149407. lajstromszámú szabadalom • Villamos izzólámpa és eljárás annak előállítására

Megjelent: 1962. június 15. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.407. SZÁM 21. f. 31—44. OSZTÁLY — PA—654 ALAPSZÁM Villamos izzólámpa és eljárás annak előállítására Patent—Treuhand-Gesellschaft für elektrische Glühlampen m. b. H., München Feltaláló: Dr. Schilling Werner fizikus, Hidenheim/Benz A bejelentés napja: 1960. március 26. Német Szövetségi Köztársaságbeli elsőbbsége: J959. április 10. Villamos izzólámpáknál az eletkromos energiával izzított test hőokozta sugárzását használjuk ki, mely sugárzásból a látható sugarak hasznosak. A gyakorlatban fontos az, hogy viszonylag nagy energiát sugározzanak az izzótestek és hogy a sugárzás minél nagyobb része legyen abban a tartományban, amelyben a szem a lehető legérzékenyebb. E célból a testnek igen magas hőmérsékleten, lehetőleg 2000 C° felett kell sugároznia. Ezért világító testként már régóta magas hőfokon olvadó fémeket vagy ezek vegyületeit használják és az általánosan alkalmazható, tehát szokásos izzólámpáknál úgyszólván kizárólag a wolframot használják, mert ennek a fémnek viszonylag kicsi az elgőzölgési sebessége, olvadáspontja pedig magas. Az, izzólámpák tudvalevően nagyon rossz hatásfokkal termelik a fényt. Ennek oka az, hogy láthatatlan (ibolyántúli és vöröseninneni) sugarak is termelődnek és a hősugárzás, ill. hővezetés igen nagy energiaveszteséget okoz. A hő elvezetése a leginkább molibdénhuzalból készített tartón át történik, amely az izzószálat egyik végén levő fül segítségével támasztja alá, másik végén pedig szigetelten van a lámpatalpba olvasztva; további hőveszteséget okoznak az áramhozzávezetések és az a gáz is, amely a lámpa buráját kitölti. Az említett tartók eddig a szokásos feszültségeknél, tehát főleg 110 és 220 voltnál a hosszú izzószálhoz azért szükségesek, hogy az izzószál használat közben is lehetőleg megtartsa azt az alakot, amelyet neki a készítésnél adtak. A gáztöltés célja az izzószál elgőzölgési sebes-Bégének csökkentése, ami egyrészt lehetővé teszi a hőmérséklet emelését a világítótest élettartamának rövidülése nélkül, másrészt meggátolja vagy csökkenti az üvegbura feketedését. A hővezetés okozta említett veszteségek hatása az, hogy viszonylag nagy villamos energiamennyiséget kell bevezetni, hogy az izzószál hőmérséklete a kívánt és a számításokkal meghatározott legkedvezőbb hőmérsékleten maradjon. Kísérletek igazolták, hogy az általános használatú lámpáknál csupán egyetlen tartó által létesített veszteség, tehát az az árammennyiség, amely fényenergiává át nem alakítható, eléri az 1%-ot. Általános használatú lámpák azok, amelyeket világítási célra szoktak használni bárminő helyzetben, amelyek feszültsége legtöbbször 100 és 250 volt között van, élettartamuk 800—2000 óra és a fénykihasználás kb. 10—18 lumen/watt. Emellett az ilyen lámpák fogyasztása legtöbbször 15 és 100 watt között van. A burát megtöltő gázon át történő hővezetés az izzószál alakjától függ és utóbbi hosszának növekedésével nő, kismértékben pedig a világítótest átmérőjétől is függ. Az ilyen módon keletkező veszteség a gázzal töltött lámpáknál már eddig is csökkenthető volt azzal, hogy az izzószálat spirális egyszerű tekercs alakjában, esetleg kettős tekercs alakjában készítették, mert így a tekercs lényegileg csak olyan veszteséget okoz, mint egy rövid vastag huzal. A mostani gyártási eljárásoknál az általános használatú lámpák számára a kettős tekercset többnyire úgy készítik, hogy a wolframhuzalt egy molibdénhuzalból készített magra, az ún. primer-magra tekercselik, majd pedig az így keletkezett egyszerű tekercset egy második, vastagabb molibdénmagra, az ún. szekunder-magra'' tekercselik. A tekercs végleges alakjának elérése után mindkét magot vegyileg kioldják. Ily módon megmarad a kívánt alakú kettős wolfram tekercs. Az ilyen lámpáknál primer magtényezőnek nevezik a primer molibdén-