmaznak a Hoyer-rendszerű előrefeszítésnél, amely mindmáig egyik legtökéletesebb feszítési eljárás. Lényege, hogy a feszített patenthuzalt bebetonozzák és azt maga a beton tapadása tartja feszített állapotban. Hátránya, hogy csak telepített üzemben készíthető és ezért ma általában csak kis és közepes súlyú elemek (vasúti aljak, födémgerendák, stb.) gyártására alkalmasak — nagyobb súlyú elemek a szállítási és beemelési nehézségek miatt ezzel a módszerrel már csak kivételesen készülnek. A feszítés másik módja az utófeszítés. Ebben az esetben a beton minimális feszítetten,, vasszereléssel készül el és a feszítést a kihagyott nyílásokba fűzött feszítőacélokkal utólag végezzük el. Az eljárás előnye, hogy igen nagy építmények is készíthetők ilyen módon, viszont hátránya, hogy alkalmazásához a feszítőacélon kívül jelentős mennyiségű, szabatos kivitelű mellékalkatrész szükséges, pl. kábelhüvely, csúszószerkezetek, megfogó- és feszítő alkatrészek, léhorgonyzószerkezetek stb. Az utófeszítő eljárások egyik csoportja patenthuzalokat alkalmaz, ezek előnye a nagyobb szilárdság, hátránya a nehézkes megfogás és lehorgonyzás. A másik csoport nagyobb átmérőjű feszítőrudakat alkalmaz, melyek ugyan kisebb szilárdságúak, viszont csavarmenettel és csavaranyával jól megfoghatók, lehorgonyozhatok és toldhatok. Az utófeszítés alkalmas nagy elemek előállítására, azonban kevéssé alkalmas telepített üzemben történő előregyártásra. így hidak építésénél a nagyobb elemeket — pl. a főtartókat — a parton egyenként készítik el ugyanabban a zsaluzásban és bemelik, majd ezeknek és az esetleges kitöltő pályalemez-elemeknek az együttdolgozását keresztirányú feszítéssel biztosítják. Továbbfejlesztve ezt az eljárást, magukat a főtartókat ugyan rövidebb elemekből állítják össze úgy, hogy azokat telepített üzemben előregyártják, de a helyszínre szállítva a parton hosszirányú utófeszítéssel nagy elemmé képezik és így emelik be a helyükre. Mindkét esetben igen nagy teherbírású darukat kell alkalmazni a beemeléshez, amely művelet egyébként is bonyolult, az első esetben ezenkívül a telepített üzemi előregyártás teljesen hiányzik is. Korszerű építésmód az ún. Dyckerhoff és Widmann rendszerű (Dywidag) feszítőrudas szabadszerel ésű építésmód, amellyel megtakarítható az állványozás és elkerülhető a túl nagy súlyú ele-